Jubileumi évad kezdődött a zalaegerszegi színházban

Tartalmas, ünnepi, szerethető, sok nézőt vonzó, a színházat továbbra is a felszínen tartó, izgalmas jubileumi évadra készül a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház - közölte a társulat hétfői évadnyitó ülését követően Besenczi Árpád igazgató az MTI-vel.

Mint mondta, a műsorterv összeállításánál arra törekedtek, hogy olyan darabokat válasszanak, amelyek kapcsolódnak a színház megalapításának harmincéves jubileumához, ugyanakkor a közönség is szívesen fogadja, amellett "jól áll" a társulatnak.
Az első bemutató - Naszlady Éva rendezésében Egressy Zoltán Fafeye, a tengerész című ifjúsági zenés játéka - szeptember 28-án lesz. Október 10-én stúdió előadás keretében, Sztarenki Pál rendezésében láthatja a közönség April De Angelis Színésznők című színművét. Ugyancsak októberben mutatják be Lessing Bölcs Náthán című drámai költeményét. A darab újrajátszásával a színházalapító Ruszt József emléke előtt tisztelegnek; az előadást Csiszár Imre rendezi, a főszerepet Tordy Géza játssza.

besenczi Október végén lesz a kőszínházi bemutatója Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékának, ami a színház Kvártélyházzal közös produkciója. Az év utolsó hónapjában tűzték műsorra Pinczés István, a Griff bábszínház új igazgatója rendezésében a La Mancha lovagja című musicalt. Jövő év februárjában a Fenyő Miklós életéről szóló Made In Hugária című musicalt mutatják be: a zenés játékot Méhes László rendezi, a Figaro házassága című vígjátékot pedig, amit márciusban tűztek műsorra, Alföldi Róbert. Az évad Molnár Ferenc A doktor úr című klasszikus bohózatával zárul.
A lakásszínház mellett új helyszínnel bővül a játéktér, Gianina Carbunariu kortárs román szerző Kebab című darabját a diszkószínházban mutatják be.
Besenczi Árpád az évadnyitó ülésen a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház bezárására utalva azt mondta, a nyár folyamán olyan dolgok történtek a színházi életben, amelyek aggodalomra adnak okot. Kijelentette, hogy bár a vidéki színházakat nem fenyegeti hasonló veszély, arra figyelmeztette a társulat tagjait, estéről estére az előadásokon kell bebizonyítani a zalaegerszegi színház létjogosultságát. Mint fogalmazott, reális esély van arra, hogy a 2012-13-as harmincadik jubileumi évben a nézők 10 ezer bérletet váltsanak.
Január elsejétől a színház százszázalékos fenntartója a város. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az évadnyitón jelentette be, hogy a színház 27 millió forint kiegészítő állami támogatást kapott. Úgy fogalmazott, hogy az idei év gazdaságilag rendben lesz, a következő körül ugyanakkor még sok a bizonytalanság, de a város igyekszik biztosítani a feltételeket.
A polgármester megjegyezte; a jubileumi évben olyan előadásokat tűzött műsorára a társulat, amelyek egy részét a korábbi években már bemutatták Zalaegerszegen. Hozzáfűzte, hogy a közönség különösen készül a Lessing-darabra, amelyet 1986-ban Ruszt József rendezett meg a zalai megyeszékhelyen.
A Hajmeresztőt 1994-ben, a La Mancha lovagját 1992-ben vitte színre Halasi Imre, a Figaro házasságát pedig 1985-ben mutatták be Merő Béla rendezésébe.

süti beállítások módosítása