Nemzetközi Ibsen-ösztöndíjat kapott Norvégiától a Független Színház; ennek köszönhetően a következő hónapokban egy Peer Gynt-átiratot mutatnak be hátrányos helyzetű roma fiatalok részvételével.
10 milliós ösztöndíjat kaptak
Balogh Rodrigó, a színház alapítója szeptember 10-én a norvégiai Skienben, a világhírű skandináv drámaíró szülőházában veheti át az ösztöndíjat, amelynek összege 270 ezer norvég korona (hozzávetőleg 10 millió forint).
Mint a www.ibsenawards.com oldalon olvasható, az ösztöndíjas színházi produkció, a Peer Gynt gyermekei keretében a norvég szerző életét, vívódásait mutatják be, aki sok cigány értelmiségihez hasonlóan identitásválságba kerül, amikor környezete elvárásai és a saját vágyai között őrlődik. Az előadás új megközelítésben láttatja a cigány integráció kérdését, a sokszor gyökerét vesztett cigány értelmiség útkeresését.
A norvég kormány által 2007-ben kezdeményezett Nemzetközi Ibsen-ösztöndíjjal idén négy - brit, portugál, kubai és magyar - produkciót támogatnak. Idén először választott a bírálóbizottság magyar színházcsinálókat a közel 60 nemzetközi jelentkezőből.
Az ösztöndíj, amelyet egy, a norvég kulturális minisztérium és a skieni önkormányzat által közösen kinevezett zsűri ítél oda 2008 óta, a társadalmi diskurzust ösztönző, az ibseni kérdéseket új megvilágításba helyező, innovatív színházi formációkat kívánja erősíteni.
A Független Színház 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy aktuális társadalmi kérdéseket új megvilágításba helyező, emberközpontú darabokat állítson színpadra. Az elmúlt években a menekültek helyzetével, a háború utáni traumatikus állapottal, a családi konfliktusok során kialakuló személyiségzavarral, a diszkrimináció és integráció kérdéskörével, valamint a roma gyilkosságok ügyével egyaránt foglalkozott. 2009-ben a Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott Tollfosztás színdarabjuk volt az első hazai előadás, amely a jelenkor cigányságot is érintő társadalmi kérdéseit dolgozta fel.
Interjúrészlet Balogh Rodrigóval:
– Hogyan került kapcsolatba a színházzal?
– Éppen Balatonboglárra mentem kertészkedni, amikor megláttam egy cikket egy kaposvári drámapedagógiai gimnáziumról. Azt sem tudtam akkor, mi az a drámapedagógia, de megtetszett. Végül fölvettek és elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Később sikertelenül felvételiztem a Színművészetire is, s a Budapesti Kamaraszínházban kaptam szerepeket öt éven át. Volt olyan időszak, amikor hanyagoltak. Akkor azt mondtam magamnak, jó, ha nem adnak szerepet, akkor majd én csinálok magamnak! Így jött létre 2004-ben a De jaj..! című produkció, ami igazi örömmunka volt. Egy év múlva lett egy délszláv háborús dráma, a Mirad – Egy fiú Boszniából című előadás, amiben az embernek el kell hagynia az otthonát politikai, vagy más okból, s menekültként, idegen kultúrában, idegen nyelven kell boldogulnia. A produkció Menedék-díjat kapott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától.
– Tolerancia-színház..?
– Igen. Az elismerés egyfajta visszaigazolás volt arról, hogy helyes, amit a „tolerancia-színházammal” képviselek. Előadásaink célja a magyar társadalom aktuális problémáinak bemutatása, és lehetőleg a fiatal, gimnazista korosztály, vagy azon generáció elérése, amelyben még nem merevedtek meg az előítéletek. De amit magam körül látok, az abban erősít meg, hogy teljesen más irányba kell menni.
– Mint például?
– Például nem kellene belépőjegyet szedni a nézőktől. Ha jegyet vásárolsz, az onnantól már valahogy olyan szagtalan lesz, érti? Elkezdtek izgatni az élet szociális, társadalmi kérdései, problémás területei. A roma-ügy, a homoszexualitás, a hajléktalanság és a többi.
– És a színészet helyett elkezdett drámapedagógiát tanítani hátrányos helyzetű fiataloknak. Miként jutott el a színészettől és rendezéstől a tanításig?
– Egy filmforgatáson megismerkedtem Nyári Oszkár színész kollégámmal. Miután jól kifigyeltük egymást, és láttuk, hogy egyikünk sem etnobiznicista, elkezdtünk együtt dolgozni.
– Ki az etnobiznicista?
– Aki úgy gondolja: nincs másom, csak a cigányságom. És ebből remek egzisztenciát biztosít magának. A kifejezés rettenetes, de nem cigány-specifikus. Számos nem cigány ismerősöm van, aki különösebb energia kifejtése nélkül, vígan él a romaügyből. Például a településeken a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok tagjai számos esetben nem cigányok.
– Értem. És aki ezzel – gondolom – visszaél. Tehát Nyári Oszkárral elkezdtek együtt dolgozni.
– Igen, van egy alapítványa, a 2000 óta létező Karaván Művészeti Alapítvány, ami roma és nem roma fiatalokkal foglalkozik. Tandíjmentes színészképző stúdiót biztosít a számukra, s oda hívott meg drámapedagógiát tanítani. Roma fiatalokkal foglalkozunk a IX. kerületben, olyanokkal, akik a saját országukban ugyan kirekesztő attitűddel találkoznak, de közben mégiscsak egy demokratikus államban élnek. Nagy kérdés, hogy ilyen körülmények között miként tudsz demokratikusan működni? Egyfelől kirekesztő szemléletben élni – mégis tisztességgel, becsülettel működni? Ebben próbálunk nekik segíteni a helyes értékrendre neveléssel. Tizenöt gyerekre van kapacitásunk, na de hol a többi? Kellene egy Karaván minden budapesti kerületbe! De nem csak színházzal foglalkozunk, hanem tartunk felzárkóztató órákat, egyetemi felkészítőket. 2005 decemberében tizenöt gyerekkel kezdtem, akik hét hónap után már húszan lettek, mert elhozták az órákra a barátaikat is. Minden szombaton és vasárnap eljöttek és tanultak. Ők nem gyerekek, nem tanítványok: lehetőségek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.