"Csodákban vehettem részt" - Pogány Juditot köszöntjük

Szeptember 10.-én ünnepli 68. születésnapját Pogány Judit, az Örkény Színház színésznője. Ez alkalomból összeállításunkkal köszöntjük.

 

Hit: Nem tudom, hogy miben hittem. Például amikor 1966-ban, a kaposvári színház élére egy eredeti foglalkozása szerint pék került igazgatónak, akkor fogalmam sincs, hogy mi az az erő, ami miatt nem hagytam abba és nem mentem el. Mondjuk, akkoriban volt egy remek rendező, Horváth Jenő, akit gonosz Horváth Jenőnek csúfoltak, vagyis G. Horváth Jenőnek, mert olyan mértékben nem bírta elviselni a tehetségtelenséget, hogy bármikor elküldött egy primadonnát kalauznőnek. Én akkor állandóan fekete, testhezálló, szűk trikókban jártam, és feketére festettem a hajam, hogy hátha attól érdekesebb leszek. A Horváth Jenő pedig az egyik próbán kiemelt a karból, és azt mondta, hogy "az a kis fekete jöjjön ide előre". Na, akkor pár évre oda-vissza tudtam, hogy jó, amit csinálok, hogy jó úton járok. Aztán 1968 őszén leszerződött Zsámbéki Gábor Kaposvárra, és amikor életében először látott, a János vitéz egy elég gyenge előadásában, akkor azonnal kiemelt, és onnantól kezdve folyamatosan osztott rám szerepeket.

 

judit

 

Politikus feladat: Sohasem voltam és nem is lettem politikus. De benne élek ebben a világban, és mindig is minden érdekelt. Amikor Eörsi István színházunk dramaturgja volt, rengeteget beszélgettünk, sokat tanultam is tőle. Nekem imponált, hogy valaki az én baráti körömben kockázatot vállal az igazságért és az emberi méltóságért. Amikor szükség volt rá, készséggel vállaltam, hogy részt veszek a városban a szórólapok terjesztésében. A Marat/Sade kirobbanó nancyi sikere után pedig fel is ajánlottam, hogy segítek Pistának az akkor még betiltott börtönnapló kéziratának haza juttatásában. Ő senkivel sem akarta megosztani a kockázatot, de én úgy éreztem, hogy ha másért nem, barátságból, és a Marat/Sade verseiért meg kell tennem. A nagy kalandhoz hozzátartozik, hogy a mi kupénkban senkinek a bőröndjét nem nézték meg, csak az enyémet. Szerencsémre, legfelül egy akkor újdonságnak számító, játékboltban vásárolt talkie-walkie volt, és ez annyira lekötötte a vámosok figyelmét, hogy nem keresgéltek tovább. A játékot végül el is kobozták, de a kézirat sértetlenül hazaért. A képviselői megbízatást, bevallom, örömmel, afféle kiscserkész lelkesedéssel fogadtam, mert hittem benne, hogy ezzel is tudok használni, segíteni. Nem is csak egyes embereken, de például a mi, akkor hosszú hónapokig jóváhagyott költségvetés nélkül működő színházunkon is. Amikor később felmértem, hogy ez a feladat túl sokat vesz el belőlem, és megtörtént, hogy ki kellett maradnom egy előadásból, azt a következtetést vontam le, hogy választanom kell, és én – természetesen – a színházat választottam.

 

szecsuani

 

Amit nem lehet megmutatni a vizsgán: Soha nem voltam igazán szép, sem sugárzóan jelentékeny, az alkatom sem mondható szerencsésnek. Vékony voltam ugyan, de túlságosan kislányos, valamiképpen esendő. Részben ebből fakadt a gátlásosságom, aminek következtében azt sem tudtam kapásból megmutatni, ami bennem volt. A főiskolai felvételim kínos kudarca után nem lázadtam, hanem tárgyilagosan megállapítottam, hogy én sem vettem volna fel magam. A bennem élő átlagon felüli empátiakészségről nemigen lehet számot adni egy kurta, hivatalos hangulatú vizsgán. Pedig én ettől lettem és maradhattam színész. Akkor tudtam igazán nagyot dobni, amikor nem rutinra, ügyességre volt csupán szükség, hanem az én empátiámra. Azt hiszem, ezért dolgoztak velem szívesen az ország legjobb rendezői. Akiket nem zavart, hogy nem férek bele a klasszikus szereposztási sémákba, mert eleve rendhagyóan osztottak szerepet. Nem volt felhőtlen öröm, hogy húszas éveim végén még előfordult, hogy nem akartak beengedni egy tizenhat éven felülieknek hirdetett filmhez. De főként az nem, hogy utána – majdnem átmenet nélkül – kislányból néni lettem.

 

Fénytörés: Az igazi, színészt próbáló feladat számomra mindig is a gyenge, sérült, kiszolgáltatott emberek megjelenítése volt. A darabokból – és talán belőlem is – következett, hogy az ilyen figurák a színpadi fénytörésben általában furcsák, gyakran groteszkek lettek.

 

pinokkio

 

Ellensúly: Én magamat is nagyon jó színésznőnek tartom. Hiszek abban, hogy ami nekem nem adatott meg az egyik oldalon, azt mindig is tudtam pótolni mással. Az alkati, hangbeli gondokat az érzékeny idegrendszeremmel ellensúlyoztam. (...) Nem szeretek „viselkedni”. Eléggé kritikus szemmel nézem azt, aki jön-megy-vonul, mindig szerepet játszik. Megpróbálom ezt a csapdát elkerülni.

 

Példa: Azt hiszem, annyira szélsőséges volt az életem, olyan döbbenetes erővel törtek rám a jó és rossz élmények már gyermekkoromban is, hogy minden figurához van példa.

 

Szövegtanulás: Én hagyományos értelemben nem tanulok szöveget. Emiatt a különféle próbák (az olvasó és a visszaolvasó, majd a rendelkező próbák) nagyon fontosak, hogy rögzítsem a szerepemet. Ilyenkor rá vagyok szorulva a súgóra, aki ahogy leteszem a szöveget, adja fel nekem a mondatokat. És jó súgóval való közös munka esetén, amilyen itt az Örkényben is van, nem is veszem észre, hogy mikor tanulom meg a szöveget, mert elkezdem szituációhoz rögzíteni a mondatokat, így aztán nagyon könnyen megmaradnak.

 

Ráhangolódni: Ilyenkor és máskor sincsenek megszokásaim vagy kabaláim, csak az egyedüllétet igénylem. (…) Egy előadásra ráhangolódni aránylag könnyen megy, utána lepörögni már kicsit nehezebb. Ráadásul van az a furcsa szokásom, hogy tíz perc alatt elkészülök előadás előtt, mert nem bírom az üldögélős állapotot, olyankor elkezdek izgulni. Ezért inkább kapkodok kicsit, szinte beesem a színpadra, ahol jó esetben megjön a nyugalom.

 

Túlmozgás: Én egy kicsit túlmozgásos típus vagyok, többet gesztikulálok, mint amennyi jó lenne, és ha olyan a szerep, akkor ezt le kell fegyelmezni.

 

liliom

 

Pogánykodás: Babarczy Laci instrukciói közül egy életen át nem felejtem el, hogy a Liliom egy próbáján – amikor pedig teljesen biztos voltam magamban és abban, hogy Julika igenis, 38 évesen is az én szerepem – egyszer csak felszólt a nézőtérről a színpadra, hogy „ne pogánykodj itt nekem, mert a fejedre ütök!”. Azóta is sokszor figyelmeztettem saját magam, hogy „Judit, ne pogánykodj!”

 

Egy szőke fiatalember: Babarczy Lászlónak, aki az akkori igazgató volt Kaposváron, el kellett utaznia Pestre, és rám bízta az aznapra behívott fiatalok meghallgatását. Hozzátette, hogy már bőven van a társulatnál kicsi, alacsony és furcsa személyiség, úgyhogy inkább működőképes emberben gondolkozzunk, aki tud egészségesen bejönni, hangosan megszólalni és normálisan járni. És akkor hihetetlenül egészségesen bejött egy szőke fiatalember, megszólalt, és tudott futva vagy kiabálva kimenni. Aztán egyszer csak átütött, hogy nála nem csak működőképesség van, hanem tehetség is. Rögtön beválasztottam, és Babarczy felvette. Mikor még aránylag új volt a színháznál, épp az Állatfarm-ot próbáltuk Orwelltől, és egy macska, a színház nézőterén, az erkély dobogórendszere alá szülte a kiscicáit. Elintéztem, hogy hadd maradjon, amíg szopnak a kicsik, de aztán kitették, én meg mentem a parkba minden éjjel előadás után megetetni. Egyszer Anger Zsolt jött a színház parkján keresztül, és kicsit bizonytalanul odaköszönt. Én a fehér kecskeruhában, szakállal, szarvval a fejemen, kis tálkával a kezemben ciccegtem. Aztán bement a színházba, és mesélte, hogy valami nem stimmel a Pogánnyal, mert fehér ruhában járkál a parkban és cicceg. Ott meg már csak legyintettek, mondván, hogy csak a macskát eteti. Ő elsősorban arra emlékszik, hogy így született az ismeretségünk. Aztán láttam őt Kaposváron néhány előadásban, egyszerűen zseniálisnak. Egy óriás lett ebből a szőke fiatalemberből. (…) A Pedig én jó anya voltam!-mal pedig az volt a gond, hogy az egy olyan darab, amelyben a rendező a társam kell, hogy legyen. Elkezdtem egyre inkább azt érezni, hogy az Anger lenne, akivel együtt tudnék gondolkodni, hiszen a közös próbáink minden pillanatában éreztem, hogy hasonlóan látjuk a világot és hasonló az ízlésünk.

 

ahogytetszik

 

Szakítás: Kaposváron olyan erős kötődést kellett szétszakítanom, hogy ezekkel a sebekkel nem tudtam egyből máshová szerződni. Azt hittem, én leszek az utolsó, aki eljön Kaposvárról. Minden, ami fontos az életemben, ott történt velem. Ott születtem, ott lettem színész, ott ismertem meg a férjemet, Koltai Róbertet, ott született a gyerekem. A pályám felfutó ága és a csúcspontja is Kaposváron ért. Vagy harminc olyan szerepet kaptam, amelyeket felsorolhatnék a legfontosabbikként. Máshol nem játszhattam volna ilyen széles skálán, nem dolgozhattam volna ennyire fantasztikus rendezőkkel. (…) Ugyanolyanra nem szabad vágyakozni. Ahhoz az a történelmi háttér is kellett.

 

Örkény Színház: Az Ascher nevéhez fűződik valóban, hogy én egyáltalán az Örkény Színházhoz kerültem. Nem kutattam és nem is érdekel, hogy az Ascher vagy a Mácsai Pali találta-e ezt ki. Mindenesetre vendégként jöttem Ionesco egyfelvonásosába, a Különórába. Akkor szólt a Pali, hogy ha lesz hely, akkor rögtön szól, és ez meg is történt 1-2 hónapon belül. Szerette volna, ha leszerződnék hozzá. Nekem nem kellett gondolkodási idő sem, mert már akkor éreztem a társulaton, hogy ez egy nagyon jó csapat. Jól gondolkodó, jó típusú emberek a tagok, szeretek velük lenni. Fizikailag érzem azt az erős mellkasnyomást, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket.

 

szinhazban

Kővári Orsolya írását Pogány Juditról itt olvashatják.

 

Macskajáték: A Macskajáték-ban inkább az a megrázó, hogy a szerelemből nem lehet kiöregedni. Ez valami katasztrófa. Mert attól kezdve, hogy az ember elér egy bizonyos kort, már megalázó, ha ezt kimutatja és elárulja magáról. Fiatalkoromban én nagyon szerelmes típus voltam, képes voltam fűbe-fába beleszeretni. De próbáltam ezt úgy kezelni, hogy komoly bajokat ne okozzak. Na most amikor az ember öregkorában érzi azt valakivel kapcsolatban, hogy "hú, de helyes", akkor azt már magában kell tartania. Orbánné saját magának sem akarja bevallani, hogy szerelmes. Aztán, mint az őrület, úgy tör rá a felismerés, és végül tudomásul kell vennie az érzéseit. Elmúlt már hatvanöt éves, képtelen uralkodni magán, és megalázó helyzetek sorozatát vállalja be, mert úgy küzd azért az emberért, akit szeret.

 

macskajatek

 

Egy cselédszívű nézőről: Mindig van egy mélyebb megfogalmazásokra fogékony réteg. (…) Rendszeresen járok színházba, bár nem mindenhová. Molnár Piroska nagyon jó barátnőm, őt mindenben megnézem. (…) Nagyon tetszett. Járok a Katona előadásaira, szinte mindent megnézek a Kamrában. Oda erős a kötődésem, mert Werner Schwab Elnöknők című darabját több mint 14 éve játsszuk, amivel díjakat nyertünk. Néha a Vígszínházba, a Szkénébe, a Pinceszínházba, a Bárkába, a Stúdió K-ba is elmegyek. Visszajárok Kaposvárra, de elmegyek Egerbe, Kecskemétre, Tatabányára. Cselédszívű néző vagyok. Hagyom, hogy hasson rám a „dolog”.

 

Közönségsiker: Engem sosem vett le a lábamról a közönségsiker, mindig jobban vonzott a szakmai siker, hogy az ország legjobb rendezőivel dolgozhattam, hogy csodákban vehettem részt.

 

Criticai Lapok/ Földes Anna, Origo, Filmpont, Magyar Hírlap, Örkény Színház, Nők Lapja, Zalai Hírlap, Népszabadság

 

süti beállítások módosítása