Három ördög egységben - Próbanapló a Nemzeti Színházból

A Színház.hu a Nemzeti Színházzal együttműködésben indított próbanapló sorozatot, melyben nyomon követhetik, hogy készül a Csongor és Tünde. Tengely Gábor rendező most Kurrah, Berreh és Duzzog figurája kapcsán árul el érdekességeket.

Facebook-rendező

Ahogy elkezdtük a próbákat, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az ördögök figuráinak kidolgozásával némileg adósunk maradt. Nehezen játszható egy szerep, ha összemosódnak a határai másik kettőével, a nézők is csak egy masszát látnak.

Az eredeti szövegben nagyon kevés az utalás Kurrah, Berreh és Duzzog jellemére, viszont funkciójuk nagyon fontos. Arra jöttünk rá, hogy a három figura lényegében egy. A mesékben oly gyakori hármas törés arra utal, hogy ha a három ördögfióka összehangoltan cselekedne, csodálatosan működnének, de Mirígy átka szétveri az egységet. A karaktereket épp ezért jobban elkülönítettük most, viszont úgy döntöttem, mindig együtt lesznek jelen a színpadon.

Az előadáshoz választott bábtechnika a bunrakuból eredeztethető. Ez egy nagyon ősi műfaj, azt a típusú bábot jelenti, amit hárman mozgatnak: az egyik ember a fejet és a jobb kezet, a másik a bal kezet és a csípőt, a harmadik a lábakat. Így hárman alkotnak egységet. (Persze érdemes jobban is utánaolvasni annak, akit érdekel, ez most eléggé leegyszerűsített képlet.)

A három szerep „újratervezésénél” megint Mihály szövegéből indítottunk. A három figurához három tárgyat rendelt: egy ostort, egy bocskort és egy palástot (néha amúgy összekeveri őket, szerintem véletlenül). A három tárgyat apjuk hagyta a testvérekre és együtt használva lényegében egy teleportáló berendezést adnak ki:

Kurrah
Béka, csitt! vagy hasba rúglak.
Halld meg, és itélj felőlünk:
Árva gyermekek vagyunk,
Bocskor, ostor, és palást
Örökünk, s egy birtokunk.
Bújj ki Duzzog a palástból!
Ostor a szó, mely megindít,
Bocskor a ló, mely viszen,
A palást rejt. Bújj ki, Duzzog!

Csongor
És mi ebből a haszon?

Kurrah
Aki így felöltözik,
Senkitől sem láttatik.
Megvagdalja bocskorát,
Lép, mint egy bérc, akkorát,
S hol kivánja, ott terem.

Csongor
Most tudom már, osztozástok
Mért bajos, sőt majd lehetlen,
Mert egyenként bírni káros,
Aminek csak hárma jó.”

(részlet a mi szövegkönyvünkből)

Keszulnek_a_babfejek_2_Ilma_Balga_Csongor

Persze nem bírtam magamban tartani az eredményt és a Facebookon körbeküldtem az eredményt a színészeknek:

„kedvesek!

összegzem, ami eszembe jutott a három ördög szétválasztásáról a tárgyak leosztása alapján (azon túl, hogy mindhármuk vezérelve a KAJA!!! - próbáljunk meg mindenre így nézni):
kurrah: "ostor a szó, mely megindít" – keselyű
ötletgyáros, a legidősebb testvér egy tekintélyelvű családban. mindig eszébe jut valami, kreatív, sziporkázó, de minden ötlete orbitális baromság. mindig rossz irányba tereli a csapatot, de persze meg van győződve az igazáról. Gyakran belekavarodik a saját gondolatrendszerébe. teljesen hülye, közönséges, rossz ízlésű, rémes humora van, a legközönségesebb dolgokon is állandóan röhögőgörcsöt kap. túlsúlyos, könnyen kifullad. felszínes, könnyen túllendül a problémákon. a gimis osztályban az a srác, akinek mindig van egy poénja, de azon senki nem nevet. a csapat vezéregyénisége (verbálisan mindenképp).
berreh: "bocskor a ló, mely viszen" - sas
végrehajtó, a középső testvér, annak minden frusztrációjával. mivel szinte semmi nem jut eszébe, mindig pontosan végrehajtja kurrah ötleteit. erős (fizikailag). teli van hittel és fanatizálja a (halott) apu kedvencét, próbál neki megfelelni. egy hegyet is eltolna a helyéről, ha kéne, de nem jut eszébe azt megkerülni. hirtelen haragú, hirtelen cselekszik, az erőszakot megoldásként éli meg. azért segít, hogy elismerjék. extrémsport-rajongó. igazi tesztoszteronbomba. a gimis osztályban a kosárcsapat kapitánya, sokszoros bajnok minden sportból. a csapat cselekvője.
duzzog: "a palást rejt" - bagoly
az ember, aki ott se volt. beteges, sérülékeny, szenzitív, mentálisan labilis, erős ezoterikus felhangokkal. meggyőződése szerint a jövőbe lát (igazából egyedül neki van valami kapcsolódása a racionalitáshoz és a józan észhez). fizikailag gyenge, rossz a kézügyessége, nem kap el vagy leejt dolgokat. rosszul érzi magát ezektől. gyanakvó és rejtőzködő figura, nehéz gyerekkorral (a legkisebb a családban: kisöcsi-problematika). mégis a két idősebb által elindított rossz irányból ő húzza ki mindig magukat, megoldja a problémákat (igazából sokszor véletlenül), amit persze testvérei úgy élnek meg, hogy elrontotta a briliáns tervet, ezért teljesen érthető módon verik meg mindig. persze nem véletlen, hogy apjuk épp rá hagyta az átkot, mert egyáltalán ő volt az, aki meg tud jegyezni 8 sort. a gimis osztályban a geek. a csapat lúzere.
remélem, érthető; igazából azért írtam le, hogy mindannyian egy irányba haladjunk és hétfőn tudjatok nélkülem is dolgozni a bábtechnika- és mozgáspróbákon. aztán még sokat beszélgetünk úgyis, mindenesetre ezek most tiszta karakterek és gondoljunk bele, hogyha kiegészítenék egymást, létrejöhetne a szuperember, az übermensch (pillanatokra fel is villan ez, mikor hárman ugyanazt akarják erősen).
:***

tg”

 

Rémes, hogy még a hétvége alatt is bombázom a színészeket. És persze ennél sokkal több rétege van egy karakternek, de úgy érzem, jó alapot adhat a munkához.

Amúgy érdekelne, ki mit ért a :P (nyelvecskés) smiley alatt? Ki mikor/mire szokta használni, mire utal vele, milyen állapotot fejez ki? (Az előadásban tervezem megjeleníteni majd, de a sok alkotó sokfélét gondol, izgalmas volna egy statisztika erről.)

süti beállítások módosítása