Felolvasószínház-sorozat indul Miskolcon

A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én felolvasószínházi sorozat indul útjára a Miskolci Nemzeti Színházban, amely lehetőséget teremt a kortárs szerzők bemutatkozására, a közönséggel történő első találkozásra.

Az évad folyamán a kortárs drámairodalom jelentős színműveit mutatják be Miskolcon felolvasószínházi keretek között. Ennek a sorozatnak első darabja az Örkény Színház drámapályázatának első helyezettje, a Színikritikusok díjával elismert és Vilmos-díjas Bányavíz, Székely Csaba drámája lesz szeptember 21-én, 19 órakor a Játékszínben. A felolvasószínház rendezője Rusznyák Gábor. Ezen az eseményen jelen lesz a szerző, Székely Csaba is, aki előadás után a rendezővel együtt baráti beszélgetésre, közönségtalálkozóra várja a nézőket.

A darabról:

Egy elnéptelenedett erdélyi bányásztelepülésen a helyi katolikus pap nevelt fia, Márton, tehetségesen farag, verseket ír és arról ábrándozik, hogy mást is csinálhatna, mint hogy „a galambszart vakarja a templom ablakpárkányáról”. El akar menni – valahová –, de nincs kivel és nincs miből. Ezen a vidéken, ahol a pálinka és az öngyilkosság tizedeli a lakosságot, már csak azok élnek, akiknek nincs más választásuk. És Márton lassan rájön, hogy neki is maradnia kell, mert hozzátorzult torz környezetéhez, és pontosan idevaló.
A fiatal szerző stílusának különlegessége, hogy a komor témát jellegzetes székely humorral és morbidba hajló iróniával itatja át, nyelvezetében pedig szokatlan formában társítja az ízes paraszti és a városi szófordulatokat. A Bányavíz egy trilógia harmadik darabja, melynek első két részét sikerrel mutatták már be több magyar nyelvű színházban. A Bányavirág című első rész megnyerte a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumának elismerését, a Vilmos-díjat, a darabból készült előadás pedig (a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciójában) elvitte az idei POSZT fődíját. A Bányavíz 2012 tavaszán első díjat nyert az Örkény Színház drámapályázatán, és idén megkapta a Színikritikusok díját is. Bemutatásra még nem került, a miskolci közönség találkozhat vele először, felolvasószínházi keretek között.

szekelySzékely Csaba (Fotó: Pinceszínház)

A szerzőről:
Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben. Aradon nőtt fel, egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. Dolgozott A Hét című hetilapnál és az Erdély FM rádiónál, jelenleg a manna.ro internetes portál szerkesztője és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem segédtanára. Kortárs írókat parodizáló kötete Írók a ketrecben címmel 2004-ben jelent meg.
„Elég annyi, hogy szép és okos vagyok, a többit szívesen elmesélem bárkinek egy sör mellett. Jobb szeretem, ha inkább a műveimre irányul a figyelem: van egy rádiójátékom, amit a BBC számára írtam, nagy ritkán írok novellákat is, ezek néha megjelennek folyóiratokban, és nemrég befejeztem egy drámatrilógiát. Mostanában elsősorban a színházra figyeltem, de a prózát sem szeretném elhanyagolni”. (Székely Csaba a Fidelionak)

Székely Csaba:
BÁNYAVÍZ
Felolvasószínház
16 éven felülieknek!
IGNÁC (katolikus pap)   KOCSIS PÁL
MÁRTON (a templom gondnoka, Ignác nevelt fia, 25-26 éves)   MOLNÁR GUSZTÁV
ISTVÁN (tanító)   BŐSZE GYÖRGY
IMOLA (a tanító lánya, tizenhat éves)   CZAKÓ JULIANNA
IRÉN (a pap házvezetőnője)   MÁHR ÁGI
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Rendező: RUSZNYÁK GÁBOR
Az előadás játékideje 90 perc

süti beállítások módosítása