Kutat találtak az Átriumban

Aki már valaha részt vett épületfelújításban, tapasztalatból tudja, hogy „mindig kiderül valami közben” – így volt ez az Átrium esetében is. A hg.hu egy rejtélyre hívta fel a figyelmet.

Az történt ugyanis, hogy az Átrium épülő színpada melletti kis helyiségben, a rendezői bal oldalon a felújítást végző csapat beázásra lett figyelmes, ami most először történt, hiszen egy hónapig egyáltalán nem esett eső a környéken. Ennek kapcsán jobban megvizsgálták a teret, melynek talajában egy fémfedőt találtak, alóla csatornára, vízelvezető-vájatra emlékeztető nyílás halad tovább a nagyterem közepe felé. Így hát felnyitották. Nem egy titkos lépcsőt, pincét vagy egy földalatti raktárat találtak, hanem egy vízzel teli kutat.

1atrum

Eddig erre vonatkozóan – az egyébként nagyon részletes épületleírásokban és tervrajzokban – semmi információ nem szerepel. Így szeretnének minden érdeklődőt bevonni, és egyben hozzáértők segítségét kérni abban, hogy kideríthessék: miért van öt méterre a leendő színpad mellett egy kút. Magács László, az Átrium igazgatója a Színház.hu-nak elmondta: "Egyelőre nem lehet tudni, hogy honnan kerül víz a kútba, keressük rá a választ, kutatjuk meddig jut el az a víz, amit összegyűjt".

A megoldásokkal és a további hasznosításra vonatkozó ötletekkel az info@atriumfilmszinhaz.hu címen lehet jelentkezni – a jakuzzi kiépítése már felmerült.

Forrás hg.hu

süti beállítások módosítása