Kiderült mennyit kapnak a hatos kategória színházai

Ahogy arról korábban beszámoltunk, jóváhagyta a nemzeti és kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetek jövő évi központi költségvetési támogatását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Egyúttal az is kiderült, mi az eredménye az úgynevezett VI. kategóriába tartozó együttesek számára kiírt pályázatnak.

Az említett kategóriákba tartozó színházak összesen valamivel több mint 10 milliárd forintos támogatásra számíthatnak jövőre. A nemzeti és kiemelt minősítésű zene- és énekkarok összesen mintegy 1,17 milliárd forintot kaphatnak, míg a táncművészeti együttesek központi támogatása 104 millió forint.

Kiderült továbbá az is, mi lett az eredménye az úgynevezett VI. kategóriába tartozó, vagyis független színházak, táncművészeti együttesek számára kiírt pályázatnak. 

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett 2012. évi Emmi-pályázat színházművészeti szervezetek kategóriájában benyújtott pályázatokra a tárca összesen 226,1 millió forint támogatást ítélt meg.
Tevékenységének ez évi támogatására Pintér Béla és Társulata például 32,8 millió, a Szputnyik Hajózási Társaság 21 millió, a Stúdió K Színház 20,5 millió, a Maladype Színház 16,9 millió, a Tünet Kulturális Társaság 11,7 millió, a HOPPart Társulat 10,9 millió, a Krétakör Műhely 9,9 millió, a TÁP Színház 8,9 millió, a KOMA Társulat 8,5 millió, a Káva Kulturális Műhely 8 millió, míg a Nézőművészeti Kft. 2,2 millió forint támogatást kap.

A VI. kategóriába tartozó független színházak közül infrastrukturális támogatásként a Mu Színház Egyesületnek 35 millió, a Szkéné Színháznak 23,5 millió, a Maszk Egyesületnek, a Zsámbéki Színházi Bázisnak és a FÜGE Produkciónak 14,5-14,5 millió, a Műhely Alapítványnak pedig 10,5 millió forintot ítélt meg a tárca az ezen a pályázaton kiosztott 206,95 millió forintból.
A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak egyedi-speciális kategóriája számára összesen 15,8 millió forintot különítettek el, többek között a Duna Táncműhely (6 millió) vagy a Baltazár Színház (4 millió) 2012. évi tevékenységének támogatására.
Összesen 211,9 millió jutott a VI. kategóriába sorolt táncművészeti szervezetek pályázataira, ebben a kategóriában a Közép-Európa Táncszínház 26 millió, Bozsik Yvette Társulat 23 millió, a Forte Társulat és az Artus Társulat 22,5-22,5 millió, a Frenák Pál Állandó Társulat 18 millió, a Szegedi Kortárs Balett 17 millió, a Duda Éva Társulat 9 millió, a Badora Társulat és a Budapest Táncszínház 8-8 millió, a TranzDanz 4,5 millió, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat pedig 3 millió forint támogatásban részesül.

További részletek a megadott linkeken.

hatoskics

Az eredményt itt elérhetik:

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett pályázat eredménye – IV. egyedi-speciális

Döntési lista a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett 2012. évi EMMI-pályázat IV. EGYEDI-SPECIÁLIS kategóriájában benyújtott pályázatokra vonatkozóan

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett pályázat eredménye – III. infrastruktúra

Döntési lista a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett 2012. évi EMMI-pályázat III. INFRASTRUKTÚRA kategóriájában benyújtott pályázatokra vonatkozóan

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett pályázat eredménye - II. táncművészet

Döntési lista a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett 2012. évi EMMI-pályázat II. TÁNCMŰVÉSZETI SZERVEZETEK kategóriájában benyújtott pályázatokra vonatkozóan

A VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett pályázat eredménye - I. színházművészet

Döntési lista a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatására meghirdetett 2012. évi EMMI-pályázat I. SZÍNHÁZMŰVÉSZETI SZERVEZETEK kategóriájában benyújtott pályázatokra vonatkozóan

 

 

 

süti beállítások módosítása