"Lebegnie kell" - Szűz Mária története a Dóm téren

Szűz Mária története elevenedik meg Szarka Tamás, a Ghymes együttes énekes-zeneszerzőjének első musicaljében, melynek szabadtéri ősbemutatóját pénteken tartják a szegedi Dóm téren. Ennek kapcsán nyilatkozott a rendező-igazgató Vidnyánszky Attila a Délmagyarnak.

Közönségtalálkozót tartottak

A Kossuth-díjas művész a darab szerdai közönségtalálkozóján elárulta, régi dédelgetett álma volt Mária sorsának feldolgozása. Azoknak, akik a Ghymes együttes munkáját figyelték, feltűnhetett, hogy a történet már tíz-tizenöt éve foglalkoztatja - mondta.
A Heródes ékes palotájában kezdődő mű elmeséli Szűz Mária életének azon szakaszát, amelyben sorsának értelmét, Jézust szíve alá álmodja, majd leányanyaként menekülni kényszerül. Kitaszítottságában, kilátástalanságában csak növekvő hite és József a támasza. Az egész este azonban mégis csak utolsó pillanatról, Jézus születéséről szól - fogalmazott az énekes.
Szarka Tamás úgy érezte, a történetnek lebegnie kell, ezért is íródtak verses formában a dalokat összekötő szövegek is. 
Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője kifejtette, hogy az elmúlt évszázadokban nagyon sok alkotó fogott hozzá Mária sorsának feldolgozásához, de ez érthető is, hiszen a művészek egyik fontos célja önmaguk és hitük újrafogalmazása.

phoca_thumb_l_05maria_probaFotó: Máthé András

Ez a darab mégis a miénk, hiszen a ma fájdalmából fogalmazza meg Mária történetét - hangsúlyozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező.
Három éve, amikor hozzáláttak a mű előkészítéshez, még operának szánták a darabot. Bár a plakátokon a musical műfaji meghatározás szerepel, tudatosan arra törekedtek, hogy eltérjenek a klasszikus angolszász musicalek hagyományaitól, melyek a magyartól eltérő mentalitást, életérzést tükröznek. A mű különleges zenei világában - mellyel egy, a napokban megjelenő duplalemezen is megismerkedhetnek a nézők - egyaránt megtalálhatók az opera, a passiójáték és a musical jellegzetességei - mondta a művész.
Vidnyánszky Attila ragaszkodott ahhoz, hogy a legfontosabb szerepeket prózai színészek játsszák, mivel a bibliai történet alakjainak megformáláshoz az énektudás mellett komoly színpadi teljesítményre is szükség van.
A Mária című musicalben a címszereplőt Újhelyi Kinga, Józsefet  Bakos-Kiss Gábor, Heródest Olt Tamás alakítja, de színpadra lép a produkcióban Földes László Hobo és Szarka Tamás is.
A musical a Szegedi Szabadtéri Játékok és a debreceni Csokonai Színház együttműködésének eredménye, s bár az ősbemutatót tavaly decemberben a cívisvárosban tartották, a darab sok részletét eleve Szegedre álmodták. Az Olekszandr Bilozub  tervezte díszlet "együtt zenél a Dómmal", az előadás hangulatához pedig sokat ad hozzá a Fogadalmi templom uralta tér. A mű itt van jó helyen - hangsúlyozta a rendező.

Vidnyánszkyt kérdezték

“Ebben a fantasztikus térben különleges hangulata lesz Szarka Tamás bibliai történetet feldolgozó Máriájának. A Dóm tér szakralitása is erősíti az előadást. Műfajteremtő szándékunk is volt vele; olyasmit szerettünk volna létrehozni, ami befogadhatóságában vetekszik a musicallel. Az amerikai musicalek, amelyek elárasztják Magyarországot, nem engedik meg, hogy igazán mélyre nyúljon az ember. Mi másként kívántunk megszólalni; én inkább valamiféle népoperának gondolnám a Máriát, miközben persze nem az. Ez egy nagy és mély szakrális aktus” – fogalmazott Vidnyánszky Attila rendező a Délmagyarnak.

“Mária dilemmáin, fájdalmán keresztül eljutunk a gyermekvállalás mai kérdéseiig. A mai világ által abortusznak nevezett iszonyatos gyilkosságsorozatot egy látomásos jelenettel a heródesi gyerekgyilkosságok képben idézzük föl. Hatgyermekes apaként átérzem a gyermekvállalás súlyát; rettenetesen fájó nekem, hogy így pusztulunk és pusztítunk. Mivel ez nem tud hidegen hagyni, elég expresszív gesztusokkal fogalmaztuk meg ezt a színpadon” – tette hozzá a debreceni színház igazgatója, akit arról is kérdeztek, hogy látja szakmája helyzetét.

“Mindenki mindig panaszkodik. Beregszászban én a debreceni költségvetésem töredékéből is tudok színházat csinálni. Ha teher van az országon, akkor nem lehet, hogy abból mi ne vegyük ki a részünket. Nem csak nálunk vannak problémák, Franciaországban és mindenhol, ahol járok, megszorításokról beszélnek. Debrecenben megkaptuk a nemzeti színházi státust, ezért eleget kell tennünk bizonyos előadás- és nézőszámmutatóknak, opera- és táncelőadásokat is kell csinálnunk. Az önkormányzat 200 millió forintot elvonva felére csökkentette a támogatását, ezért csökkent az előadás- és a nézőszám is. Most ezeket a mutatókat vissza kell hozni. Okosan kell felépítenem az évadot, hogy jusson mindenre. Arról még nem döntöttem, pályázom-e a Nemzeti Színház élére. Nagyon fontos intézmény, amely kiemelt szerepet kell, hogy betöltsön a magyar színházi életben. Debrecenben gyönyörű feladataim vannak, ráadásul a Kaposvári Egyetem is komoly elfoglaltságot jelent. Nehéz mindennek megfelelni, mindenütt száz százalékkal ott lenni. Meglátjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila.

Forrás: Délmagyar, MTI

süti beállítások módosítása