Az imposztorral kezd a Tamási Áron Színház

Hat bemutatót és teljesen új bérletrendszert tervez a 2012/2013-as évadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Nagy B. Sándor irodalmi titkár arról tájékoztatott, hogy az évad első bemutatója Spiró György Az imposztor című darabja Keresztes Attila rendezésében.

A nagytermi előadás főszerepét Biró József, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze játssza. Augusztusban elkezdődtek Moliere A fösvény című darabjának próbái is. A komédiát a nyolcvanas évek végén már műsorra tűzte a sepsiszentgyörgyi teátrum, akkor Kovács Levente rendezésében és Botka Lászlóval a címszerepben. Az új produkciót a teátrum igazgatója, Bocsárdi László rendezi, a főszerepben pedig Pálffy Tibort láthatja a közönség. A bemutatót december 31-re tervezik, ez a fergeteges komédia lesz a színház szilveszteri előadása.

Még októberben Mátray László színművész viszi színre a Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján készült monodrámát, majd a tervek szerint novemberben bemutatják Neil LaBute kortárs amerikai szerző Some girl(s) (Micsoda csaj(ok)) című darabját, melyből éppen most forgatnak filmet a tengerentúlon. A sepsiszentgyörgyi előadást az UNITER Debüt-díjas Radu Alexandru Nica, a Temesvári Állami Német Színház művészeti igazgatója rendezi.

Jövő év februárjára várható A végítélet napja című Ödön von Horváth-darab bemutatója Zakariás Zalán rendezésében.

w_fosveny_olvasoproba1_foto_barabas_zsolt_A fösvény - olvasópróba (Fotó: Barabás Zsolt)

Az évad utolsó új bemutatóját Radu Afrim, többszörös UNITER-díjas fiatal rendező viszi színre, aki elsősorban a kortárs szövegek iránt érdeklődik, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mit rendez majd Szentgyörgyön. Az idei évad újdonsága, hogy a sepsiszentgyörgyi színház megszünteti az eddigi, napokhoz és közösségekhez kötött bérletrendszerét, a bemutatókra érvényes és a mecénás bérlet mellett csak egy bérlettípust árusít az új évadban.

Az Ábel-bérlet bármikor, bármilyen előadásra érvényes, egy előadás többszöri megtekintését is lehetővé teszi, és egyszerre több személynek is belépést biztosít a színház minden előadására, nemcsak az új produkciókra, hanem a műsoron tartott korábbi előadásokra, valamint a színház által meghívott bérletes előadásokra is, csak időben be kell jelentkezni helyfoglalásért a szervezőirodában.

A bérletesek legalább 12 előadásból álló repertoárból választhatnak: hat új előadás mellett egy bérletes vendégjáték, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Tompa Miklós Társulat közös produkciója, Székely Csaba Bányavirág című drámája és az elmúlt évadok fontosabb előadásai is műsorra kerülnek az új évadban.

forrás: kronika.ro

süti beállítások módosítása