Láng Annamária: 'Nincs színházi kényszer az életemben'

Láng Annamária a Színház című lapnak adott interjújában mesélt arról, mi történt vele a Krétakör társulatának felbomlása után és mit gondol a színházi létezésről. Lapszemle.

Kovács Bálint interjújából:

A kérdésre, hogy érez-e űrt -emberileg vagy szakmailag- a Krétakör megszűnése után, Láng Annamária úgy felelt: “Szakmailag nem tudom megítélni, mert sosem tudtam kívülről nézni az előadásokat. Már akkor sem értettem, miért vannak az emberek annyira kiakadva attól, hogy nem lesz többé Krétakör, mert nem tudtam, nem fogtam fel, hogy mit jelent az a társulat ebben a városban, országban. Visszagondolva, az utolsó időkben a Krétakör egy túlérett gyümölcs volt, aminek le kellett pottyannia. Számomra a nagy semmi következett utána, egy furcsa, kapaszkodó nélküli helyzet. Társak nélkül maradtam, és belekerültem olyan színházi helyzetekbe, ahol az, amit én tudtam, egyáltalán nem számított értéknek” – árulta el a színésznő, aki azt is hozzátette, azt, hogy felnőtté, függetlenné válhatott, annak köszönheti, hogy vége lett a Krétakörnek, mert ott nem volt szó önálló döntésekről.

Azt hogy a társulat tagjait a legtöbben azóta is „krétakörös színészekként" emlegetik, nagyon unja. “Amikor a Szégyent próbáltuk, egy ponton, kutyákat játszva mindenkinek kellett valamilyen félig-meddig civil jellemzőt mondania magára. A többiek azt javasolták, hogy legyek a „krétakörös szuka" - de bár tényleg nagyon jó szerepeket játszhattam, sokat tanultam ott, nekem ez nem identitásom. Talán egy pszichiáter tudná megmondani, miért ragaszkodom ilyen mereven ehhez, és hogy miért megy el a hangom, amikor erről beszélek. Talán mégis annyira erősen a részem, hogy tudat alatt így küzdök ellene, nem tudom. Amit főként magammal hoztam a Krétakörből, az inkább az utolsó, új színházi formákkal kísérletező workshopokkal teli év tapasztalata - erről a legtöbben nem is tudnak semmit” – fogalmazott Láng Annamária.

Azt mondja, az Együttjátszást, együttdolgozást és együttgondolkozást keresi, azt, hogy érdekelt legyen abban, amit elmesél, hogy felelőse legyen annak, amin éppen dolgozik. "Ha semmilyen értelmét nem látom, akkor jobb inkább otthon ülni vagy bármi mást csinálni. Viszont ha van mit mesélni, és ezt valóban együtt akarjuk elmondani, akkor én vagyok a legszenvedélyesebb munkaerő. Ezzel szemben a Vígszínházban alapvető élményem volt, hogy nagyon messze van a rendező, térben és metaforikusan is, ahogy messze vannak a partnerek is. Elég akár csak a külön öltözőkre gondolni - ott nagyon egyedül tud lenni az ember. Nincs annál szomorúbb, amikor semmi közöm ahhoz, amit a rendező kér; olyankor a színpadon csak valaki másnak a vágyálmait teljesítem, ráadásul nem olyan jó minőségben, ahogyan ő, a rendező elképzeli, hiszen nem belőlem dolgozik: szinte mindegy, ki van a helyemben. (…) Folyamatosan az volt az érzésem, hogy a saját fejemre csinálok: ha nem ezt gondolom a színházról, akkor mit majomkodom itt?” – tette hozzá a színésznő.

Saját bevallása szerint nem tudna egy állandó társulat tagja lenni. “Már nem hiszek abban, hogy ilyen szoros együttlétben tudnék dolgozni, de jelenleg nem is tudok egyetlen olyan társulatot sem mondani, ahol ez sikerülhetne. Az viszont nagyon szimpatikus nekem, ami most Mundruczó Kornél körül körvonalazódik: egyfajta laza együttlét, amelyben mindenki társulati tagnak számít, aki szerepelt valamelyik előadásában. Ugyanakkor nem tartozunk egymás iránt felelősséggel: ameddig tart köztünk a vonzalom, együtt vagyunk, de nem kötelezően. Ilyesmi az a csapat is, amelyikkel Münchenben próbálok éppen: a rendező, Kristian Smeds hívta össze az embereket, és az ő személyisége, rendezői „milyensége" a szervezőerő” – mesélte Láng Annamária.

"Az elmúlt évemet leginkább a terhesség és a kisbaba nevelése kötötte le, és emellett még ott van a Szégyen és a müncheni munka is. De az is igaz, hogy mindez teljesen kitölt, nincs is most semmilyen mondanivalóm. Nagyon boldog voltam a Szégyennel, abba mindent bele tudtam pakolni, ami bennem van. Most minden úgy jó, ahogy van, nem kínoz semmi. Nincs semmilyen színházi kényszer az életemben, semmit nem azért csinálok, mert kell, hanem mert hiszek benne, és ez a legfontosabb" - összegzett a színésznő.

A teljes interjút itt olvashatja.