Jelentés a csillagvizsgálóból – évadnyitó az Operettszínházban

Az Operettszínház évadnyitó ülésen Kerényi Miklós Gábor, már a nemzeti intézmények közé kategorizált színház igazgatójaként köszöntötte büszkén a kollégáit. Az elmúlt küzdelmes, viharos, ám rendkívül sikeres, külföldi és hazai produkciókkal, fellépésekkel tűzdelt év után, az Operettszínház főigazgatója csillogással és több nagyszabású premierrel teli 2012-2013-as évadot ígért, a „Csillagok éve" jegyében.

Az elismerésről

„A nemzeti minősítés óriási sikere a színháznak, és mindazoknak, akik itt dolgoznak. Ez az az elismerés, amely nagyon sokat jelent, elsősorban azt, hogy amit csinálunk lényeges, fontos" – ezekkel a szavakkal köszöntötte kollégáit Kerényi Miklós Gábor. A főigazgató szerint ez az állami elismerés azt is alátámasztja, hogy széles közönségréteg kedveli ezt a műfajt. „Régen a hercegek, királyok hoztak létre és támogattak társulatokat, ma a politikusok révén a polgárok tehetik meg" – mondta a direktor, aki szerint azzal, hogy az Operettszínház állami felügyelet alá került a Nemzeti Színház és az Operaház mellett a magyar színházak harmadik zászlóshajója lett.

Már a nemzeti státusznak köszönhető az is, hogy egy európai uniós pályázat keretében Londonnal közösen pályázna az Operettszínház egy európai operett-fesztivál szervezésére, mai hatalmas sikert, és népszerűséget jelenthet nemzetközi szinten is a Budapesti Operettszínház számára.

VER_4646_web

A társulatról

A társulatban bekövetkezett változásokról szólva, Kerényi Miklós Gábor megjegyezte, hogy bár bizonyos művészek távozása nagyobb vihart kavart, de ez minden társulatnál előfordulhat. Tizenegy év után természetes, ha valaki váltani akar, hiszen e nélkül nem működik egy színház sem. „ A múltban van a jelen, az ígéri a jövőt, de vannak korszakok, amikor változtatni kell ." – mondta az Operettszínház főigazgatója. A színházat elhagyó művészek között volt Náray Erika, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Böhm György dramaturg – rendező és Béres Attila főrendező.

Természetesen új tagok és vendégművészek is érkeztek a társulatba, többek közt Feke Pál, Kapocs Zsóka és Dancs Annamari, de vannak a színházhoz visszatérő rég-új tagok is, mint Sasvári Sándor vagy Szomor György.

Kerényi Miklós Gábor hangsúlyozta, hogy tavaly elindult egy sikersorozat, egy új operett-generációé, ezek a fiatal tehetségek hatalmas sikereket értek el már külföldön is, ez pedig bizonyíték arra, hogy az operett műfajt nem szabad, és nem is lehet temetni. „A fiataloknak, akik tehetségesek, marsallbotot kell a kezükbe adni." – mondta a főigazgató.

csillagok_ve

A bemutatókról

„Egy nagyon összerakott évad áll előttünk, a Csillagok éve: szerzőké, daraboké, szereplőké. Ezért is mondom azt, hogy a csillagvizsgálóba várjuk a nézőket, ahonnan megcsodálhatják a mi csillagainkat" – mondta a direktor.

Az átmenetet a tavalyi és az idei éved között a nyári, bajai Miss Sigon jelentette, az előadást tízezer néző látta.

Az első idei nagy esemény még szabadtéri - a Broadway Fesztiválra szeptember 15-16-án várják az operett- és musical rajongókat.

Szeptemberben és októberben zajlik a Duna Tv-vel közös rendezésben az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny, amelyet Kerényi Miklós Gábor úgy írt le, mint kettő az egyben tehetségkutató és show-műsort, a magasabb művészet jegyében. Ezt a különleges show-t, megmérettetést - amelyre a világ minden tájáról érkeznek dirigensek - a Duna négy, nyolcvan perces adásban közvetíti majd, hogy a nézők a tévé képernyőjén át is követhessék ezt a különleges koncertet, amelyben az Operettszínház teljes repertoárjából felcsendülnek dallamok.

Október 19-én a Marica grófnő premierjére készül az Operettszínház társulata. Kálmán Imre klasszikusa „megtartva a régi értékeket, ám hozzátéve valamit a mai kemény világból" tér vissza a színpadra.

marica

November 2-án a Thalia Színházban mutatják be a direktor rendezésében Puccini Bohéméletének modern, rockos feldolgozását, a Bohém Castingot, amelyet a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon már sikeresen játszottak. Az alkotók tizenegy előadással várják a nézőket.

Készül A Szépség és a Szörnyeteg újabb turnéja is, amellyel az Operettszínház társulata Bécset készül „bevenni". A Stadthalle-ban huszonöt előadást terveznek.

December 7-től újra látható az Operettben az Elisabeth, 2013 első premierje pedig január 25-én a Viktória lesz, Ábrahám Pál revüoperettjét Béres Attila rendezi.

Március 30-án mutatják be a Tamási Áron művéből, Tolcsvai László zenéjével készült Ördögölő Józsiás című gyerekeknek szóló musicalt, amelyet Somogyi Szilárd rendez. „Szeretnénk, ha ez lenne a XI. század János vitéze." – mondta a darabról Kerényi Miklós Gábor.

Az éved utolsó premierje, május 31-én a Ghost lesz – a népszerű film musical változata. „Kihívás a londoninál jobbat csinálni, hihetetlen technikát vonultat fel ez a produkció. De mi szeretnénk emberközelibbé tenni a darabot."- mondta a főigazgató, aki biztos benne, hogy a Ghost átütő siker lesz.

Kerényi Miklós Gábor szerint fontos újra és újra visszacsábítani a közönséget, ezért is készülnek idén több produkcióval, és mivel szeretnék a külföldi nézőket is megnyerni, jövőre Nemzetközi Operett Fesztivált szerveznek, mely az év legizgalmasabb, többnyelvű operett és musical programja lehet. Érkezik majd többek között Szentpétervárról a Marica grófnő - természetesen orosz nyelvű előadással - Kolozsvárról a Cirkuszhercegnő, Bukarestből pedig a Rómeó és Júlia musicallel, amely újra kétnyelvű előadásban kerül színpadra. De lesznek még lengyel, cseh, német vendégszereplések is.

VER_4712_web

„Fontos, hogy ezt a műfajt minden formában népszerűsítsük, bebizonyítva, hogy van jövője" – zárta beszédét Kerényi Miklós Gábor, aki az évadnyitó végén felköszöntötte a kerek évszámot ünneplő művészeket – Kalocsai Zsuzsa primadonnát születésnapja alkalmából, Lehoczky Zsuzsa Kossuth-díjas színésznőt, aki 50 esztendeje a színház tagja, valamint Rónai Pál karmestert, aki most veheti majd át aranydiplomáját a Zeneakadémián.

Fotók: Éder Vera - Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása