A Belvárosi Színházban október 12-én mutatják be a Jadviga párnájá-t, melyet Závada Pál adaptált a saját regényéből. Zenés változat született, de nemcsak ezért dolgozik benne Ladányi Andrea koreográfus.
- Mit csinál a koreográfus egy prózai darabban? Például a Jadviga párnájá-ban?
- Jellemrajzot lehet írni egy emberről a testtartása, gesztusai, kéztartása alapján. Ezzel függ össze, hogy már nem ez az első prózai darab, amelyben dolgozom. Amúgy én három éves korom óta ezzel foglalkozom, ezt tanítottam a színművészetin, tudom, hogy mit fejez ki a test, mit lehet vele kifejezni szó nélkül. Kristálytisztán elmond mindent. Ha valakinek erős gesztusai vannak, akkor biztos, hogy ő maga belül is erős ember. Aki finoman, puhán affektál, az olyan a jellemű is. Hogy valaki hogyan ül, áll, az is mindent elmond róla.
- A darab leírt szövegéből indulsz el?
- A személyiségből. A kimondott szó mindig meg van támasztva a személyiséggel – így jön össze a szó és a test kapcsolata. Hogy milyen Jadviga, milyen Ondris, azt már abból látni, ahogy egyenesen vagy bizonytalanul állnak, ahogy a kezüket kinyújtják stb.
Fotók: Tiszeker Dániel
- Akkor ki az a koreográfus?
- A testtudattal élő ember a koreográfus. A Jadviga párnájában például nem hagyományos értelembe vett koreográfiában gondolkodom. Inkább abban a dologban, amikor a személyiség állapota leképződik a testen. A határozottság, az erő, az érzelmi elbizonytalanodás. A hétköznapokból is mindnyájan értjük azt, ahogy valaki bejön egy irodába, ahogy tartja magát, amiből rögtön látni rajta, hogy magabiztos vagy nem. Ezek mind jelek, karakterek, sorsok. A test kifejezi a gondolkodást, dinamikát. Aki kedves ember, az halkan vitatkozik, aki vadállat, az vadállat módján.
- Milyen a viszonyod a Jadviga párnája színészeivel?
- Ajándék ezekkel a kiváló színészekkel dolgozni. Azzal a szakmaisággal, tudással, amellyel rendelkeznek, nagyon messzire lehet eljutni. Nem kérdőjelezzük meg a munkafolyamatot, hanem dolgozunk. Arra törekszünk, hogy minél érthetőbben adjuk át a történetet a nézőnek.
- Mi lehet a Jadviga-történet népszerűségének a titka? Ennek a múlt századi, kisvárosi történetnek?
- Izgalmas, fölkavaró, könnyű a hatása alá kerülni. Az, ami ebből engem érdekel, az az, hogyan lehet 2012-ben visszamenni az időben úgy, hogy közben a mában vagy. Mi az, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen viszonyok? A regény – és a színdarab – világa érdekes, zárt társadalomé. Nem akarnak menni valahová, mint a Csehov-hősök, nem vágynak el. Elfogadják a helyzetüket, mindenki tud mindenkiről mindent. Nincs kontroll, nem ítélkeznek, csak megélik a napjaikat. Ettől ez nagyon mai. Nem gondolkodom, melyik ország, melyik falu, melyik utca. Részt veszek benne
- A színpadi tér mennyire befolyásol?
- Az, hogy hogyan helyezi el az ember magát a világban, hogy hogyan használom a tereimet, hogyan helyezem el magamat abban, nagyon lényeges. Kell tudni teret szerkeszteni, a súlypontokat elhelyezni. Engem mindig nagyon izgat a tér. Fontos, hogy hogyan használod a dinamikát, hogy hogyan vannak ketten, hogyan vannak négyen benne.
- És ezúttal Cziegler Balázs tere?
- Ez nagyon szép díszlet. Tere van. Geometriailag is izgalmas. Nyitott, de érzed, nincs hova menned. Ez maga az élet. Bárhova születtél, ha az kicsi, szűk, akkor vágyad van elmenni belőle.
Forrás: Orlai Produkció
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.