Antiszemita-e A hatodik koporsó? - Vélemények pro és kontra

Augusztus 12.-én Fischer Ádám karmester közölte: ősszel nemzetközi aláírásgyűjtést szervez, addig különböző nyugat-európai lapokban tiltakozik a hazai kulturális élet viszonyai, elsősorban az Új Színházban bemutatásra kerülő A hatodik koporsó című Csurka István-darab ellen. A bejelentésre, Tarlós István főpolgármester, Koltai Tamás kritikus, Vajda Márta a Magyar Színházi Társaság ügyvezetője, Pozsgai Zsolt az Új Színház főrendezője és a publicista Bayer Zsolt, illetve Várkonyi Tibor is reagált. 

"Uraim, elég! Tudom én ezt! Most azonban a jólét forrásai kiapadtak, ezért antiterrorista világháborúval kell fegyelmezni a népeket, és nekünk ez a legkiválóbb alkalom arra, hogy leleplezzük a történelemhamisítást. (legyint) Nem érdekel! Az én nagyapámról van szó, akit kivégeztek, elföldeltek. Fütyülök én a holokauszt mítoszra - ebben a koporsóban. (belefekszik) Menjen arrébb, fater! (recsegés)" (Részlet a darabból)


Tarlós István főpolgármester a Népszava megkeresésére azt nyilatkozta, ha Fischer Ádám ennyire vehemensen tiltakozik Csurka István darabjának bemutatása ellen, akkor reméli, soha többé nem dirigál Wagnert, akinek filozófiájával ugyancsak lehetne vitatkozni. A főpolgármester a holokausztra utalva megjegyezte, vannak dolgok, amelyek nem ismétlődhetnek meg, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: Csurka drámaírónak kiváló volt és a bemutatni tervezett darab, A hatodik koporsó szerinte elsősorban Trianonról szól, bár elismerte, vannak, akik mást találnak benne hangsúlyosnak.

Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezetője elmondta, nekikezdett a darabnak, de már az elején olyan zsidózás volt benne, hogy azt mondta magában, ezt nem hajlandó tovább olvasni.

Koltai Tamás kritikus arról számolt be, egyelőre nem ismeri a darabot. De beszélt Fischer Ádám karmesterrel, aki már két hónappal ezelőtt mondta, hogy aláírásgyűjtésbe kezd majd külföldön is. Koltai szerint ezt a magyar értelmiségnek itthon kellene csinálnia hathatósan, kollektíven. “A művészeti, kulturális, tudományos élet potentátjainak kellene összefogniuk ennek érdekében, mert Európában példátlan, hogy egy ilyen szellemiségű színház létrejöhet, dolgozhat és szponzorálják. Emellett nem lehet elmenni” – fogalmazott a Színház című lap főszerkesztője. Koltai úgy véli, szakmai és szellemi alkalmatlanságról egyaránt szó van, és át kellene világítani az Új Színház működését, nyilvánossá tenni az összes adatot, a közönségszámot és ez ügyben széles körű konzultációt kellene kezdeményezni a szakmával.

A Színház.hu megkereste Pozsgai Zsoltot, aki korábban úgy fogalmazott: A hatodik koporsó dokumentumdráma. Ez alkalommal visszautasította, hogy antiszemita darab volna, és nem kívánt részletesen nyilatkozni a készülő bemutató kapcsán, így a rendező kilétét sem fedte fel.

A fejleményeket Bayer Zsolt, a Magyar Hírlapban kommentálta, ő úgy véli, A hatodik koporsó jó dráma. "Csurka az analízisben éleslátó és remek, a konklúziója azonban téves. A tévedés joga pedig megilleti őt - ugyanis csak a gyűlölet mesterei tévedhetetlenek. A hatodik koporsó utolsó jelenetét kellene átírni, átdolgozni értő és avatott kézzel, Csurka tehetségéhez méltón. S mivel még nem volt bemutató, azt sem tudhatjuk, átírták-e, átdolgozták-e. Nem tudunk semmit, csak azt, hogy lesz nemzetközi felháborodás, lesz sok-sok igaztalan, hamis, ostoba és aljas vádaskodás, az ostobák és aljasok fesztiválján. S ennek ürügyén aztán jönnek majd az ugyanolyan ostobák és aljasok, akik igazolva látják rettenetes elméleteiket, és megmerítkeznek az artikulálatlan zsidógyűlölet mocskában. Pedig csak gondolkodni kellene" - fogalmaz a publicista.

Várkonyi Tibor pedig a Népszabadságban írt kommentárt, melyben úgy véli: "Ha konyítana bármit is főpolgármester úr a muzsikához, tudná, hogy a magyar Fischer Ádámon kívül ma a zenevilág egyik legautentikusabb Wagner-tolmácsolója az argentinai-izraeli Daniel Barenboim. Imádja Wagnert, rendszeresen vezényli. Pedig ismeri múltjának ezt a csúnya foltját, de őt a Ring érdekli, a Lohengrin, a Mesterdalnokok és nem a komponista elfajzott világnézete. Mellesleg Barenboim volt az, aki az izraeli botfülüekkel szemben kiállt amellett, ha a zsidó állam értelmisége csakugyan értelmiség volna, végre kialakítaná a maga Wagner-kultuszát. És még egy döntő különbség. Csurka darabja ocsmányul antiszemita, de Wagner egyetlen operájában sincs antiszemitizmus" - szól az újságíró.

Bóta Gábor pedig a Népszavában közölt szubjektív olvasónaplót a darabból, melyben arra a következtetésre jut, hogy ha A hatodik koporsó Csurka korábbi darabjainak utódja lenne, igencsak lenulláznánk Csurkának azt a korszakát, amikor az igazságot pedzegető, a színházakban többszázas szériákat is megérő, hatásos, jól megcsinált darabokat tudott írni.

Forrás: Színház.hu, Népszava, Népszabadság, Magyar Hírlap, IMEDIA

imedia


süti beállítások módosítása