Kemény Henrik tiszteletére avattak emléktáblát a Kolibriben

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház szombaton a Jókai térre várta a közönséget, ahol a társulat évadnyitó fesztiválján Kemény Henrik alakját és művészetét idézték fel. 

A tavaly elhunyt Kossuth-díjas bábszínész tiszteletére a színház homlokzatán emléktáblát helyeztek el. A fesztiválon megismerhette a közönség a Kemény Henrik életútját bemutató, személyes visszaemlékezéseit tartalmazó „Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig” című kötetet is.

Csomós Miklós oktatásért és kultúráért felelős főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: Kemény Henrik generációkat bűvölt el egyszerű meseszövésű történeteivel, tiszta értékrendet tükröző regéiben, nyílt személyiségű bábszereplőivel. Úgy fogalmazott: Kemény Henrik nemzedékek bábjátékosait nevelte ki, iskolát alapított mesterségével. „Nemcsak azzal nevelt kicsit és nagyobbat, amit a bábok elmeséltek, hanem saját lényével. A bábok ugyanis éltek, éreztek, szerettek és reméltek, csakúgy, mint mi, emberek, a szívünk mélyén” – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.  

kemeny

Óvári Gyula, terézvárosi alpolgármester méltatta a tavaly elhunyt bábművészt, úgy vélte, a Kemény Henrik emlékére készült dombormű méltó helyre került, hiszen a Kolibri Színházba látogató nézők és az arra járók emlékezhetnek a kiváló Kossuth-díjas bábművészre.   
Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának tagja arról beszélt, hogy Kemény Henrik Vitéz László megszemélyesítőjeként a hazai bábművészet legendás alakja.  

Láposi Terka, a Korngut-Kemény Alapítvány kuratóriumi elnöke szólt arról, hogy Kemény Henrik hagyatéka 130 darabos bábgyűjteményből áll, és örült annak, hogy ahogy fogalmazott” „Heni bácsi'Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig című kötetét még életében olvashatta”.   
Novák János színházigazgató emlékeztetett arra, hogy Kemény Henrik a színház megalakulásától kötődött a Kolibrihoz, ott játszotta először teljes repertoárját kőszínházban, és tavaly, amikor már nem tudott a paraván mögött állni, asztalhoz ülve tartotta utolsó fellépését.

süti beállítások módosítása