Tízéves fennállását ünnepli a Szegedi Egyetemi Színház

Három saját bemutatóval és egy nagyszabású gálaesttel ünnepli fennállásának tizedik születésnapját a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) ebben az évadban.

Varga Norbert művészeti vezető az évadot beharangozó pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a három bemutató között lesz táncjáték, de nem hagyják el a kortárs szerzőket sem, és fellépnek majd a Szegedi Nemzeti Színházban is.
A közönség elsőként október 27-én a SZESZ újonnan alakult tánctagozatával ismerkedhet meg játszóhelyükön, a Szegedi Pinceszínház színpadán. Az előadás Anne Rice Interjú a vámpírral című alkotását dolgozza fel a mozgás nyelvén.
A kortárs szerzők mindig fontos szerepet töltöttek be a SZESZ játékaiban. Színpadra állították például Hubai Miklós, Simai Mihály és tavaly Müller Péter egy-egy írását, ez a vonal idén is folytatódik.

utazasA 2006-os Utazás c. előadásból (Fotó: u-szeged.hu)

November 7-én mutatják be a Rohadt az államgépben valami című előadást, Erdődy János Jó éjt királyfi című regényének feldolgozásával pedig az egykori szegedi egyetemi színház alapítóinak Hamlet előadására szeretnének emlékezni. 1941. április 1-jén a Szegedi Városi Színházban a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társasága Szent-Györgyi Albert rektor támogatásával bemutatta Shakespeare Hamletjét. A darab rendezője a 19 éves,  félig zsidó Horváth István volt, akinek szerelme, Tóth Kata játszotta a darab Gertúdját. Az 1941-es fajvédelmi törvény meghiúsította tervezett házasságukat, a fiatalok ezért öngyilkosságot követtek el, előadásuk pedig legendává vált.

post_25492_20110330143940Horváth István és Tóth Kata a Hamletben, 1941

A SZESZ színpadán - fejet hajtva az elődök előtt - bemutatják az egyetemi színjátszás szegedi történetét, a fiatalok tragikus sorsát, valamit a korszak szellemiségét is - magyarázta a művészeti vezető, aki maga rendezi majd a drámát.

Ezt követően várhatóan márciusban láthatja a közönség Balázs Béla Halálos fiatalság című darabját. A mű eredetileg három felvonásos, de itt egy felvonásban állítják színpadra.
Az évad zárásaként az ünnepeltek egy gálaestet adnak a közönségnek. A tíz év alatt a SZESZ társulatában megfordult mintegy 70 munkatársat megpróbálják egy produkcióban megmozgatni.
Az évadban tovább játsszák Müller Péter Szemenszedett igazság című darabját. Ezt a Szegedi Nemzeti Színház egyetemi nyílt napján a kőszínházban is bemutatják, és ezzel vendégszereplésre is készülnek az ősz folyamán a fővárosi Radikális Szabadidő Színház meghívására.
A 2003-ban alakult SZESZ társulatának jelenleg mintegy harminc fiatal művész a tagja. Vannak köztük már végzettek, akik az egyetem után is visszajárnak játszani, de egyre több a fiatal hallgató – mondta el Varga Norbert.

MTI

süti beállítások módosítása