Sosztakovics komikus balettje a Puskinban

A Puskin Klasszikusok soron következő előadása szeptember 12-én, szerdán 19 órától Dimitrij Sosztakovics A tiszta vízű patak c. balettjének közvetítése felvételről a moszkvai Bolsoj Színházból.

tiszta

Dmitrij Sosztakovics A tiszta vizű patak című balettje a Bolsoj Színház egyik legszórakoztatóbb előadása, eredetileg Fedor Lopukov alkotása. Legelőször 1935-ben mutatták be a leningrádi Maly Színházban, mielőtt – még ugyanebben az évben – a Bolsoj is műsorára tűzte volna. Fedor Lopukov egy vaudeville stílusú mulatságos komédiát képzelt el klasszikus táncosokkal a színpadon, akik néhány napot falun töltenek.

tiszta2

A művészek találkozása a helyi kolhoz földműveseivel számos mulatságos helyzetet és félreértést okoz, lehetőséget teremtve Lopukovnak, hogy kibontakoztathassa képzelőerejét a folklórból merítkező falusi táncok és komikus színpadi jelenetek megalkotásával. Jóllehet a balett nagy tetszést aratott a közönség körében, 1936-ban az uralkodó politikai rezsim betiltotta azzal az indoklással, hogy túlságosan komolytalan képet fest a kolhozról valamint mert eltávolodik a kor hivatalosan támogatott műfajától, a Drambalett-től. 2003-ig nem is tűzték műsorra. Akkor Alexej Ratmanszki fedezte fel újra, így került vissza a Bolsoj repertoárjába.

237477_cikk_tiszta_vizu

A darabról:

A Kaukázus sztyeppéin a fővárosból érkező művészeket várják, akik részt vesznek az aratási ünnepségen. A Tiszta vizű patak nevű termelőszövetkezetben Zina felismeri a táncosnők egyikét. Kiderül, hogy annak idején együtt jártak táncórákra mielőtt Zina feleségül ment volna Pjotrhoz, akivel vidékre költöztek. Amikor Pjotr meglátja a táncosnőt, udvarolni kezd neki. A féltékeny Zina elhatározza egykori barátnőjével, hogy megleckézteti a férjét. A két nő szerepet cserél...

Forrás: Puskin Mozi, Színház.hu

süti beállítások módosítása