Kritikáról, politikáról - Koltai és Vidnyánszky szópárbajt vívott

Koltai Tamás és Vidnyánszky Attila élénk szópárbaja a színikritika helyzetének és feladatának meghatározása mellett személyes ellentéteket is felszínre hozott a 24. JAK-táborban.

A videó a Szigligeti JAK-táborban zajlott kétórás beszélgetés szerkesztett verziója. A Színikritika, színházi kánonok, színházi elemzés című beszélgetésben Jákfalvi Magdolna, Bérczes László, Vidnyánszky Attila, Koltai Tamás, Miklós Melánia, Herczog Noémi és Deres Kornélia vettek részt. A teljes verzió hamarosan elérhető lesz a JAK honlapján.

Részlet a beszélgetésből:

Koltai Tamás: A színikritika egy megtűrt valami, aminek a jelenléte tök fölösleges Magyarországon, Európában nem. Ezekről a dolgokról fölösleges beszélni, amíg a dolgokat nem az érték határozza meg, hanem a politika. Nem az elmőúlt két évről beszélek, ez most csak kicsúcsosodott.

Vidnyánszky Attila: Van már egy húszéves színházcsinálási történetem és körülbelül 7-8 éve nem olvasok kritikát, de most a beszélgetésre készülve elolvastam Tamás néhány írását és szomorúan konstatáltam, hogy nem változott semmi. Azt az apokaliptikus képet, amit próbál a kritika alkotni a magyar színházról, amióta az eszemet tudom, amióta itt vagyok Magyarországon folyamatosan. Mi elég sokat utazunk külföldön, megfordulunk sok színházi fesztiválon. Magyarország színházi nagyhatalom változatlanul. Akármit ír a magyar kritika, a magyar színházcsinálók nagy becsben vannak bárhol a világon. Valamiért a magyar kritikának ez az érdeke, amióta az eszemet tudom, hogy állandóan rosszabbnak mutassa azt a képet, mint ami. Folyamatosan eszközként voltunk felhasználva. A jó kritikák lényege sem az volt, hogy esetleg Beregszászban jó színház van, hanem valamifajta belerúgás jellemezte. Abban a pillanatban, hogy átkerültem Magyarországra lényegesen rosszabb színházcsinálóvá váltam, a színészeim, akik addig remek színészek voltak, lényegesen rosszabb színészekké váltak, ez a mai napig így van. Hangsúlyozom mégegyszer, a magyar színház – és nem értem, hogy ez miért jó, illetve sajnos van egy verzióm, hogy miért kell ezt így csinálni… A kritika nagyon idétlenül kultúrpolitizál. Nyilván minden kritika más, de például Tamás egyik legutóbbi cikkében, amit a Purcarete-féle Viharról írt, egy félmondatban elmondja, hogy a debreceni színház Viharja egy csőd. Én azt hiszem, hogy aki látta azt az előadást, boldog volna, ha ilyen csődökkel volna tele a magyar színház. Ezt az előadást mellesleg meghívták a Román Nemzeti Színházi Fesztiválra. Ebben az előadásban játszik egy olyan színész, mint Trill Zsolt, aki (…) miatt visszajönnek olyan kaliberű rendezők, mint Purcarete, pedig én nem tudom megfizetni őket. Visszajön Rizsakov. Miattuk! Ehhez képest állandó csődnek nevezett… Ha elolvasok egy ilyen mondatot, akkor arra gondolok, a szerzőnek semmi köze a színházhoz és egyáltalán nem ért hozzá, hanem annyira elvakult, mint a magyar kritika 90 százaléka, igazából hitszónok és valamifajta szekta tagja, amely felesküdött arra, hogy ezt a színházat, a színházi életet szét kell trancsírozni.

Koltai Tamás: Megszólítottál, rendben van. Nem írtam Purcarete előadásról kritikát, mert nem lehetett róla kritikát írni, ugyanis az előadás egy nagy volumenű koncepció, rossz színészi alakításokkal. Mondhatod, hogy elfogult vagyok.. Körülbelül 15 Purcarete előadásról írtam, Purcaretet a legjobb három rendező egyikének tartom. Te valószínűleg a Vihar kritikámról azt gondolod, hogy azért született, mert a debreceni színházat akarom lehúzni. 2009-ben, amikor meghívtál Debrecenbe és azt mondtad, senki mást nem hívtál meg, csak engem, mert engem tisztelsz, nem ezt képviselted. Azóta sokminden változott, nem bennem, hanem a te fejedben. (A moderátor közbeszól: Emelkedjünk felül ezen..) Nem fogok felülemelkedni, próbáltam, de Vidnyánszky Attila ezt nem bírja magában tartani…

Vidnyánszky Attila: Nem, én megkérdeztem, miért érdeketek széttrancsírozni az előadást.

Koltai Tamás: Én is pontosan tudom, hogy a magyar színház híres külföldön, többek között te tetted azzá, azonkívül a Mundruczó, a Kovalik, a Pintér Béla, a Schilling, Bodó Viktor, mindazok, akik rajtad kívül, nem a hatalom emberei, akik Magyarországon semmit nem érnek, csak ki vannak rúgva, ki vannak embrudalva, nemhogy ellenzékiek, hanem ősellenségek, tehát kénytelenek világszínházat csinálni, mert Magyarországon nem kellenek. (…) Én élénken tiltakozom az ellen, hogy nincs új kritikusi nemzedék…

Vidnyánszky Attila: A politikai és a színházstrukturát érintő tevékenységemre rendkívül büszke vagyok és majd elbírálja az elkövetkező 10-20 év, hogy azt, amit tettünk, jól tettük-e. Én úgy gondoltam, abban a helyzetben vagyok, hogy tegyek valamit és ha nem teszek, akkor  később nehéz lesz a tükörbe néznem. Van aki másként gondolja, ez a legnagyobb baj, ezért szakadt két részre a szakma, mert csak egy rész lehetett (egyféle ízlés érvényesülhetett). Borzalmas igazodás van a fiatal kritikusok részéről is… Azt gondolom, azért nem tud a sok-sok tehetséges, induló, fiatal színházi emberből markáns színházi generáció kinőni, mert folyamatosan igazodik, nem a lelke mélyéről, zsigereiből csinál előadásokat, többek között a magyar kritika és bizonyos értelmiségi körök által diktált elvárásoknak akar megfelelni.

További részletek a videóban.

A videó az Irodalmi Jelen oldalán jelent meg.