Nevet kapott a Jurányi - Műszaki önkéntest keresnek

Az új néven: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház a színháztechnika iránt érdeklődő lelkes önkénteseket keres.

juranyi

A FÜGE közleménye

A szeptemberben meghirdetett névpályázatunkra 135 nevezés érkezett, ezek között sok kacagtató, kedves és szívmelengető javaslatot olvashattunk. A legtöbben a FÜGE és a Jurányi neve mellett, az épület funkcióját ötvözték vagy gondolták tovább, a szavazás során pedig elsöprő támogatást kapott ez a koncepció. Így az épület a

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

nevet kapta.

A Jurányi névre szavazókat is szeretnénk megjutalmazni, hiszen ők győztek meg minket arról, hogy tartsunk ki a név mellett. Két-két személyre szóló meghívót ajánlunk fel számukra, ezeket 2012. december 31-ig válthatják be a Jurányiban futó előadások egyikére.

A pályázat során rátaláltunk hamarosan megnyíló kávézónk nevére is, a Jelmezbár elnevezésért Bartók Ágnest illeti a köszönet, mi pedig hamarosan értesítjük őt a nyereményéről.

Első előadásunk a KoMa Társulat Athéni Timon című előadása lesz, majd azt követően már a Gólem Színház Ha lesz egy férfinak... című produkcióját láthatjátok a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházban.

viki

Műszaki önkénteseket keresnek

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház a színháztechnika iránt érdeklődő lelkes önkénteseket keres.

Önkénteseink a Jurányi Inkubátorházban próbáló társulatok hang- és fénytechnikájának beépítésében, díszletépítésben segítenek.

Munkádért cserébe beleláthatsz egy produkciós ház színháztechnikájának működésébe, színházi hang- és fénytechnikát tanulhatsz, gyakorlati tapasztalatot és tudást szerezhetsz, mindezt jó társaságban.

Jelentkezési feltételek: lelkesedés, érdeklődés, pontosság, megbízhatóság.

Munkakezdés: 2012. november 01.-től.

Jelentkezés szakmai önéletrajzzal az alábbi e-mail címen:

juranyimuszak@gmail.com

süti beállítások módosítása