Évad a nemzeti státus jegyében Debrecenben

Izgalmas előadásokat, sok szép estét ígért a közönségnek Vidnyánszky Attila igazgató a debreceni CsokonaiSzínház pénteki évadnyitó társulati ülésén.

attila

Az új évad tervét - mint kifejtette - már a nemzeti színházi státus jegyében állították össze; a tavalyinál több, 300-nál is több előadást tartanak, bevezetik a balett bérletet, és szeretnék a nézőszámot is növelni.

Mindezek érdekében az idén rendezik meg először, hagyományteremtő szándékkel a Csokonai Fesztivál "miniévadot" októberben, amikor az elmúlt évadok legsikeresebb előadásait láthatja ismét a közönség.
Vidnyánszky Attila hozzátette: megtartják a DESZKA-fesztivált is, amelyre 5-6 kiemelkedő hazai előadást és több, határon kívüli műhelyben készült magyar darabot is meghívnak.
Mind Vidnyánszky Attila, mind Somogyi Béla, Debrecen kulturális alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a jelentős szakmai elismerést jelentő nemzetiszínházi címhez - amelyet öt hazai intézmény kapott meg - állami támogatás is társul, már az idei évadban.
A Csokonai Színház 147. évadja szeptemberben Kacsóh Pongrác daljátékával, a János vitézzel indul Zakariás Zalán rendezésében; az első operabemutatót, Rossini A sevillai borbély című művét Szinetár Miklós rendezi.

csokonai

50 százalékos bérletkedvezmény 2012. augusztus 6. és október 31. között!

A Csokonai Színház a 2012/2013-as évadban a családok helyzetét figyelembe véve a lehetőségeihez mérten növelte a kedvezményei mértékét és kedvezményezettjei körét!

Ha Ön közalkalmazott, kormánytisztviselő, köztisztviselő, diák, nagycsaládos, vagy álláskereső, fogyatékkal élő, nyugdíjas, vagy csoportos vásárló (20 főtől), csak a hét napjait kell figyelnie és 50% kedvezménnyel juthat színházbérlethez:

hétfő: közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők

kedd: diákok, nagycsaládosok

szerda: álláskeresők, fogyatékkal élők

csütörtök: nyugdíjasok, csoportos vásárlók

Az akció csak az I. és II. kategóriás kötött bérletekre vonatkozik.

 

alkotok

Mit kínál a debreceni színház évada?

CSOKONAI SZÍNHÁZ – NAGYSZÍNPAD

Bakonyi Károly – Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ daljáték | rendező: Zakariás Zalán

Georges Feydau: BOLHA A FÜLBE bohózat | rendező: Vidnyánszky Attila

Weöres Sándor: HOLDBELI CSÓNAKOS a Csokonai Színház és a Hajdú Táncegyüttes közös produkciója
rendező: Gemza Péter

Gioacchino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY opera | rendező: Szinetár Miklós

Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY a Szegedi Nemzeti Színházzal közös produkció
opera | rendező: Ferkay Tamás

Friedrich Dürrenmatt: A NAGY ROMULUS a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátéka
színmű | rendező: Szabó K. István

AZ ISTEN OSTORA Bánffy Miklós A nagyúr című színműve és más Attila-témájú drámák alapján
színmű | rendező: Vidnyánszky Attila

VÍG KAMARASZÍNHÁZ

Michael Ende: MOMO ifjúsági előadás | rendező: Horváth Patrícia

Tóth-Máthé Miklós: A RÖGÖCSEI CSODA vígjáték | rendező: Árkosi Árpád

William Shakespeare: A VIHAR A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Gyulai Várszínház és a Csokonai Színház közös produkciója
vígjáték | rendező: Szergej Moszlobojscsikov

AlekszejTolsztoj: ARANYKULCSOCSKA mesejáték | a Csokonai Színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének közös előadása

Táncbérlet 3+1 előadásra a Magyar Táncművészeti Főiskola / a Magyar Állami Népi Együttes / a Hajdú Táncegyüttes / a Bozsik Yvette Társulat előadása

HORVÁTH ÁRPÁD STÚDIÓSZÍNHÁZ

Földes László Hobo: DAL A KÉT SEBZETT HATTYÚRÓL Viszockij és Marina Vlady szerelméről Viszockij dalaival
zenés dráma | rendező: Vidnyánszky Attila

Galambos Péter: NA'CONXYPANBAN HULL A HÓ Gulácsy Lajos festő életéről és művészetéről
színmű | rendező: Galambos Péter

Olt Tamás: ABSINTH zenés játék | rendező: Olt Tamás


süti beállítások módosítása