Risztov Évák és Gyurta Danik Szolnokon - Évadnyitót tartottak

Heltai Jenő A néma levente című drámájával indítja szeptemberben az új évadot a szolnoki Szigligeti Színház, ahol jövő nyárig hét nagyszínpadi bemutatót láthat a közönség.

Balázs Péter igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen elmondta: idén decemberig négy, összesen pedig öt bérletes és további két, bérleten kívüli premiert terveznek. Az évad szeptember 21-én Heltai Jenő A néma levente című drámájával indul, amelyet Kiss József rendezésében visznek színre. 
Ezt követően Radó Denise két rendezését, Ábrahám Pál Bál a Savoyban és Fenyő Miklós–Tasnádi István Made in Hungária című előadásait, továbbá Friedrich Schiller Csiszár Imre által színpadra álmodott Stuart Máriáját, valamint egy Bíró Lajos-darabot, a teátrum direktora által rendezett Sárga liliomot láthatják a nézők Szolnokon.

szolnok Balázs Péter és Kiss József rendezőként ugyancsak „duplázik”, hiszen míg előbbi Harmat Imre–Szüle Mihály–Walter László Egy bolond százat csinál című zenés „bolondságát”, addig utóbbi Marc Camoletti Félrelépni tilos! című, a helyi Szín-Mű-Helyben az előző évadban nagy sikert arató komédiáját állítja színpadra. Mindkét előadást bérleten kívül tekinthetik meg az érdeklődők – fűzte hozzá az igazgató jelezve, hogy a Mirandolina című zenés vígjátékot és a Légy jó mindhalálig című musicalt az új évadban is tovább játsszák.
A direktor bejelentette, idén is lesz szilveszteri előadás a Szigligetiben, mely jövőre nyári színházzal bővíti repertoárját és a 2013-2014-es országos évadnyitó társulati ülésnek is otthont ad.
A munka feltételeiről szólva közölte: az elmúlt hetekben elvégzett felújítások és javítások nyomán megszépült épületük, a társulathoz pedig a most induló évadban két új színész, Debrei Zsuzsanna és Járai Máté csatlakozott.
Balázs Péter jelezte: a Tisza-parti megyeszékhely teátruma még mindig kivételezett, ezért sokak által irigyelt helyzetben van a vidéki játszóhelyek között. A magyar sportolók olimpiai sikereire utalva megjegyezte: a társulat színésznői egytől egyig Risztov Évák, színészei pedig Gyurta Danik. Nekik egy Szent István-idézettel - Imre herceghez intézett intelmeiből - kívánt jó munkát, mondván: „semmi sem emel fel, csak az alázat, és semmi sem taszít le, csak a gőg és gyűlölség”.

szolnok2 Az ünnepélyes évadnyitón Kiss József művészeti vezető arról beszélt, hogy a színjátszás egykori „kétértelmű forradalmiságának” hangulata hosszú idő után végre letűnni látszik Szolnokon. A Szigligeti a szó nemes értelmében visszatért konzervatív hagyományaihoz, megőrizve ezzel a színjátszás és a helyi teátrum régi fényét, értékeit.
Az eseményen a város polgármestere úgy fogalmazott, sok olyan vád éri a szolnoki színházat, hogy túl populáris. Szalay Ferenc úgy vélte, ez nem hibája az intézménynek és a társulatnak, amely teljesíti legfontosabb küldetését: mindenkihez szól és pluszt is képes nyújtani a „vájtfülűeknek”.

süti beállítások módosítása