Ki mit tud és villámrandi a Nemzetiben - Nyílt nap vár

Nyílt napra várja az érdeklődőket szeptember 16-án, vasárnap 14 órától a 175 éves Nemzeti Színház. A közönség nyílt próbákra is bepillanthat, de lesz Ki mit tud? is.

Már a nap elején indul a kulisszajárás, amelyen egész délután, több turnusban színészek kalauzolják a publikumot: a vállalkozó kedvűek különféle jelmezeket is próbálhatnak.

A Gobbi Hilda Színpadon 14 órakor Kemény Judit meséjével indul a program: Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid közös játékra várja a gyerekeket. A nagyszínpadon 14.30-tól az Óbudai Danubia Zenekar ad koncertet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház első karmesterének tiszteletére, Szarvas József közreműködésével. Ezalatt megnyílik a Meseváros a Kaszás Attila Teremben. Kerekasztal- beszélgetést is rendeznek 175 éves a Nemzeti Színház címmel, Lévai Balázs vezetésével, 16 órakor. A beszélgetésen közreműködik Béres Ilona, Törőcsik Mari, Alföldi Róbert, a kritikus Koltai Tamás és két színháztörténész, Gajdó Tamás és Székely György.
Eközben egy másik helyszínen, a szabadtéri színpadon tehetségkutatót rendeznek a vállalkozó kedvű nézőknek. (A Ki mit tud?-ra a 175 éves Nemzeti Színházhoz kapcsolódó dallal, tánccal, verssel, prózával lehet előzetesen jelentkezni: egyénileg vagy csoportos produkció előadására egyaránt nyílik mód.) Megpróbál élni... címmel könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitó is lesz a Gobbi Hilda Színpadon: Kemény Juditról a magyar képzőművészet egyik méltatlanul elfeledett alkotójáról lesz szó, közreműködik Alföldi Róbert és a Kemény Juditról szóló kötet szerzője, a tárlat kurátora, Bretus Imre. 
A teátrum készül az új évadra, tehát folynak már a próbák. A közönség három nyilvános próbára is bekukkanthat: 15 órakor ízelítőt kaphat, miként állítja színpadra a rendező, Tengely Gábor Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét, amelynek műfaji megjelölése ezúttal: romantikus fantasy. A nyáron a Kőszegi Várszínházban mutatták be Gergye Krisztián rendezésében Agota Kristof: Egy elsurranó patkány című darabját, amit ősztől a Nemzetiben tovább játszanak: a nyílt próba 17.30- kor lesz. Ugyanakkor kezdődik Tony Kushner Angyalok Amerikában című művének próbája: a 16 éven felülieknek szánt előadás rendezője Andrei Serban.
Este 7-től Udvaros Dorottya énekel, 20 órakor pedig Színikritikusdíj- átadó zárja az estet.

nemzeti

Itt a teljes program:

A részletes program: 2012. SZEPTEMBER 16. VASÁRNAP 14.00-22.00

14.00–15.00 A megtalált otthon - Kemény Judit meséje. Bánfalvi Eszter és Szatory Dávid közös játékra várja a gyerekeket a Gobbi Hilda Színpadon

14.30–15.30 Erkel, a Nemzeti első karmestere - Az Óbudai Danubia Zenekar koncertje Erkel Ferenc, a 175 éves Nemzeti Színház első karmesterének tiszteletére a Nagyszínpadon, közreműködik: Szarvas József

14.30 - 16.30 Meseváros a Kaszás Attila Teremben

15.00–16.30 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – nyílt próba a készülő „romantikus fantasy-ből” a Gobbi Hilda Színpadon, rendező: Tengely Gábor

16.00–17.00 175 éves a Nemzeti Színház - kerekasztal-beszélgetés Lévai Balázs vezetésével, közreműködik: Béres Ilona, Törőcsik Mari, Alföldi Róbert, Gajdó Tamás és Székely György színháztörténészek, Koltai Tamás kritikus. A beszélgetés után az Évad nézője-díj átadása a Nagyszínpadon

16.00–18.00 Ki mit tud? – vállalkozó kedvű nézőink számára „tehetségkutatót” hirdetünk a színház Duna-felőli oldalán található szabadtéri színpadon. Bárki jelentkezhet, aki szeretné megmérettetni magát a Nemzeti Színház színészzsűrije előtt. Jelentkezni a 175 éves Nemzeti Színházhoz kapcsolódó dallal, tánccal, verssel, prózával, monológgal lehet. Egyéni, páros vagy „kiscsoportos” műsorszámokat várunk. Előzetes regisztráció szükséges! A jelentkezéseket (elérhetőséggel, némi személyes információval és az előadandó mű megjelölésével) a pr@nemzetiszinhaz.hu címre várjuk szeptember 12-ig.

17.30-18.30 Agota Kristof: Egy elsurranó patkány – nyílt próba a Nemzeti Színház, a Gergye Krisztián Társulat és a Kőszegi Várszínház közös előadásából a Kaszás Attila Teremben, rendező – koreográfus: Gergye Krisztián

17.00-17.30 Megpróbálni élni… - könyvbemutató és kiállításmegnyitó a magyar képzőművészet egyik méltatlanul elfeledett alkotója, Kemény Judit életműve kapcsán a Gobbi Hilda Színpadon, közreműködik: Alföldi Róbert és Bretus Imre (Tat Galéria), a kötet szerzője, a kiállítás kurátora

17.30-19.00 Tony Kushner: Angyalok Amerikában – nyílt próba az Andrei Serbanrendezésében készülő előadásból a Nagyszínpadon. Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!

19.00-20.00 Ízelítő a Mégis szép című estből - Udvaros Dorottya énekel a Gobbi Hilda Színpadon. A Rózsavölgyi Szalon, a Szentendrei Teatrum és a Kék Művészügynökség közös produkciójában közreműködik: Silló István (zongora). Vendég: Makranczi Zalán. Rendező: Vörös Róbert.

20.00 Színikritikusdíj-átadó a Nagyszínpadon – műsorvezető: Molnár Piroska ésKocsis Pál, rendező: Znamenák István. Drukkoljon Ön is személyesen a jelölteknek, jegyek a gálára kaphatók! Jegyár: 2.900 Ft, 3.900 Ft, 4.900 Ft.

Egyéb helyszínek:

14.00 – 17.00 Kulisszajárás* színészekkel

14.00 – 18.00 Jelmezpróba

18.00 – 19.30 Villámrandi színészekkel

Egész nap kedvezményes jegy- és bérletvásárlási lehetőség!

*Felhívjuk figyelmüket, hogy a kulisszajárásra 14.00-17.00-ig, Szüts Miklós tárlatvezetésére 14.00-18.00-ig félóránként kerül sor. Mindkét programra előzetes regisztráció szükséges, mely során, kérjük, jelezzék, melyiken kívánnak részt venni. Regisztráció (szeptember 14-ig) és további információ: Kováts Karolina,karolina.kovats@nemzetiszinhaz.hu.

süti beállítások módosítása