"Egy csúcstartó színpad épül fel" - Monumentális Miss Saigon Baján!

A tavalyi soproni szabadtéri premier után idén Bajára utazik a Budapesti Operettszínház csapata, ahol a "Csodálatos Baja" programsorozat keretén belül adják elő Schönberg és Boublil szuperprodukcióját, a Miss Saigont. Az Operettszínházban nyáron sincs megállás! A szabadtéri produkciót nagyon várják a színészek és a műszaki stáb egyaránt.

A Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéja után augusztusban Bajára települnek a művészek és a stáb, ahol a legendás Miss Saigon előadást láthatják a nézők 24-én, 25-én és 26-án este, a Szentháromság téren.

Dolhai Attilának, aki Chris-t, az amerikai katonát alakítja az előadásban, nem ez az egyetlen szabadtéri előadása, hiszen július végén a Parasztbecsületben debütált Szegeden. "Szerencsésen jött ki, hogy a Parasztbecsület után a Miss Saigonnal zárom a nyarat, az operánál könnyebb műfaj a musical. Sopronhoz hasonlóan Baján is garantált lesz a jó hangulat, hiszen újra együtt lesz a saigonos csapat. Nagyon várjuk mindannyian, hogy ott legyünk, hogy felépüljön a hatalmas színpad. Mindent megteszünk, hogy az előadások minél jobban sikerüljenek. Nemrég voltunk a kollégáimmal Baján egy sárkányhajó-versenyen, és utána föltérképeztük a terepet, jó lesz a próbák után fürödni egyet a Sugovicában, és megenni egy finom bajai halászlevet!"

546665_460681047287268_231203343_nJelenet a bajai próbából

Vágó Zsuzsi is izgatottan várja a vendégjátékot, mert több ismerőse és barátja szerepel majd a produkcióban, ugyanis nyaranta mindig Baján tanít egy színitáborban, és a fiatalok most statisztaszereplőként lépnek színpadra. "Nagy szeretettel megyek Bajára, különösen jó lesz a tanítványokkal együtt játszani. Elmondásuk szerint ők is már nagyon várják az előadásokat. Örömmel látom rajtuk, hogy komolyan gondolják, ezzel szeretnének foglalkozni a későbbiekben."

A fiatal színésznő, Kim megformálója szerint a szabadtéri előadásoknak megvan a maga különleges varázsa. "Mindig monumentálisak, úgymond kinyitják a torkomat, jobban tudok énekelni. Játékilag picit mást igényel, nagyobb kihívás, hogy a kőszínházzal ellentétben itt csak az első sorokban látják az arcomat, tehát az érzelmeimet, a lelkiállapotomat a hangommal kell átadni. Mivel hatalmas a tér, a tömegjelenetek, mint az utcakép, a felvonulások sokkal gigantikusabbak!"

559113_461068507248522_80507838_n

Somfai Péter, a produkció technikai igazgatója és világítástervezője kollégáival együtt már hetek óta a bajai előadások műszaki előkészületeivel foglalatoskodik. "Baján egy csúcstartó színpad épül fel, csúcstechnikával! 1400 négyzetméteres, melynek közepén található a 150 négyzetméteres forgószínpad. A világítást számítógép által vezérelt robotlámpákkal oldjuk meg, 50 projektor és 240 reflektor is szerepel a technikai eszközök között. A díszlet, a jelmezek, a hang és a fénytechnika 18 kamionban utazik a helyszínre, ahol a színpad építésén 100, üzemeltetésén pedig 60 technikus dolgozik - elsősorban az Operettszínház stábjából. A látványos produkcióban 2 helikopter is részt vesz."

saigon04_2012

Július második hétvégéjén egyébként - immár hagyományosan - idén is megrendezték Baján a Halfőző Fesztivált, ahol a Miss Saigon színészei is képviseltették magukat. Kerényi Miklós Máté (Thuy), Mészáros Árpád Zsolt és Kocsis Dénes a 163-as asztalnál, a Nagymező utcai teátrum csapatában serénykedett. MÁZS, aki az előadásban a Professzort játssza, a családjával érkezett, Rózsa és a kis Merse megállíthatatlanul sürögtek-forogtak az óriási bogrács körül, édesapjuk nem győzött rájuk figyelni. "Baja nagyon kedves a szívemnek. Az egyik legjobb barátomnak van itt vendéglője, és a Sümegi Pincészetbe is ellátogattunk, ahol szerintem az egész országban a legfinomabb a cserszegi fűszeres. Kicsit már hazajárok a Sugovica-partra, remélem, augusztus végén újra elkísér majd a családom is ide, hiszen egy hétre leköltözik a színház a Miss Saigon gigantikus, szabadtéri verziójával. Ahol most bográcsok vannak, ott lesz a négyezer főnek felállított nézőtér és a Városháza előtt építjük majd fel a hatalmas színpadot" - mondta büszkén Árpi.

saigon06_2012

A tavalyi szabadtéri Miss Saigon előadás sikere után most ismét monumentális előadásra számíthatnak. Miss Saigon magyarországi története egészen 1994 nyaráig húzódik vissza, ekkor a szegedi Dóm Téren mutatták be a Pillangókisasszony című Puccini opera nyomán készült nagyszabású zenés művet, a Rock Színház és a Fővárosi Operettszínház koprodukciójában. „A Miss Saigon azon rockoperák-musicalek közé tartozik, melyek a lenyűgöző látvány, a különleges, Puccini-idézetekkel teli muzsika, s a remek hangzás mellett igazi zenedrámák. A történet számunkra, akik az Amerika-imádat, s a szocializmus gazdasági problémáinak nyomasztó terhe alatt éltünk, különösen átélhető. A mű katartikus élményt kínál szinte minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák-népcsoportok közötti különbségekről, s bár társadalmi feszültségekkel teli, mégis főképp a szerelem mindent legyőző erejéről mesél. A Miss Saigon jelképe a talmi csillogásnak, az érvényesülési vágyaknak, a kiszolgáltatott szerelmeknek, a rideg valóságnak. A Miss Saigon mégis reménysugár, példa arra, hogy a legnehezebb helyzetekben is meg kell próbálni felelősséggel élni egymás iránt. „- mesélte a műről Kerényi Miklós Gábor - KERO®, az előadás rendezője.

saigon03_2012

A Budapesti Operettszínház művészei és kollégáik, Szabó P. Szilveszter, Feke Pál, Dancs Annamari, Bordás Barbara, Vágó Bernadett, Csengeri Ottília és Csuha Lajos, tehát legközelebb augusztus 24-25-26-án láthatók Baján, a gigantikus szabadtéri Miss Saigonban.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház, Színház.hu

süti beállítások módosítása