Széljegyzet - Szilágyi Lenke fótóinak tárlata a neten

A Mai Manó Ház Verzió Online Galériájában Szilágyi Lenke Széljegyzet című anyagát mutatják be, melyben kortárs magyar filmek forgatási jeleneteit dokumentáló képkockáit láthatják. Erre hívjuk fel a figyelmet

Észrevétlen jelenlét

A kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakjának, Szilágyi Lenkének  forgatási felvételeiből válogatott a Mai Manó. Ahogy a kiállítás szervezői írják róla: "Lenke azon kevesek közé tartozik, aki bármit és bárhol is fényképez, azt mindig is a rá jellemző módon teszi. Ő az, aki különös lelki-érzelmi nyitottsággal tekint mindarra, ami körülveszi őt és ezt erőteljes atmoszférateremtő képességgel teszi képben láthatóvá. A mostani válogatás esetében a filmkészítés kulisszái között talált rá képeire. Az ő kiemeléseiben jelennek meg egy-egy film készítésének különböző pillanatai: a háttérmunkálatoktól akár magával a főszereplővel zajló jelenetig.

Azt a világot mutatja meg, ami a kívülálló számára egyfajta teremtett valóságként képzelhető el. Szilágyi Lenke e különös realitás dokumentálása közben is megőrzi emberábrázolásának elemi erejét, lélekbenézésének tisztaságát. A sorozat képeinek nézése során a már ismert filmek kiegészülhetnek bennünk, a még nem látottakhoz pedig elvezethetnek az itt látható képkockák". (Szerző: Csizek Gabriella)

A teljes anyagot ITT tekinthetitek meg.

A fotókból:

001

Fotó: Szilágyi Lenke: Török-Illyés Orsolya, Macerás ügyek – rendező: Hajdu Szabolcs

002

Fotó: Szilágyi Lenke: Hernádi Gyula, Jancsó Miklós a Mohácsi vész forgatásán – rendező: Jancsó Miklós

003

Fotó: Szilágyi Lenke: Nyitrai Illés, Török-Illyés Orsolya, Szabó Domonkos, Kovács Ágnes Anna, Tamara – rendező: Hajdu Szabolcs

004

Fotó: Szilágyi Lenke: Andi Vasluianu, Bibliotheque Pascal – rendező: Hajdu Szabolcs

005

Fotó: Szilágyi Lenke: Török-Illyés Orsolya, Bibliotheque Pascal – rendező: Hajdu Szabolcs

006

Fotó: Szilágyi Lenke: Szőke András, Tzafetás Roland, Dr. Reinhardt István, Scherer Péter, Gengszterfilm – rendező: Szomjas György

007

Fotó: Szilágyi Lenke: Bán János, A Nap utcai fiúk – rendező: Szomjas György

008

Fotó: Szilágyi Lenke: Tóth Orsolya, Lajkó Félix, Delta – rendező: Mundruczó Kornél

009

Fotó: Szilágyi Lenke: Török-Illyés Orsolya, Tamara – rendező: Hajdu Szabolcs

010
Fotó: Szilágyi Lenke: Eszenyi Enikő, Udvaros Dorottya, Szalay Marianna, Csajok – rendező: Szabó Ildikó

Forrás: Mai Manó Ház

süti beállítások módosítása