Sziget 2012 - Utcaszínházak a fesztiválon

Az utcaszínházi előadások gazdag kínálatát nyújtja a Sziget fesztivál az idén; a látogatók az utakon például a francia Compagnie Pipototal őrült szerkezeteivel találkozhatnak, a á társulat minden este cirkuszi és színházi elemeket ötvöző produkcióval várja a közönséget, a nagyszínpadi koncertek között, a keverőállás felett pedig a spanyol Companyia La Tal órajátéka látható.

A Sziget útjain a francia Compagnie Pipototal két forgó, pörgő, csilingelő, furcsa járgánnyal cikázik. Philippe Geffroy őrült szerkezeteit a társulat artistái működtetik.
Szép Fruzsina, a Sziget fesztivál programigazgatója az MTI-nek elmondta: a Compagnie Pipototal szerdától minden este 10 és 11 óra között játszik a szigeten; a 1989-ben alapított francia utcaszínházi társulat a Basculoscopia című produkcióját adja elő: a zenét, a táncot, valamint a különféle fény- és hangeffekteket ötvöző előadás fantáziavilágot mutat be.
A bascoloscope egy 10 méter magas, fémből készült szerkezet - monumentális forgó libikóka, amelyen az artisták testüket és gesztusaikat felhasználva mutatják be az élet körforgását. Benne egy álombéli világ jelenik meg, amelyben az öröm, a bánat, a ravasz, olykor szövevényes társadalom jellegzetességeit és kihívásait mutatják be a közönségnek.
A társulat alapítója Philippe Geffroy, aki  monumentális, bonyolult gépezetek avatott szakértője, korábban színházi gépek építésében is jeleskedett, így nem csoda, hogy a társulat hasonló gépeket helyezett előadásai középpontjába.


Szép Fruzsina kitért arra, hogy a Leonardo da Vinci világát megidéző óriási masinát artisták, mutatványosok, zenészek hozzák működésbe. Maga a basculoscope és az azt használó előadók mozgásukkal zajokat és neszeket keltenek. Az artisták mellett a produkcióban nagy szerep jut a zenészeknek, akiknek hangszerei kifejezetten az előadásra épített érdekes szerkezetek, amelyek a gépezet részei.
A produkció alapvetően az akrobatikára épül, mint Szép Fruzsina elmondta, cirkusz és színház ötvözete. Az előadásnak - mint az utcaszínházi produkcióknak általában - az ember áll a középpontjában: témája az ember és az ember helye az univerzumban.
A programigazgató elmondta, hogy a társulat először lép fel a Szigeten. Csakúgy, mint a spanyol Companyia La Tal, amelyet a 20. Sziget látogatóinak szánt meglepetésként emelt ki az idén meghívott húsz-harminc utcaszínházi produkció közül Szép Fruzsina. A nagyszínpad keverőállása fölött, a koncertek között, az átállás ideje alatt minden este látható órajáték a 20. Szigeten mint szimbólum jelenik meg. Az elmúlt időt, az eddigi rendezvényeket, az elmúlást és az újrakezdést, a folytatást szimbolizálja. Mint elmondta, ezzel a koncertek közötti utcaszínházi produkcióval a szervezők megköszönik látogatóiknak az elmúlt rendezvényeken együtt eltöltött időt.
Az utcaszínházi programok között emellett a látogatók a Circo Rum Ba Ba angol cirkuszi társulat produkciójával is találkozhatnak, amelynek mulattatói ókori olimpikonok, Leonidász és Hermogenész bőrébe bújva a történelem első olimpiájára készülnek. A British Event Theater az Esik című színdarabbal jelentkezik, amelyben humorral ötvözi a képi hatásokat, míg a Pickled Image látványos figurákkal mutatja be a Nem félünk a farkastól! című bábjátékát.

süti beállítások módosítása