Nyílik a függetlenek otthona - Jön a Jurányi Inkubátorház

Ahogy arról korábban beszámoltunk, előadó- és alkotóművészeti inkubátorház nyílik októberben a II. kerületi Jurányi utcában. Erről mesélt újra FÜGE elnöke, Kulcsár Viktória.

A FÜGE Produkciós Iroda által működtetett helyszín független színházi és tánctársulatoknak, alkotói csoportoknak, civil szervezeteknek ad otthont. A FÜGE célja egy olyan produkciós inkubátorház kialakítása, ahol irodákat, próbatermeket, raktárakat biztosítanak e csoportok számára, hátteret, alkotói bázist, szellemi műhelyt létrehozva. Ennek kapcsán nyilatkozott Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke.

Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke az MTI-nek elmondta, hogy egy évvel ezelőtt talált rá a Széna térhez közeli ingatlanra. Amikor az inkubátorháznak helyet kerestek, leginkább üresen álló iskolaépületet képzeltek el, hiszen az abban lévő osztálytermek, tornaterem, étterem teret adhatnak a kívánt funkcióknak. Budán, frekventált helyen szerették volna megvalósítani tervüket, ezért több önkormányzatot is megkeresett, végül a Fővárosi Önkormányzat Jurányi utca 1-3. szám alatt lévő ingatlanára esett a választás.

Mint mondta, az ingatlan hasznosítására decemberben pályázatot írtak ki, amelyet megnyertek, a bérleti szerződést júliusban aláírták, és az épületet már el is foglalták. A fővárosi önkormányzattal közszolgáltatási szerződést kötöttek, amelynek keretében a kifizetett bérleti díj mintegy 80 százalékát támogatásként visszakapják. A beköltöző társulatok a 6000 négyzetméteres terület üzemeltetési költségén osztoznak.
A független társulatok intézményi hátterét biztosító FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) mint ernyőszervezet, összegyűjtve azokat a csapatokat, akikkel eddig is munkakapcsolatban volt, ezután infrastruktúrát is biztosít a számukra, az együttműködés még szorosabb lesz. Kulcsár Viktória elmondta: céljuk, hogy a különböző csoportok, alkotók a közösségi terekben egymásra találjanak, idővel együttműködések, koprodukciók jöjjenek létre.
Mint mondta, több mint tíz csapat kap helyet az inkubátorházban, főként független előadóművészeti szervezetek. A Szputnyik, a TÁP Színház, a Természetes Vészek Kollektíva, a Gólem Színház, a HOPPart, a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat, a Tünet Együttes, a Zéró Balett, a Duda Éva Társulat és a Műhely Alapítvány mellett az épület alkotói csoportoknak, képző- és iparművészeknek, valamint különböző civil szervezeteknek is otthont ad.
Kulcsár Viktória beszélt arról, hogy az inkubátorházban a társulatok saját próbatermükben hozhatják létre alkotásaikat, az épület a bemutatóknak is helyet biztosítana, ám nem szeretnének befogadóhelyként működni, nem ez az elsőrendű cél. Inkább az előadások létrehozásán van a hangsúly, és nem a darabok játszásán - mondta. A társulatokhoz és a produkciókhoz kapcsolódva különleges programokat szeretnének szervezni, munkabemutatókat tartanának, közönségtalálkozóknak, színházi nevelési programoknak adnának helyet - sorolta.
A Jurányiban született előadások közül lesz olyan, amely másik játszóhelyre kerül, befogadóhelyekkel is együttműködnek majd. Megállapodásuk van a Thália Színházzal, a MU Színházzal, a Bethlen téri Színház is állandó játszóhelyük lehet és az Átrium Film-Színházzal is együttműködést terveznek.
Szólt arról is, hogy az egymás között egyelőre Jurányi Inkubátorháznak hívott épület elnevezésére pályázatot írnak ki.
Kérdésre válaszolva elmondta: ebben a formában, ekkora területen működő, ilyen jellegű intézményt nem ismer Magyarországon, a hasonló helyszíneken inkább az alkotóművészet a domináns. Külföldön már elterjedtebb ez a forma, foglalt házakban vagy volt gyárépületekben dolgoznak előadóművészeti csoportok - tette hozzá.

"Fontos, hogy minden csapat saját magát életben tudja tartani, mert akkor a ház is életben marad, a sok kis energia összeadódik" - jegyezte meg a ház fenntartásáról szólva. Hozzátette: az inkubátorház működtetőinek feladata az, hogy az egész intézmény továbbfejlesztésével foglalkozzanak, az üzemeltetésre, beruházásokra, eszközbeszerzésre pályázzanak, támogatókat, szponzorokat találjanak.
Kulcsár Viktória tájékoztatása szerint a fővárostól ebben az évben 30 millió forintot kaptak a mintegy 40 millió forintos bérleti díj kompenzálására, közszolgáltatási szerződésük 3 évre szól, a támogatási összeget évente fogják meghatározni, bérleti szerződést pedig 5+5 évre kötöttek. A minisztériumtól 600 ezer forintos támogatást kaptak.
Mint mondta, az épület felújítását nagyrészt saját tartalékaikból finanszírozzák. Jelenleg a 2009 óta nem használt, egyébként jó állapotú ingatlan új funkcióhoz igazodó kialakításán, a gépészet felújításán dolgoznak, mintegy 40 millió forintos beruházással.
Várhatóan októberre készül el az inkubátorház, amely a tervek szerint Shakespeare Athéni Timon című darabjával, a KoMa Társulat bemutatójával nyitja meg kapuit a közönség előtt. Kulcsár Viktória elmondta: a csapatnak ugyan van saját bázisa - szintén egy iskolaépület, a XV. kerületben -, de a KoMa szellemiségében hozzájuk tartozik, ezért nyitják velük színházukat.

süti beállítások módosítása