'Nem meghátrálásról van szó' - ÚJ Csurka darabot választ az Újszínház

Ahogy arról korábban beszámoltunk, mégsem mutatja be az Újszínház Csurka István A hatodik koporsó című drámáját, amit a vezetés az őszi évad egyik legfontosabb bemutatójának szánt. A Magyar Hírlap ennek kapcsán Pozsgai Zsoltot kérdezte és megtudta, "nem kizárt, hogy a darabot egy későbbi időpontban, kevésbé hisztérikus közéleti atmoszférában színre viszik".

Pozsgai Zsolt drámaíró, a színház főrendezője a Magyar Hírlapnak elmondta, a teátrum vezetése nem ijedt meg attól, hogy Fischer Ádám karmester őszre nagy nemzetközi aláírás-gyűjtési akciót hirdetett "a magyar kulturális élet állítólagos anomáliáival, többek között A hatodik koporsó színpadra állításával kapcsolatosan". A lap szerint Pozsgai szavaiból kiderült, nem meghátrálásról van szó, hanem arról, hogy az Újszínház vezetése tiszteli a fenntartó, azaz Tarlós István főpolgármester szavait.

Pozsgai-Zsolt

Fotó: Berecz Valter / fnhir24.hu

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az Összefogás a Demokráciáért s a Magyar Antifasiszta Liga nagyszabású tüntetést hirdetett mára a Deák térre. A tervek szerint  innen előbb Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékművéhez, majd pedig az Újszínházhoz vonulnak a demonstrálók. "Meglehet, árnyékra vetődik - ahogy a sportban mondanák. Hiszen Pozsgai Zsolt szerint ma már egy másik Csurka-darabot, az író Megmaradni című drámájának bemutatóját hirdeti az Újszínház homlokzatára helyezett plakát. Pozsgai emlékeztetett rá, hogy ez Csurka egyik kevésbé ismert, ám nagyszerű és nagy hatású s igencsak "kíméletlenül kemény" darabja, amely az erdélyi magyarság vívódó sorsáról szól, s amelynek színházi előadását két este után betiltotta a Kádár-rendszer" - fogalmazott a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, A hatodik koporsó című darabbal kapcsolatosan egyelőre nincsenek még további, konkrét tervei a színházvezetésnek. "Tudni kell Csurka drámájáról, hogy az műfaji értelemben mindenképpen sajátos alkotás, mintha a szerző egy esszét ültetett volna át drámába. Felvetődik a kérdés, hogy miként értékelné az író a bemutató lefújását. Hisz A hatodik koporsót a maga részéről fontos és meghatározó örökségként hagyta az Újszínházra. Pozsgai Zsolt meg van győződve róla, hogy az igencsak kiélezett és bonyolult helyzetben Csurka is a premier elhalasztása mellett döntött volna" - számolt be az újság.

Forrás: Magyar Hírlap

süti beállítások módosítása