Debütált a Blackbird - Kováts Adél rendezése a Szkénében

David Harrower művét, a Blackbird című láthatja a közönség csütörtöktől a Budapesti Műszaki Egyetem főépületében található Szkéné Színházban; a tabutémát, a pedofíliát feldolgozó előadást Kováts Adél állította színpadra.

Ajánló:

Egy férfi és egy nő. Tizenöt év után találkoznak újra. Hosszú, nehéz beszélgetés kezdődik köztük, amelyben felidézik a közösen átélt múltat, újra szembesülnek ellentmondásos emlékeikkel, miközben elementáris erővel tör felszínre mindaz, amit a múlt és egymás iránt éreznek. Különös tetemrehívás egy régi bűn kapcsán, amely megpecsételte a szereplők sorsát, kirekesztette őket a világból, és végérvényesen egymáshoz láncolta őket.

David Harrower darabját 2005-ben mutatták be az Edinburgh-i fesztiválon, azóta számos díjjal jutalmazták, nagy sikerrel játsszák világszerte. Kováts Adél rendezése a Blackbird magyarországi bemutatója.

Az előadás a Szkéné Színház, a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre.

Kováts Adél a darabról:

A darab története szerint egy férfi és egy nő tizenöt év után találkozik újra. Hosszú, nehéz beszélgetés kezdődik köztük, amelyben felidézik a közösen átélt múltat, újra szembesülnek ellentmondásos emlékeikkel, miközben elementáris erővel tör felszínre mindaz, amit a múlt és egymás iránt éreznek. Különös tetemrehívás egy régi bűnről, amely megpecsételte a szereplők sorsát, kirekesztette őket a világból és végérvényesen egymáshoz láncolta őket.
"Kortárs darabban nagyon ritka, ami ennyire tökéletes" - nyilatkozta Kováts Adél  szavait, aki elmondta, hogy a szöveg szerkezete olyan, mint egy szabadvers: szikár, de iszonyúan erős, a téma pedig nagyon mélyen megrázta. Tabutéma, amihez mégis klasszikus módon, költőien nyúlt az író - tette hozzá.
Kováts Adél szerint nem lesz a nézőtéren két ember, aki ugyanazt gondolja majd, nyitva marad egy csomó kérdés, amiket talán a nézők föl is tesznek maguknak. "Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, nagyon mellbevágott, hogy nagyjából tízből nyolc embert érint, csak nem beszélnek róla. Maga a probléma a szőnyeg alá van söpörve, de az emberek viszik magukkal a történeteiket, akár egész életükben" - fogalmazott.
Mucsi Zoltán a darabról úgy fogalmazott: eddig egyetlen szerepénél sem fordult elő, hogy azt érezte volna a próbafolyamat közepén, hogy nem akarja eljátszani, mert annyira szörnyűséges a figura. "Két napig arra is nehezen vettem rá magam, hogy a kezembe vegyem a szövegkönyvet" - idézte fel a színész.
David Harrower darabját 2005-ben mutatták be az Edinburghi Fesztiválon, azóta számos díjjal jutalmazták, sikerrel játsszák világszerte. Kováts Adél rendezése a Blackbird első előadása Magyarországon. A darab főszereplői Mucsi Zoltán és Pető Kata, a művet Vajda Miklós fordította, az előadás zenéjét Keresztes Gábor készítette, a jelmez Nagy Fruzsina, a látvány Khell Zsolt munkája.

Fényképek a próbáról:

blackbird_02

1.

blackbird_11

2.

blackbird_06

3.

blackbird_13

4.

blackbird_15

5.

blackbird_17

6.

blackbird_19

7.

blackbird_23

8.

blackbird_24

9.

Fotók: Orlai Produkciós Iroda

süti beállítások módosítása