Kiemelt intézményként kezdi az évadot a Bartók Kamaraszínház

Az első őszi hétvégén a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a Petőfi ligetben évadnyitó piknikkel indult neki az új évadnak. Borsós Beáta igazgató beszélt terveikről a Magyar Nemzetnek.

A teátrum, amely jövőre kiemelt intézményként működhet tovább, a következő hónapokban a fiatal alkotókra koncentrál. Borsós Beáta igazgató elmondta, hogy az egykori művelődési házban kezdetben egy iskolaszínházi, majd egy félamatőr társulat vállalt magára színházi feladatokat, később fokozatosan alakult ki az úgynevezett staggione rendszer, így befogadó-színházként hoztak létre produkciókat más művészekkel, színházakkal együttműködve. A kéttagozatos színház - hozzájuk tartozik a Bartók Táncszínház is - prózai része tavaly óta már társulatos formában működik.

- Az új besorolásnak köszönhetően a város egyik meghatározó kulturális intézményévé lépünk elő, és ez városmarketing szempontjából sem elhanyagolandó tényező - hangsúlyozta az igazgató, s kitért arra is, tárgyalásokat folytatnak a szolnoki teátrum által elindított Ádámok és Évák ünnepének megrendezéséről is.

6643

A hétvégi évadnyitón jelentették be a 2012-13-as évad műsortervét is. A Bartók Kamaraszínház következő színházi szezonja a fiatal alkotók évada lesz. Az első bemutató a Don Juan menyasszonyai című egyfelvonásos zenés darab lesz a fizikai rendező szakos hallgató, Táborosi Margaréta rendezésében.

Dömötör Tamás Csehov azonos című művét alapul véve modern történetként közelíti meg a Sirályt, amelyet jövő februárban mutatnak be, Király Attila pedig a Kabarét rendezi meg Lapis Erika főszereplésével márciusban.

A legkisebb korosztálynak szól majd Erdős Virág Pimpáré és Vak-varjúcska című mesés-táncos párválasztója, és a Mesebeszéd című táncmesejáték, utóbbit a Bartók Táncszínház művészei adják elő.

A legnagyobb kihívás a Bartók Kamaraszínháznak Alföldi Róbert felkérésére: a Nemzeti Színházzal közösen állítják színpadra Székely Csaba Bányavirág című abszurd játékát, amelynek dunaújvárosi bemutatóját áprilisában tartják meg.

Forrás: Magyar Nemzet

süti beállítások módosítása