Rajtvonalnál a Déva-project

Szeptember 14-én, 19 órakor indítja új évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. 

'A Déva-project' alcímet viselő Kőműves Kelemen rockballada nagyszínpadi bemutatóját és további négy előadását követően a Magyar Dráma Napját Örkény egypercesein alapuló felolvasószínházzal ünnepli a társulat, majd Caragiale Megtorlás című drámájának premierjére kerül sor a Kisteremben.

Gáspárik Attila vezérigazgató szerint ezzel a felpörgetetett ritmussal a múlt évben megteremtett hagyományát folytatja a színház. Az évadnyitó sajtótájékoztatón jelen volt a társulat nyári időszakban is tevékeny önkéntes csapata, amelynek valamennyi tagja a Bolyai Farkas Líceum diákja.

A Déva-projektnek két főszereplője van, ami azt jelenti, hogy a közönség két különböző előadást lát majd. Meghívok mindenkit, hogy tekintse meg mindkét előadást, mindkét Kőműves Kelement” – utalt az igazgató a rockballada kettős szereposztására, Kányádi Szilárd és Sebestyén Aba főszerepére.

„Az elmúlt évad hagyományát folytatva, merőben újat hozva próbálunk egy olyan irányra váltani, amely bevonzza a közönséget a színházba. A Déva-projekt alcímmel ellátott Kőműves Kelemen rockballada kiváló alkotókkal készült el. Ez a rendezés újat hoz a régi kanavászon, gondolok itt Sarkadi Imre befejezetlen drámájára és a Szörényi és Bródy szerezte zenére. A rengeteg kihívás közül pedig az egyik az: hogy hogyan lehet ezt a mindenki által ismert balladát ma úgy elmondani, hogy ne valami folklórra hajazó dolog legyen belőle” – fogalmazott a Somogyi Szilárd rendezte rockballadáról Gáspárik Attila.

Ami a produkcióhoz kapcsolódó munkának a társulat tevékenységében betöltött szerepét illeti, úgy vélte: színházat csak ilyen felfokozott tempóban, csak ilyen értelmezés mellett, és csak ilyen odaadással érdemes, lehet alkotni. „Ha ez a bemutató jó lesz, azt jelenti, hogy megtaláltuk azt az irányt, amely a közönséget úgy szórakoztatja, hogy az előadásról megfogalmazódott gondolatok kitartanak hazáig vagy még tovább” – tette hozzá.

KOMUVES_KELEMEN_foto_Rab_Zoltan_04Fotó: Rab Zoltán

„Nincs zenés és prózai, csak jó színház”

„El kell mondanom, kicsit elérzékenyültem attól, hogy két rendező kollegám az én kezem alatt vált Kőműves Kelemenné” – mondja az egykor színészként is színpadra lépő Somogyi Szilárd, a Déva-projekt rendezője, aki továbbá azt is hozzátette: a Tompa Miklós Társulat nagyon kemény munkával olyan előadást hozott létre, amelyet a takarítónőtől a professzorig mindenki élvezhet, megtalálja benne a maga katartikus élményét. „A Déva-projekt tulajdonképpen zenés prózai színházi előadás. Sokan vannak, akik a zenés színházat és a prózai színházat különválasztják, de lehet, hogy csak egy fajta színház létezik: a jó színház” – mondta a rendező a produkcióról.

Bodor Johanna koreográfus a csapattal végzett közös munkát méltatta. „Sok más mellet, az előadás egyik legnagyobb érték az az erő, amellyel ezek a színészek magukat nem kímélve dolgoztak, és az a hit, hogy érdemesnek tartották a maximális energiát belefektetni. Köszönet ezért nekik. Volt olyan négyórás próba, amelyen a fiúk négy pólót cseréltek. A nézőtérről nézve néha kicsit szégyellem magam, hogy ennyire lefárasztom őket” – vélekedett a Déva-projekt koreográfusa.

„Először rendezőként, – mondhatni a másik oldalról – találkoztam ezzel a társulattal. Most pedig velük együtt, társukként álltam színpadra, és el kell mondanom, hogy nekem ez sokkal jobb érzés”- mondta a Kőműves Kelemen főszerepét játszó Kányádi Szilárd. „Régóta vágytam egy igazi musical-szerepre, igazi körülmények között, erős koncepcióban, erős koreográfus keze alatt. Számomra ajándék ez a szerep” – mesélte az ugyancsak Kőműves Kelement alakító Sebestyén Aba.

A Tompa Miklós Társulat egyik új tagja, Galló Ernő színész a pénteki premieren mutatkozik be a vásárhelyi közönségnek, aki elmondta, nagyon izgatott és motivált a jövőt illetően.

KOMUVES_KELEMEN_Szilasi_Eszter_foto_Rab_Zoltan_01

Fotó. Rab Zoltán

A Kőműves Kelemen - A Déva-projekt premierje szeptember 14-én, pénteken este 19 órától lesz a Nagyteremben.

Ezt követően a rockballada további négy alkalommal lesz látható: szeptember 15-én, szombat délután 17.00, valamint szeptember 16-án, vasárnap este 19.00 órától, szeptember 19-én, szerdán, 19.00 órától, valamint szeptember 20-án, csütörtökön, 19.00 órától.

Az előadást szünet nélkül játsszák, időtartama 80 perc.

A Magyar Dráma Napja – szeptember 21., 17 óra, Nagyterem

Gáspárik Attila elmondta, a Magyar Dráma Napját felolvasószínházzal ünnepli a Tompa Miklós Társulat szeptember 21-én, pénteken 17 órakor a színház Nagytermének színpadán. Az Örkény István szövegeiből összeállított produkciót Kövesdy István rendezi, szereplői: Lőrincz Ágnes, László Zsuzsa, Fodor Piroska, Kilyén Ilka, Gáspárik Attila, Kilyén László, Ördög Miklós Levente, Henn János.

Az előadás előtt 16.30-kor a Tompa Miklós Társulat, szokásához híven, megkoszorúzza Aranka György színház melletti szobrát.

Caragiale: Megtorlás c. drámája a Kisteremben

Ion Luca Caragiale születésének 160., halálának 100. évfordulója alkalmából a Kincses Elemér rendezte Megtorlás című drámát láthatja a közönség szeptember 22-én, szombaton, a színház Kisteremben. Az előadást, az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Györffy András főszereplésével, valamint Berekméri Katalin, László Csaba és a friss Kaszás Attila-díjas Bányai Kelemen Barna alakításában láthatják a színházkedvelők.

Gáspárik Attila a produkció ismertetése kapcsán megköszönte a közönségnek, hogy Bányai Kelemen Barnára szavazott, és ezáltal hozzásegítette a társulat színészét és egyben a Nemzeti Színházat a Kaszás Attila-díj elnyeréséhez.

Komuves_Kelemen_sajtotajekoztato_foto_Bartha_Laszlo_01

Fotó: Bartha László

A vezérigazgató méltányolta a színház bolyais diákokból álló, a sajtótájékoztatón szép számban jelen levő önkénteseinek munkáját. A  tavalyihoz hasonlóan, az idei évadban is minden este a nézők rendelkezésére állnak majd, eligazításért mindig bátran lehet hozzájuk fordulni – biztosított a színházigazgató.

süti beállítások módosítása