Három kortárs előadás a Zsolnay Színházban

Három kortárs színházi előadást szervez a Zsolnay Örökségkezelő NKft. az ősszel. A „Zsolnay Színház” október 15-én a Kicsi nyuszi hopp hopp előadást mutatja be a Művészetek és Irodalom Házában, október 30-án a Bóbita Bábszínházban Albert Camus: A pestis című monodrámája kerül színpadra, míg november 5-én Fekete Ernő, Ujlaki Dénes és a Budapest Bár közreműködésével készült Szerencsés flótás kortárs operett érkezik a Kodály Központba.

Kicsi nyuszi hopp hopp
Művészetek és Irodalom Háza, október 15. 19.00
Megöltek egy toplessmodellt Budapesten. A gyilkosságot feltételezhetően a lány szintén topplessmodell barátnője és volt barátja követte el. A gyilkosság indítéka ismeretlen. A gyanúsítottak tíz napon át menekültek – erről szól a Kicsi nyuszi hopp hopp. Hungarian road-movie, tényfeltáró revű, pesti Bonnie és Clyde történet a budapesti Katona József Színház színésznője, Pelsőczy Réka rendezésében.
„Két frissen végzett színi egyetemista keresett meg azzal, hogy rendezzek nekik valamit. Nem akartam kész darabhoz nyúlni, megbíztam őket azzal, hogy keressenek egy olyan történetet a mai Magyarországon, amiben két fiatal bajba keveredik. Az előadás voltaképp arról szól, hogy a menekülés során mi történik velük. Ülnek egy Mercedes ülésén, és nagyon sok esetben moziszerűen, jellegzetes filmekből is idézve peregnek az események. A legnagyobb bűnt követték ugyan el, de csak mennek, menekülnek, éhesek lesznek, ezernyi dolog jut az eszükbe, beszélniük kell róluk – egyszóval, élnek tovább” – mondta el Pelsőczy Réka a darabról az Eozin Magazinnak.

 

A menekülő fiatalokat két fiatal színész, Réti Adrienn és Csémy Balázs alakítja. Összegyűjtött dokumentumokból, improvizációkból, és az éjszakai világhoz kapcsolódó, romantikus, és kevésbé romantikus asszociációkból áll össze a videoklipszerű előadás. Az előadás 2010-ben elnyerte a Vidor Fesztiválon a Legjobb kamaraszínházi előadás díját. 14 éven aluliaknak nem ajánlott.
*
Albert Camus: A pestis
Zsolnay Kulturális Negyed – Bóbita Bábszínház, október 30. 19.00
A Szakkör, a FÜGE és a Vígszínház produkciója Hegedűs D. Géza előadásában. Az irodalmi Nobel-díjas Albert Camus a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent regényének monodráma változatában egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a pestis sújtotta Oránból.
Albert Camus regényét színpadra alkalmazta: Francis Huster
Fordította: Márton László

„Miért beszél velem ilyen haragosan, Rieux? Én sem bírtam nézni.
- Bocsásson meg, atyám. Ilyen lesz az ember, ha napi húsz órán át kell kibírnia, hogy embereket lát meghalni, akiket életre teremtettek. Vannak pillanatok ebben a városban, amikor nem érzek mást, csak lázadást.”
Szerencsés flótás
Kodály Központ, november 5. 19.00
Kortárs operett Fekete Ernő, Ujlaki Dénes, a Budapest Bár, a FÜGE, a HOPPart, és a TÁP közreműködésével a Kodály Központban.
Az 1955-ös Szerencsés flótás egy ötvenes-hatvanas évekbeli reményteli világot jelenít meg. A cselekmény egy fodrászatban és a Csalogány nevű budai étteremben játszódik. A finom humorú korrajz szerelmi egymásra találásokról, lottónyereményről, a munkás hétköznapokról és a jól megérdemelt szórakozásról mesél. A hangulatos életképekkel teli történetet a kor legnépszerűbb zenéi színesítik.

A darab dramaturgiája frissen mai, szerkezetét pedig kiváltképp izgalmassá teszik azok a kimerevített időpillanatok, állóképek, amelyek a rendezésnek, a szokványostól eltérő térhasználatnak és a színjátszásnak is nagyszerű lehetőséget kínálnak. A pörgő párbeszédekből helyenként ugyan átsejlenek a hatvanas évek, de a szöveg egészében mai hangzású.
Akik a színházi előadások közül kettőre jegyet váltanak, 15% kedvezményben részesülnek. Akik mindhárom előadásra jegyet váltanak, 20%-os kedvezményt kapnak!

süti beállítások módosítása