Színház hátulról - Évadnyitó ünnep a Radnóti Színházban

A Radnóti Színhz idén is megrendezi Színház hátulról című programját, melynek során az érdelkődők a kulisszák mögé is betekinthetnek és az előadások alkotóival is találkozhatnak.

Színház hátulról

Idén is ünnepeljük együtt az új évad kezdetét! Akik szeptember 21-én, péntek délután 5-kor ellátogatnak a Radnóti Színházba, találkozhatnak a társulat tagjaival, a színház munkatársainak vezetésével bepillanthatnak a kulisszák mögé, bejárhatják az öltözőket, részleteket láthatnak az évad első két bemutatójából.

Bálint András igazgató beszélget az előadások alkotóival, Zsótér Sándorral, Valló Péterrel, Nényei Pállal és Krizsó Szilviával, valamint színházpedagógiai programunk vezetőivel, Neudold Júliával és Hárs Annával.

tarsulat

Ha nem csak nézni szereti a színházat - A Radnóti közleménye

Néző nélkül nincsen színház, ezt jól tudjuk. De a néző nem csak néz, hanem érez és gondol is valamit arról, amit lát. Szeretnénk, ha közönségünk nagyobb szerepet kapna a színház életében, ezért idén ősszel elindítunk egy eseménysorozatot, melyben a nézőink aktív részvételére számítunk. Célunk, hogy színházunk alkotásra és gondolkodásra ösztönözzön, a közönség kreativitásának és gondolatainak helyet adva.

Alkotóműhelyeinkbe azokat a kíváncsi, játékos kedvű, színházszerető nézőinket várjuk, akik szeretnének többet megtudni magukról, a másikról és a színházról.

A Radnóti Klub programjaira 21 év alatti fiatalokat várunk, a Radnóti Szalonba pedig az idősebbeket is.

RADNÓTI KLUB - színházi műhely fiataloknak

Bemelegítő műhely

Novembertől indul a Kurázsi mama és gyerekei c. előadáshoz kapcsolódó, színházlátogatással egybekötött előkészítő foglalkozásunk középiskolai osztályok számára. A játékos előkészítő foglalkozások során a diákok színházi eszközöket és munkaformákat használva, esetleg szerepekbe bújva, megélt tudást szerezhetnek az előadás hordozta gondolati és esztétikai tartalomról. Ezáltal érzékenyebbé és nyitottabbá válhatnak a foglalkozást követő színházi élményre.

• A foglalkozás 3 órás, megegyezés szerint iskolaidőben és délutáni időpontokban is kezdődhet.

• Minimum 15 fős osztályok jelentkezését várjuk.

• A foglalkozás ingyenes. A színházlátogatáshoz 20%-os csoportos kedvezményt biztosítunk, a kísérőtanár számára a belépés díjmentes.

• Igény esetén a színházlátogatás után egy tanóra keretében levezető beszélgetést tartunk.

• Jelentkezés e-mailen: radnotiklub@radnotiszinhaz.hu

Kurázsi Műhely - alkotócsoport 16-21 év közötti fiataloknak.

16 éves korában Jászai Mari megszökött egy vándortársulattal.
17 évesen Urbán András önálló színházi és irodalmi alkotóműhelyt indított.
18 évesen Carl Maria von Weber karmesteri állást kapott a breslaui színháznál
19 évesen avantgard rendezőként kezdte a pályát Keleti Márton.
20 évesen írta első darabját Brecht.
21 évesen játszotta első szerepét Darvas Iván.

Te pedig, aki ugyancsak 16 és 21 év közötti vagy, gyere el a Radnóti Klubba!

November végén hat alkalomból álló alkotóműhely indul. Célunk, hogy megismerjük egymást, magunkat, a színházi formanyelvet és alkotófolyamatot. a Radnóti Színház első bemutatója, Brecht Kurázsija kapcsán játszunk, beszélgetünk és alkotunk. A munkában a társulat színészei is részt vesznek. A műhelyben egy rövid produkció is készül, amely decemberben, az első Vasárnapi Szalonon kerül bemutatásra.

• Jelentkezési határidő: november 10.

• Jelentkezés és további információ e-mailen: radnotiklub@radnotiszinhaz.hu

• Jelentkezés és további információ telefonon: 342-0188

• Műhelyvezető: Hárs Anna

SZALON MŰHELY - alkotócsoport 55 éven felülieknek

Egy csésze kávé, aprósütemény, együttlét, kellemes beszélgetés magunkról, egymásról, színházról... némi kurázsival megspékelve. Körülbelül így képzeljük el a Radnóti Szalont.

Olyan 55 év feletti színházbarátok jelentkezését várjuk, akik szívesen mesélnek és hallgatnak történeteket. Az ő élményeiknek és bölcsességeiknek adunk színpadot. A csoport 2 hónap alatt, 12 délelőtt találkozik az alkotóműhelyben, hogy felébressze mesélő- és a játékkedvét.

Az első Szalon Műhely novemberben indul. A Kurázsi mama és gyerekei című bemutatónkhoz kapcsolódóan gyűjtünk élményeket és gondolatokat, történeteket mesélünk, és játszunk. Az eredményt a Radnóti Színházban decemberben, az első Vasárnapi Szalonon mutatjuk be.

• Jelentkezési határidő: október 15.

• Jelentkezés és további és információ e-mailen: radnotiszalon@radnotiszinhaz.hu

• Jelentkezés és további és információ telefonon: 342-0188

• Műhelyvezető: Neudold Júlia

VASÁRNAPI SZALON - eseménygazdag közönségtalálkozó mindenkinek

A találkozók az évad bemutatóihoz kapcsolódva kerülnek megrendezésre. Az új előadások megszületésének folyamatát, alkotóelemeit, értelmezési lehetőségeit vizsgáljuk különböző módokon, más-más szemszögből. Az beszélgetésekben és a vitákban az előadás alkotói és meghívott vendégek is részt vesznek. A beszélgetések előtt a vállalkozókedvűeket egy improvizációs feladatokra épülő foglalkozásra is várjuk. A Vasárnapi Szalonon mutatjuk be a közönség alkotóműhelyeiben készült produkciókat is.

Az első Vasárnapi Szalon december 18-án lesz, témája Kurázsi mama és gyerekei című előadásunk.

Bemutatkozik a Szalon Műhely és a Radnóti Klub Kurázsi Műhelye.

süti beállítások módosítása