Asszony a fronton - Polcz Alaine lesz Béres Ilona

Kilencven éve született Polcz Alaine, pszichológus, írónő, a Magyar Hospice Alapítvány megteremtője. Az írónő önéletrajzi regénye, az Asszony a fronton a II. Világháború idején játszódik, Polcz Alaine ötven év múltán meséli el „háborús házasságának" történetét. A Rózsavölgyi Szalonban Béres Ilona előadásában október 6-án lesz a regényből készült monodráma bemutatója.

„A háború nem könnyű.

A házasság sem.

Megpróbálom elmondani Neked, hogyan

Volt, mert egyszer már el kell mondanom."

 

Ez a mottó olvasható a regény elején. Béres Ilona is így kezdi az előadást. Az üres fehér fal előtt, egy hokedlin ülve, egyszerűen és őszintén – mintha egy régi fényképet néznénk.

beres_ilona2És elkezdődik a történetmesélés: házasság 19 évesen az első „nagy szerelemmel", a felhőtlennek tűnő kolozsvári mindennapok, az első csalódások. Felállítják a gettókat, menekültvonat, bombázások. Majd a menekülés – át Magyarországra. A nyomasztó idill a front közepén, Csákváron az Esterházy-kastélyban. Előbb a németek, aztán az oroszok. El kell hagyni a kastélyt. Betegség és megalázottság, bűz és mocsok. Megerőszakolás. A háború után pedig minden kezdődik elölről: magány, hazugság.

Polcz Alaine – a színpadon Béres Ilona – mégis úgy vezet minket végig ezeken az eseményeken, hogy szinte észre sem vesszük, miről van szó. Olyan élni akarás, pozitív gondolkodás, tűpontos önirónia sugárzik minden sorból, ami az „egészséges életben maradás" mintája lehetne.

A Rózsavölgyi Szalonban a főszerep Béres Ilonáé, egy egész élet történetét meséli el másfél órában – pillanatok alatt válik a bölcs, mindent megélt asszonyból a felnőtt élet küszöbén álló, önfeledt gyermeklánnyá.

beres_ilona_mosdotalPartnere Lazók Mátyás, aki szavak nélkül, zenével, dallal és ösztönös színpadi energiáival az összes fronton harcoló katonát szimbolizálja. Megidézi a kor slágereit is: Holdvilágos éjszakán, Csak egy nap a világ, Bözsi ne sírjon, Katyusa, Lili Marleen...

Béres Ilonával az Equus című előadásban dolgoztunk együtt és már akkor kiderült a próbák során, hogy értjük egymást" – mondja Dicső Dániel, az előadás rendezője. „Mikor először jártam a Rózsavölgyi Szalonban, és Zimányi Zsófia a Szalon művészeti vezetője felajánlotta, hogy készítsek ide egy előadást, rögtön Ilonára gondoltam. Az itteni közeg, a hely atmoszférája, eleganciája és intimitása tökéletes helyszíne az előadásnak. Polcz Alaine regénye véletlenül került a kezembe, és már első olvasásra is láttam benne egy színpadi változat lehetőségét. Az egész könyv egy nagy monológ, így ebben az esetben nem klasszikus regényadaptációról van szó, inkább egy nagyon erős szelektálásról. Ki kellett emelni a fő cselekményszálat, hogy követhető legyen Polcz Alaine története. Ezután kerülhettek bele azok a kis epizódok a regényből, amiktől igazán sokszínű, változatos és „izgalmas" előadás születhet. Bognár Endre volt nagy segítségemre az első változat elkészítésében. Jó érzékkel válogatott és úgy tudta sűríteni a szöveget, hogy végül minden szó Polcz Alaine tollából származik" - meséli a rendező.

beres_ilona3

"Egy női történetről van szó, amiben azonban rendkívül fontos szerep jut a férfiaknak. Jánost semmiképp sem akartam megjeleníteni a színpadon – ő volt Polcz Alaine első férje, a regény „férfi főszereplője". János mellett a katonáknak is nagyon fontos szerep jut a történetben. Nem bizonyos katonáknak, hanem általában – mindegy, hogy magyar, román, német vagy orosz katonáról beszélünk. És mivel zenét, dalokat is akartam az előadásba, így jött az ötlet, hogy legyen egy fiatal férfi is a színpadon. Lazók Mátyás játssza a katonát, szavak nélkül. Énekel, szájharmonikázik, jelen van. Még tangóharmonikán is megtanult egy számot eljátszani. Bognár Hajnalka, a látvány- és jelmeztervező pedig úgy öltöztette fel Matyit, hogy bármelyik nemzet katonája lehessen" - fogalmazott Dicső Dániel.

VER_3767_

„Nappal a férfiak vadászni mentek. Néha velük tartottam. Oda voltam a gyönyörűségtől, amikor az erdőben mentünk, elől János, utána a kutya, hátul én. János hirtelen megáll hallgatózni. Filike abban a pillanatban úgy merevedik meg, hogy a lába felemelve a levegőben marad. Alattam még megreccsen a hó. János idegesen fordul hátra: „Figyelje meg már, hogy viselkedik egy tisztességes vadászkutya!" Mindig elégedetlen volt velem. Úgy szerettem a havas erdőt meg a kutyát, hogy boldog voltam, ezért nem tudtam folyton figyelni, és elég óvatosan lépdelni. Mintha egész házasságomat parodizálta volna."

Polcz Alaine: Asszony a fronton

Asszony: Béres Ilona

Fiú: Lazók Mátyás

Polcz Alaine regénye alapján a szövegkönyvet írta: Bognár Endre és Dicső Dániel

Látvány, jelmez: Bognár Hajnalka

Fotók: Ajkai Dávid

Rendező: Dicső Dániel

Bemutató: 2012. október 6.

További előadások:

október 12. csütörtök, október 19. péntek,

november 7. szerda, 10. szombat,

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

süti beállítások módosítása