Nyerjen jegyet a Jadviga párnájára! | LEZÁRULT!

Az Orlai Produkció Hargitai Iván rendezésében készül bemutatni a Jadviga párnája című Závada Pál regény adaptációját. A Színház.hu-n jegyet nyerhet a darabra.

Závada Pál 1997-ben megjelent, naplóformában írt regénye, a Jadviga párnája a jelenkori magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak egyike, mely egyszerre szerelem-, család- és falutörténet.

A naplót eleinte Osztatní András (Ondris) írja, esküvője napján kezdve a bejegyzéseket. Halála után felesége, Jadviga is beleír, majd második gyermekük, Miso is, akinek cseperedése amúgy is érdekes fejezetekkel gyarapítja a naplót.

A szlovákok lakta magyar faluban játszódó naplóregény az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar Tanácsköztársaságon és a második világháborún át ível, és utolsó szereplőjének sorsával eljut a közelmúltig. Szerelem, kiszolgáltatottság, árulás és a huszadik század végzetszerűségei irányítják a szereplők sorsát a nagy nyelvi leleménnyel megírt regényben. Mindemellett szociografikus hűséggel ábrázolja a mindennapokat, történelem alatti történelmet.

Azoknak ajánljuk az Orlai Produkció játékát, akik kedvelik a Jadviga-mítoszt, és szívesen nyernének jegyet a kíváló színészeket és alkotókat felvonultató előadásra.

onodi_eszterÓnodi Eszter lesz Jadviga

 

Az Orlai Produkciós Iroda előadásban Ónodi Eszter Jadviga szerepében látható. Ki volt ő a filmváltozatban?


- Mama

- Ondris szeretője

- Irmus, Jadviga barátnője

 

A választ a jatek@szinhaz.hu e-mail címre várjuk 2012. október 6., 18 óráig. (Egy e-mail címről egy választ fogadunk el.)

A helyes választ beküldők között 2 db páros belépőt sorsolunk ki az október 10-i előadásra.

 

Nyertesek: Szabó Edit, Bándiné Tóth Klára

süti beállítások módosítása