Családi nyílt nap a Bethlenben

A Bethlen Téri Színház rendhagyó módon nyitja meg 2012/2013-as évadját, egész napos családi nyílt napot szervez október 7-én, vasárnap a Bethlen Gábor téren.

A rendezvényt reggel 10 órakor egy bábelőadás nyitja, majd 11 órától ingyenes programok várják a gyermekeket és szüleiket. A résztvevők olyan játékokkal találkozhatnak, amik nem csak szórakoztatóak, de készségfejlesztőek is, többek között mondókákkal, közösségi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal.

keppA Bethlen Téri Színház épületében lesz mesemondó sarok képzett szakemberek közreműködésével, a színházteremben a Közép-Európa Táncszínház táncosaival a kortárstánc alapjait tanulhatják a legkisebbek, míg a Bihari János Táncegyüttes táncosa aprók táncát tart.

 

A színházkertben az ESZME közreműködésével kézműves foglalkozás várja a látogatókat.
“Milyen a te színházad?” témára meghirdetett rajzverseny alkotásai, a Bethlen Galériában kerülnek kiállításra.
A Bethlen téri játszóteret az APRÓ SZÍNHÁZ változatos „játszó térré” alakítja, ahol színes építőkockákkal, ügyességi gyerekjátékokkal lehet ismerkedni.bethlen2

Program:
A színházban:
10.00 Bollár Kótyag és Mámori Nelllike nagy találkozása című bábelőadás (Tintaló Társulat)
12.00 és 14.00 Guruló (Közép-Európa Táncszínház)
12.30, 13.30, 14.30 és 15.30 Mesemondás (Gregus László)
13.00 és 15.00 Aprók tánca és daltanulás (Szemán Barna)
A színházkertben:
11.00-17.00 Kézműves foglalkozások (Hont Angéla, Micsa Mónika és Tárnok Marica)
11.00 -17.00 „Milyen a te színházad?” rajzverseny
A Bethlen téri játszótéren:
11.00-17.00 Ügyességi gyerekjátékok (Apró Színház és Biletzky Ágota)

süti beállítások módosítása