A Hippolyt nyitja az évadot Békéscsabán

A nyári sikerek, vendégszereplések méltatásával, a Titkok évadának értékelésével kezdte beszédét Fekete Péter igazgató a Békéscsabai Jókai Színház 2012/2013-as évadnyitó társulati ülésén. Az értékelés után a direktor ismertette az új évad műsortervét, a bérleteket, az újításokat, mint mondta: stratégiailag a legfontosabb a város kulturális koncepciójába való aktív illeszkedés és a Facebook-generáció becsalogatása a virtuális terekből a valós közösségi terekbe, így a színházba is.

A nyár általában a vakáció, a feltöltődés időszaka, de egy színházi társulatnak mindig munkát, fellépéseket is jelent - kezdte beszámolóját Fekete Péter. A Jókai Színház társulatának tagjai országszerte és határon túl is szerepeltek fesztiválokon: a POSZT-on a Csörte és a Papageno a metróban című stúdiódarabokkal, a Gyulai Várszínházban a Varázsfuvolával, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Monte Cristo grófjával, Tusnádfürdőn a Színészszerelemmel, a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Kapj el című darabbal és a Szigeten a La Mancha lovagjával mutatkozott be a Jókai Színház. Nézőcsúcsokat döntött a Szarvas Vízi Színház Vers a víz fölött és a TeÁtrium ingyenes kulturális programsorozata is, melyeknek legfontosabb célkitűzése a közszolgálat és a közösségteremtés volt.

IMG_5761Fotók: Nyári A./A-Team

A 2012/2013-as Ötödik évad az ötös szám jegyében telik majd: a teátrum öt játszóhelyen működik, 55 ezer nézőt szeretne becsábítani előadásaira, 2x5 új bemutatót visz színre, 5 színdarabot tart repertoáron, és az évad végén nagyon szeretne ötöst kapni a közönségtől. A jövő évadban is lesz beavató bérlet, internetes játék, a Jókai Színház több mint ezer fővel kívánja növelni az ifjúsági nézők számát, így számos akcióval és speciális programmal várja a diákokat.

Az Ötödik évad nyitó előadása szeptember 28-án a Hippolyt, a lakáj lesz Eperjes Károly rendezésében. A főbb szerepekben Reviczky Gábort és Kiss Jenőt láthatja a közönség.

A következő bemutatóra október közepén kerül sor: Szente Béla-Gulyás Levente zenés mesejátékát, A kolozsvári bírót újítja fel a társulat a pedagógusok kérésére egyfelvonásos előadásként.

IMG_5765

Ugyancsak októberben viszik színre a teátrum által meghirdetett drámapályázat nyertes darabját, melynek címét a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

Az évad nagy történelmi drámája, A kőszívű ember fiai Seregi Zoltán rendezésében, Rubold Ödön vendégszereplésével novemberben lesz látható. Az év végét a Színitanház vizsgadarabjával, Csehov egyfelvonásos drámájával, a Leánykéréssel zárja a Jókai Színház Katkó Ferenc rendezésében.

Az új évet Zalán Tibor: Hetvenhét című interaktív mesejátéka indítja, melyet Jordán Tamás vezetésével állít színpadra a társulat. Februárban Árni Ibsen skizofrén vígjátékával, a Mennyország című színdarabbal (rendező: Tege Antal) és a Szent Péter esernyője című Mikszáth-regény színpadi adaptációjával (rendező: Katkó Ferenc) csalogatják színházba az ifjúsági korosztályt. A kisebbeket a Kiskakas gyémánt félkrajcárja várja tavasszal Greifenstein János rendezésében.

IMG_5787

Az évad nagyszabású bemutatóját, a Lear királyt a walesi Michael Bogdanov modern feldolgozásban állítja színpadra áprilisban. Ezt követően a szokásokhoz híven egy nagy zenés produkció zárja a színházi évet. Repertoáron maradnak a Csörte, a Sóska, sültkrumpli, a Papageno a metróban, a Kapj el és a Monte Cristo grófja című darabok.

Ünnepekben, gálákban, projektekben a következő évadban sem lesz hiány, ismét megrendezésre kerül a Magyar Teátrum Díjátadó Gála, a XVIII. Magyar Drámaíró Verseny és a 24 órás versfolyam.

A társulati ülést a vendégművészeken, rendezőkön kívül megtisztelte jelenlétével Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere, Kiss Tibor alpolgármester, Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Lukácsi Krisztina, a Békés Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőhelyettese.

süti beállítások módosítása