Krizsó Szilvia énekel a Pozsonyi Pikniken

Krizsó Szilvia eddig leginkább olyan televíziós hírműsorokból volt ismerős a nézők számára, mint az M1-en futó Az Este. A műsorvezetőnő azóta már a Radnóti színpadán is fellépett, szeptember elsején pedig a Pozsonyi Pikniken mikrofont ragad a kezébe.

Krizsó Szilvia a Blikknek elmondta, húszéves koráig énekelt az Opera gyerekkórusában. "Nem vagyok profi, de nem is operaáriákkal fogok fellépni. Négy számot adok elő Ökrös Ottó zongorista kíséretében. Sok időm eddig nem volt próbálni, de még van egy hetem felkészülni. Csak egy laikus énekes vagyok, aki más arcát mutatja meg a közönségnek" - fogalmazott.
Hozzátette, a Radnóti Színházban Libikóka című saját talk-show-ja már színházi produkcióval is tarkított, itt látták énekelni, és ennek kapcsán jött az ötlet, hogy lépjen fel a Pozsonyi úton a szeptember első szombatján tartandó rendezvényen.

krizso_szilviaFotó: Zih Zsolt, MTVA

A Radnótiban eddig egy előadása volt májusban, októberben lesz a folytatás. Az első show a siker és a kudarc köré épült, sikeres művészek és üzletemberek voltak a vendégek. "Ők egy órában mesélték el, hogyan lettek sikeresek, milyen kudarcokat éltek túl. Ez egy szórakoztató műsor, vicces környezetben, amelyben új utakat akarunk mutatni, hátha valaki magára ismer, és ez segítséget tud adni. De még az is lehet, hogy a műsor feltűnik a köztévében, folyamatosan tárgyalunk erről" - árulta el Krizsó Szilvia.

süti beállítások módosítása