Három bemutató a Pécsi Harmadik Színházban

Bach Szilvia Alt Duett és Spiró György Príma környék című munkája mellett egy gyermekeknek szóló darab premierjével várja a nézőket a Pécsi Harmadik Színház a 2012/2013-as évadban – jelentette be a teátrum vezetője Pécsen kedden.

Mint azt Vincze János igazgató elmondta, élvezetes évad elé néznek a magyar művek kedvelői a Pécsi Harmadik Színház októberben induló új évadjában, hiszen felnőtt bérletükben öt hazai előadás kapott helyet. A két új bemutató mellett Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című darabját láthatja a közönség a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tolmácsolásában, valamint Pintér Béla és Társulata viszi színre az A soha vissza nem térő című darabot; emellett egy választott előadást kínálnak továbbra is műsoron lévő darabjaikból.
Továbbra is műsoron marad Kiss Judit Ágnes Prága, főpályaudvar című darabja, Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplija, az Örkény Istvánra emlékező E kor nekünk szülőnk és megölőnk című darab, valamint Örkény Tóték című darabja, Spirótól a Kvartett, a Prah, valamint Parti Nagy Lajos Ibusár-megállóhelye is.
Az új bemutatókról a direktor elmondta: a remek produkcióiról ismert humorista, Bach Szilvia Alt Duett című előadásával olyan témához nyúlt, amelyről mindenki tud, de keveset beszél, és még kevesebbet tesz megoldására. A Moravetz Levente rendezésében megvalósuló tragikomédia két hősnője - akiket Stubendek Katalin és Dévényi Ildikó személyesít meg - egy régóta barátságban lévő színésznő és egy írónő. Hol az egyik, hol a másik sétál az élet napos oldalán, de soha egy pillanatra sem feledkeznek meg azokról az időkről, amikor még együtt nélkülöztek. Barátságuk nemcsak a keserves időszakok szakítópróbáját állta ki sérülések nélkül, de a boldogság, a sikeresség időszakát is. A darabban azonban eddig nem tapasztalt próbatétel elé állnak a szereplők.

csaladi_nap_2012

Spiró György Príma környék című komédiája, amelyet az igazgató, Vincze János rendez, egy idősotthonban játszódik. Témája egyszerre groteszk és mellbevágó: hogyan szabaduljunk meg az öregektől. A szerző kíméletlenül szembesít azzal a cinikus szemlélettel, hogy úgy halunk meg, ahogy élünk. Közben látleletet kapunk arról, hogy a társadalom miként próbál megszabadulni a számára terhes, csak pénzbe kerülő idősektől. Az új – a fővárosi Vígszínházban szintén ebben az évadban ősbemutatón megjelenő – Spiró-mű a vakságra és önvakságra hajlomos mentalitással szembesíti a nézőt.
A gyermekeknek egy klasszikus új, izgalmas feldolgozásával kedveskedik a Pécsi Harmadik Színház. Szabó Attila és Tamás Éva Játéktárának tolmácsolásában a Csipkerózsikát viszik színre egy koncertmese formájában.
A teátrum idén Virágozzék a Harmadik Színház! címmel ingyenes családi napot is tart szeptember 9-én. A délelőttől késő estig tartó rendezvényen a színház dolgozói és a közönség együtt ültethet virágpalántákat, a nap további részében pedig nyitott próbákkal, gyermekprogramokkal, kávéházi esttel kedveskednek a teátrum barátainak.
Vincze János újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az évi 100 millió forintból gazdálkodó teátrum idén 16 millió forintos támogatást kapott a várostól, az állam pedig 33 millió forintot adott számukra. A költségeik fennmaradó részét a pályázatokból, szponzoroktól, a társasági adókból keletkező felajánlásokból, valamint a jegy- és bérletértékesítésekből fedezik. Utóbbiból ebben az évadban félezret szeretnének értékesíteni.

MTI

süti beállítások módosítása