Szeptemberben nyit az Átrium - Nagytakarításra vár

Birtokba vették pénteken az új tulajdonosok a fővárosi Átrium mozi épületét, amely egy kisebb felújítás után a tervek szerint már az őszi szezontól Átrium Film-Színház néven, elsősorban befogadó színházként várja a közönséget. Addig is közös takarításra invitálnak mindenkit!

A hg.hu/blog tegnapi híréből - az Átrium közleménye:

A Margit körút 55-ös szám alatt álló épületben még az augusztus eleji hőségben is hűvös a levegő. A riasztót kikapcsoljuk, a biztosítékokat felkattintjuk, a hajdani moziterem ajtajait szélesre tárjuk. A 2001-es téli Filmvilág c. magazin hegyekben áll a pénztárban. Piros plexibetűkbe botlunk a raktárban, megpróbáljuk kitenni belőlük a nevünket. Egy oszlopon a letört műanyag borítás alól újabb rétegek tűnnek elő, a szocializmus egyik budapesti moziját hirdeti a plakát. A vetítőgépek még mindig működnek, a tetőn a betonborítást növények törték fel helyenként. Az előtér eleganciáját a hetvenes-nyolcvanas évek típusbútorai sem tudják feledtetni velünk.

A 2012 őszén megnyitó Átrium Film-Színház csapata vár mindenkit szeretettel, hogy a tizenegy éve üresen álló moziépületet közösen kitakarítsuk, és a felújítás előtt az értékeket becsomagoljuk. Minden feleslegessé vált tárgy a takarítás során elvihető. Várjuk a régi mozirajongókat, a lelkes építészeket, a környékbelieket és bárkit, aki szívesen bejár egy felújítás előtt álló műemléki épületet még a hivatalos megnyitó előtt...

n_na_sopres

Befogadóhelyként működik majd a Film-Színház

A Fővárosi Közgyűlés június 20-i döntésével járult hozzá a Budapest Film Zrt. tulajdonában lévő, egy évtizede üresen álló Átrium mozi értékesítéséhez. A műemléki védettséget élvező, Bauhaus-épületben található ingatlant a Merlin Színházhoz köthető Angol Nyelvű Színház Kft. vásárolhatta meg.
Magács László, az Átrium kulturális arculatáért felelős, az elmúlt években a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a kft. tagjai "színház- és Bauhaus-kedvelő budapesti magánszemélyek", akik új tartalommal akarják megtölteni az 1936-ban épült Átrium mozit.
Az Átrium Film-Színház befogadó helyként működik majd, saját színházi előadásai mellett színvonalas társulatok produkcióit fogadja 300 férőhelyes termében, az újonnan kialakítandó 11-szer 14 méteres színpadon, ahol filmvetítések, kortárs tánc és cirkusz, kamarazene, dzsessz, a hétvégén pedig gyerekprogramok is helyet kapnak. Az előcsarnokban kialakítandó kávézó a budai lakosok törzshelyévé válhat, üzleti találkozóknak adhat helyet.
Magács László kitért arra, hogy néhány perces sétára található az épülettől a Millenáris, a Marczibányi Téri Művelődési Ház és a Jurányi Alkotóház, amelyekkel egy nyitott klaszterben fog együttműködni az új Átrium. Magács László közlése szerint a működés kiegyensúlyozott pénzügyi feltételeinek biztosítása komoly kihívás az alapítványnak, a pályázati és normatív módon (közszolgáltatási szerződéssel) kapott közpénzek és a jegybevétel mellett mecénásokra is szükség van.

"A tulajdonosok az épületet a következő hónapokban néhány 10 millió forintból a működéshez és a közönség fogadásához minimálisan szükséges mértékben felújítják, a későbbi jelentősebb felújításhoz pedig európai uniós forrásokat is keresnek" - mondta Magács László.

Az Átrium mozi értékesítésére több pályázatot is kiírtak az elmúlt években, a legutóbbi eljárás során egy pályázat érkezett az Angol Nyelvű SzínházKft.-től. A Budapest Film Zrt. igazgatósága a pályázatot érvényesnek és eredményesnek nyilvánította. A szerződés szerinti vételár bruttó 141 millió 478 ezer forint volt, az értékesítésből származó bevételt saját üzemeltetésű mozik fejlesztésére és felújítására fordítja a Budapest Film Zrt.
A Merlin Színház honlapján is olvasható elképzelések szerint a Kozma Lajos tervezte art deco épület kávéháznak, vetítéseknek, a Merlinben már megszokott, "beszélgetős" közösségi programoknak is helyet ad majd, de fő vonzereje a színház lesz. Terveikben az angol nyelvűségnek meghatározó szerepe van, így az Átriumban is mindenképpen megmarad az angol nyelvű színház.
Az Átrium fontos nemzetközi együttműködések terepe lesz, ahol a magyar művészek legalább egy-egy produkció erejéig együtt dolgozhatnak meghatározó külföldi alkotókkal. Az új nemzedék színházi nevelése érdekében beavató színházat rendeznek, valamint elkészítik bizonyos előadások iskolaszínházi változatát is.
A Merlin Színház Átrium moziba való költözése tavaly nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.
A Fővárosi Közgyűlés még tavaly ősszel döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.


süti beállítások módosítása