Játékszínből ismét Kamara Varieté?

Ismét Kamara Varietéként működhet a Játékszín - írja a csütörtöki Népszava.

A napilap információi szerint a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit (MACIVA) Kft. munkatársai a napokban a bezárt Játékszínben jártak. Mivel tudható, hogy mielőtt színház lett, a Játékszín évtizedekig Kamara Varietéként működött és a MACIVA-hoz tartozott, elképzelhető, hogy a cég alkalmazottai azért tettek terepszemlét az intézményben, mert újra varietéként működtetnék az egykori színházat.

jatekszin Ezt az is alátámaszthatja, hogy Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetője már korábban nyilatkozott arról, jobban nyitni szeretne a varieté irányába. A napilap érdeklődésére, jártak-e a Játékszínben, és ez azt jelenti-e, hogy hozzájuk kapcsolva újra varietéként kívánják működtetni, csak annyit válaszolt, hogy ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.
Pillanatnyilag az egész országban nincs állandó helye a külföldön virágzó műfajnak. Magyarországon régebben például a Moulin Rouge, a Maxim Bár, a Béke Orfeum szolgált ilyen műsorral. Az "átváltozást" könnyítheti, hogy a Játékszín, bár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül, de ugyanúgy a szaktárcától kapta a dotációt, ahogy a MACIVA, vagyis egyik sem a főváros fennhatósága alá tartozik - ismerteti a Népszava.

süti beállítások módosítása