"Atmoszférákig jutok el" - Hajdu Szabolcs színházban rendez

Hajdu felfogásában az előadás nem produktum, hanem egy kutatási folyamat; ennek megfelelően dolgozik a temesvári színház színészeivel is "Royal" Bar című darabján. Lapszemle.

A transindex.ro interjújából:

“Nagyon jól csinálják, mert nem akarnak semmit rám erőltetni, nagyon nyitottan, szabadon közelítenek felém. Hagyják a rendezőket dolgozni, csinálják meg, amit ők gondolnak. Elhívtak először a TESZT-re, azután úgy gondoltam, igen, itt érdemes dolgozni – megvan az alkotáshoz szükséges légkör: nyitott a színház, nyitott a város” – árulta el Hajdu Szabolcs, aki arról is mesélt, hogy a "Royal" Bar történetét lényegében ott "szippantja föl". "A cél az, hogy végigjárjunk egy közös felfedezési utat, mint egy expedíciót, ami bármilyen művészeti formában a legfontosabb: egy önmegismerési, ugyanakkor a világ megismerésének folyamata. (…) A kutatás addig zajlik, amíg le nem veszik ezt műsorról” – fogalmazott Hajdu Szabolcs.

hajdu

Arról számolt be, hogy a TESZT alatt csak figyelte, hogyan működik a színház fiesta hangulatban, majd megtapasztalhatta a szürke hétköznapokat is, az első workshop alkalmával pedig rengeteg gyakorlatot csináltak, amik arról szóltak, hogy a színészek betekintést nyerjenek munkametódusába és hogy jobban megismerkedjenek. "Csináltunk is egy ilyen gyakorlatot, én úgy neveztem, hogy néma túra: végigment a csapat 6-8 km-en a városban, olyan csomópontokat érintve, ahol összegyűlnek érdekes emberek és helyzetek. Így a piacon keresztülvágva eljutottunk a vasútállomásig, a kórház mellett elhaladva nagyon érdekes epizódba és karakterbe botlottunk – a lényeg az volt, hogy nem szabadott senkinek megszólalni, csak figyelni. Utána meséltük el, hogy ki mire emlékezett, és kire mi milyen hatást gyakorolt. Bevittük a színházba a piacot, az állomást, a kórházat egyelőre még csak elbeszélés, megbeszélés szintjén. Nagyon érdekes volt, hogy a rövid túra alatt olyan motívumok kerültek elő, mint a szegénység – ugye, ami szembetűnő – az öregség, a betegség, a halál, mert elmentünk a kórház mellett, vagy a piacon, ahol koszorúkkal találkoztunk, máshol egy halotti tor mellett haladtunk el, ahová beinvitáltak bennünket. Ezekből így egymásba ölelkezve, a verő napsütésben, ebből a sziporkázó színkavalkádban tűnik elő egy óriási kontraszt, amikor ezek a nagyon nyomasztó témakörök mégis az élet kellős közepén kerülnek az ember szeme elé. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a levegőt hozzuk be a színházba, és ne a négy fal között már megszült színházi formákat újraböfögve dolgozzunk, úgy, hogy fogalmunk nincs, hogy mi vesz minket körül" - nyilatkozta a rendező, aki elmondta, a színészek gondolkodására volt kíváncsi, arra, ahogyan megfigyelik a világot, hogy milyen ritmusban élik az életüket, hogy mik a határaik. "A következő fázis valamikor karácsony környékén lesz, amikor az itt felcsipegetett anyaggal elkezdek dolgozni. Ez nemcsak az emberekről, hanem magáról a városról is szól, mert nem lehet kikerülni a tényt, hogy az ember milyen városban hoz létre egy előadást, hogy mi veszi körül” – mondta Hajdu Szabolcs, akit aról is kérdeztek, mi a különbség egy film és egy előadás megrendezése között.

“Az attitűd, a hozzáállás ugyanaz. A filmeket is ugyanúgy fogom föl: én mindig mondom, hogy ezek nem filmek. Ezek képződmények, az én mozgásomnak és érdeklődésemnek a párlatai, átszűröm magamban azt, ahogyan a világban járok, a történeteket, amiket megélek, és gondolatokig jutok el, atmoszférákig, hangulatokig, problémákig; ezeket pedig a film nyelvén keresztül fogalmazom meg, metaforákig jutok el, és publikálom a közönségnek. Úgy néznek ki, mint a filmek, de ez egy objektum, egy tárgyiasult gondolkodási folyamat” – fejtette ki Hajdu Szabolcs.

“A színháznak megvan az a lehetősége, hogy a közönség is sokkal interaktívabb legyen: saját maga is létrehozza az előadást, ő maga építi fel a teret a színészek segítségével. Minden egyes embernek, aki a nézőtéren ül, más utca, más fajta víziók jelennek meg, ami függ ugyan a néző tapasztalatától, életkorától, intelligenciájától, fantáziájától, de éppen ez a szép a színházi játékban: indukátorként lehet ingerelni a fantáziát, az érzelmeket, a vizuális képességeket. A színháznak ezt a lehetőségét próbálom én kihasználni többek között” – magyarázta Hajdu Szabolcs.

A teljes interjút itt olvashatja.

Forrás: Transindex.ro

süti beállítások módosítása