Maratoni várakozás a szegedi színháznál - Elkeltek az első jegyek

Hosszú sor alakult ki a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájánál: mindenki türelmesen várta, hogy megkapja az áhított helyet. Többen hiányolták a Vaszy-bérletet, és akadt, aki rosszul lett.

A Délmagyar beszámolója:

A Rigolettót várom a legjobban a színház jövő évadjából, egyébként nem vagyok megelégedve a repertoárral. Vaszy-bérletet váltottam rendszeresen, de most megszüntették, mert nem volt rá elég érdeklődés – mondta a Vörösmarty utcai jegyiroda előtt, a sor elején állók közül Kopasz Flóriánné. Tíz órakor kezdődött a jegy- és bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színház 2012–2013-as évadjára. A nyitás előtt tíz perccel már a Stefánia utca sarkánál állt a sor vége. Negyed kilenckor kellett érkezni ahhoz, hogy elsőként léphessenek be a jegyirodába, de a színházrajongók nem panaszkodtak, mondván, hogy nyugdíjasok, van idejük. A Nyitány-gálára ingyenjegyet kapott az első 300 bérletvásárló, ez is kitartásra ösztönözte őket.

2730455

– A páholy hogy lesz, meg kell venni mind a négy jegyet? – érdeklődött Boksay Ferenc. A többiek azonnal rávágták, hogy változtak a szabályok, ezért nem kötelező az egész páholyt kibérelni. – Készíthetnének közvélemény-kutatást, hogy a nép milyen darabokat szeretne látni. Azokat kellene műsorra tűzni, amelyekre a legtöbben szavaznak – javasolta Boksay Ferenc.

2730455

Nem mindenki bírta a maratoni várakozást: egy idős hölgy rosszul lett, de hamar hoztak neki széket az irodából, hogy megpihenve helyreállhasson a vérkeringése. A sor elejéről a végére mentünk, ahol egy Makóról érkezővel találkoztunk. – 36 éve van bérletem a színházba, ez a 37. évadom. A családommal és a barátom családjával szoktunk jönni az előadásokra. Sajnos megszüntették a Vaszy-bérletet, így kénytelen vagyok mást íratni, talán a Gregort választom vagy a szabad összeállítást. A szokásos páholyunkat szeretném biztosítani, tehát négy bérletet kérek majd – hallottuk Binecz Sándortól. Azt mondta, jó évadnak ígérkezik a következő.

2730458

Tavaly Ady Endre-bérletünk volt, most váltani szeretnénk. Tudjuk, hogy ilyenkor mindig sokan vannak, ezért ha jó helyet akarunk, ide kell érni időben. A La Mancha lovagja, a Rigoletto és az új ősbemutató, a Pipás Pista is jónak ígérkezik – vélekedett a fiával várakozó Pallagi Ferencné.
Egyelőre az energetikai korszerűsítést végző szakemberek „lakják" a nagyszínházat, de már csak szűk három hetük maradt, hogy az augusztus 31-i átadási határidőre befejezzék a munkát.

Forrás: delmagyar.hu

süti beállítások módosítása