'Szappanoperaház' - Megszólal Tokody Ilona és Rácz István

Az Operaház évadzáró társulati ülésen történt botrányról, a magyar operajátszás színvonaláról és a változtatások mielőbbi szükségességéről nyilatkozott a Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke, Tokody Ilona és Rácz István elnök a Demokratának.

A Demokrata cikkéből:

Tokody Ilona a lapnak elmondta: “A gondok nem a mostani vezetéssel kezdődtek, hanem már 10 évvel ezelőtt: tulajdonképpen Szinetár Miklós nagyszerű igazgatósága óta nincs rend a házban. Akkor egyébként még 120 operaénekes volt, tavaly már csak 36, idéntől kezdve pedig 0” – mondta az énekesnő, aki szerint egy állami színház nem is működhet másképp, csak társulattal. Rácz István pedig hozzátette, az operaéneklést sem lehet hobbiszinten csinálni, ezért is szükséges a rendszeresség, az összeszokott csapat. Szerinte az ún. stagione jellegű színház, ahol egyes produkciókra állnak össze, csak azokban az országokban működik, ahol több operaház is van. Rácz István úgy találja, el kellene elgondolkodni azon, mi az igazi spórolás. Számításai szerint 420 millióba kerülne 70 közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező magánénekes, átlag bruttó ötszázezer forintnyi fizetéssel, de ehelyett, a következő évadban becslések szerint majd 820 millióba kerül csak a szerződéses énekesek bére.

racztokody2

Rácz úgy véli, súlyos csúsztatás azzal takarózni, hogy a kormánybiztosnak kormányhatározatban írtak elő 20 százalékos költségcsökkentést, mert szerinte ez nem egyenlő az elbocsátásokkal, létszámleépítéssel. “Ugyanakkor most úgy tudni, az operaház büdzséjét megemelik a korábbinál több, közel nyolcmilliárd forintra, így kissé érthetetlen, miért is van szükség akkor erre a megtakarításra. Főleg, ha a másik oldalon kifejezett pazarlás folyik. Mivel most már bizonyos, hogy az Erkel Színház jövőre sem fog kinyitni, így kerestek például egy alternatív játszóhelyet. A Millenáris csarnokával azonban sok a baj: kicsi a befogadóképessége, kieső helyen van, és ami a legfontosabb, mint tér sem alkalmas operajátszásra” – fejtette ki Rácz. Véleményéhez csatlakozott Tokody Ilona, aki nem érti miért selejtezték le bizonyos darabok díszleteit, jelmezeit fillérekért, ha az Erkel mielőbbi megnyitása a cél.

“Az világos persze, hogy vannak tárolási problémák, de akkor is csak azokat a jelmezeket, díszleteket kellett volna leselejtezni, amelyek már teljesen használhatatlan állapotban vannak. Főleg, mert ma Magyarországon az operaháznak van a legnagyobb jelmez- és kellékparkja. Miért nem lehetett például jelmezkölcsönzési rendszert kiépíteni? Ha csak 15 millió forint befolyna belőle, 10 embernek megmentik a munkahelyét” – magyarázta Rácz István, aki arról is szót ejtett, hogy a művésznyugdíj megszűnésével, az, aki nem kap feladatot, “földönfutóvá válik”.

“A magyar operajátszás 128 éve világ- és Európa-színvonalú, úgy a színházat, mint a művészi színvonalat tekintve. Ha valaki azt állítja, hogy középszintű, magát minősíti, és sértő mind a magyar nemzeti operajátszásra, mind a házra vonatkozóan. Hasonlóan degradálóak azok a kijelentések, hogy mi, a középgeneráció tagjai már öregek vagyunk, a hangok megéneklése helyett a kitüntetéseinket lobogtatjuk, és hogy a szakma jelentős részét sorai közt tudó Magyar Operaénekesek Egyesületének vezetése nem áll olyan szakmai színvonalon, hogy az operajátszás ügyéről és az operaházról érdemben lehessen velük tárgyalni” – szögezte le Rácz István.

Az évadzáró társulati ülésről, ahol bejelentés nélkül felolvasta az operaénekesek véleményét így nyilatkozott Tokody Ilona: “Ez egy kétségbeesett lépés volt, amit ha nem is jó szívvel, de kénytelen voltam megtenni, előtte ugyanis, hiába próbálkoztam számtalanszor, nem hallgatott meg senki. A társulati ülés munkaértekezletként lett meghirdetve, amin egy cipőfelsőrész-készítőnek is joga van felszólalni a gyárban, nem kell előre bejelentenie. Én meg mégiscsak az operaház örökös tagja vagyok, még akkor is, ha a kormánybiztos úr inkább egy mások örömét megzavaró, berohanó pucér férfihoz hasonlított. Amivel mellesleg nemcsak mint művészt, de mint nőt is megalázott. És amikor egy helyen eltűnik a tisztelet, megkezdődik a lejtmenet” – fogalmazott az énekesnő.

A teljes interjút a Demokratában olvashatják.

Forrás: Imedia, Demokrata, Színház.hu

imedia

süti beállítások módosítása