Kutatók éjszakája - Programok a Színművészetin és a Táncművészetin

Halász Péter-kiállítás, könyvtári séta és előadások várják az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutatók éjszakáján a Magyar Táncművészeti Főiskolán, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten.

A Nádasdy-teremben Tallér Zsófia és Marton László arról beszélgetnek, hogyan készül a kortárs opera, milyen technikai és szellemi munkaállomásai vannak.

 Báron György előadásában - A vertikális mező és a robbantásos montázstechnika Eizenstein Patyomkin páncélos című filmjében - az eizensteini filmnyelv két jellegzetességét vizsgálja. Stőhr Lóránt előadásában arra keresi a választ, hogyan szakadt el a neoavantgárd film a korabeli kultúrpolitika elvárásaitól és miként keresett utópikus szabadságot a filmnyelvi kutatásokban.

kut

Mátrai Diána Eszter és Boronkay Soma HP-process című előadásukban Halász Péter 1994-es újságszínházi előadás-sorozatának rekonstrukcióját ismertetik, összegzik a munka során felvetődött kérdéseket, az eddigi válaszokat.

A Halász Péter-kiállítás azt a kutatást mutatja be, amelyet az egyetem doktori iskolájának hallgatói és oktatói folytatnak: a vetítőteremben a rögzített 1994-es előadásokból láthatók részletek, az aulában a Halász Péter által inspirált kisfilmes összefoglalókat, alkotásokat vetítik. A földszinti termekben a két tucatnyi előadás szövegkönyvét állítják ki fotókkal, tárlatvezetés minden egész órában indul - olvasható a www.kutatokejszakaja.hu oldalon.

A Magyar Táncművészeti Főiskolán Herke Péter vezetésével rendhagyó könyvtári sétán vehet részt a közönség. Shakespeare a balettszínpadon - "Mi állunk és a szánk nyitva van, hogy miket tud ez a Shakespeare William..." címmel Nagy Péter egyetemi docens és Kővágó Zsuzsanna művésztanár tart előadást.

A tánc "olvasásáról" Lőrinc Katalin egyetemi docens szól, majd Mizerák Katalin tanszékvezető egyetemi docens a tánctanulásnak a gyermeki fejlődésben betöltött szerepéről, Gara Márk főiskolai adjunktus a klasszikus balett bölcsőjéről beszél a hallgatóságnak. Fügedi János egyetemi docens a mozdulatelemzést, H. Major Rita tanszékvezető főiskolai tanár Maurice Béjart francia balettművészt és koreográfust mutatja be előadásában.

A programokra kedden indult el a regisztráció. Regisztrálni, illetve a részletes programkínálatot megtekinteni a www.kutatokejszakaja.hu honlapon, valamint a Facebookon (http://www.facebook.com/kutatokejszakaja lehet.

Idén hetedik alkalommal rendezi meg a közalapítvány a Kutatók éjszakáját, amelynek a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány az egyik társszervezője. Az Európai Bizottság támogatásával 2005 óta Európa-szerte megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése.

süti beállítások módosítása