"Gondolataink robbanóanyagok" - A fizikusok bemutató Kolozsváron

„Csupán az őrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok” – mondja Möbius Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok című drámájában, melynek bemutatóját október 12-én 20 órától láthatja a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Az alkotók ajánlója a darabhoz:

A fizikusok szatirikus darab, tele kihívásokkal és fekete humorral, olyan konfliktusokat és félelmeket idéz, amelyek olyankor válnak uralkodóvá, amikor országok a hadviselés legkorszerűbb és legfejlettebb technológiájáért versengenek.

A világ legnagyobb fizikusa, Johann Wilhelm Möbius egy világtól elzárt idegszanatóriumba menekül, és kijelenti, hogy Salamon király folyton visszatérő látomásai kísértik. Az intézetben két másik fizikussal van együtt, akik szintén zavart elméjűek: az egyik azt hiszi magáról, hogy ő Albert Einstein, a másik pedig azt, hogy ő Sir Isaac Newton. Hamarosan kiderül, hogy a három elmebeteg távolról sem olyan ártalmatlan, mint amilyennek látszanak. A megtévesztő társaság a világhírű elmeorvossal, a púpos Mathilde Von Zahnd-dal egészül ki, akinek ördögi tervei vannak.

029_9978_fizikusok_proba_foto_biro_istvanFotók: Biró István

Lori Peterman rendező a darabról:

Noha Dürrenmatt és én különböző korokban éltünk, vannak közös tapasztalataink és félelmeink. A világ állapota mindkettőnket borzalommal töltött el. Dürrenmatt korban megelőzött engem, éppen ezért lesújtó a felismerés, hogy a világ helyzete nemhogy javult volna, hanem romlott.

Miközben országok továbbra is a legújabb és legfejlettebb hadviselési technológiák megvalósításában versengenek, az az érzésem, hogy az arcok megváltoztak ugyan, de a körülmények sokkal keményebbekké váltak. A terroristák fenyegetései, a baktériumháború számomra jelen idejű, közvetlen tapasztalatok. Az erős szorongás, amíg New Yorkban éltem, nagyon is valóságos volt számomra, ott tartózkodtam a szeptember 11-ikei támadások idején és az azt követő, paranoiával és propagandával teli időszakban is.

Ebben a sötétségben van még egy közös vonás Dürrenmatt és köztem, ami arról szól, hogy „a mindenkit érintő probléma megoldásához mindenkire szüksége van”, ahogy azt a 21 pont A fizikusokhoz szövegben megfogalmazza. Innen kezdve a színház alapvető eszközzé válik számomra. A színház lesz az a fórum, ahol ezek a félelmek hangot kapnak, amely leleplezi a jelenlegi kulturális légkör konfliktusait. Ez nem egy prédikálási kísérlet, a megoldás kicsikarása, hanem egy megnyilvánulási alkalom megteremtése, a „mindenki” mikrokozmoszában való részesedés – abban a reményben, hogy az egyetemes perspektíva kiszélesítése, mint legfőbb cél, önmagában véve meghozza a fejlődést. Hasonlóképpen, a sötétség bátor felfedezéséhez van-e jobb meghívó a humornál? Dürrenmatt kijelenti, hogy „groteszk korban lehetetlen a tiszta tragikumot bemutatni, kivéve, ha a tragikust a komédiából kiindulva érjük el”. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de azok számára akiknek fontos, hogy elérjük, őszinte és emberi. Őszinte a kérdésfelvetés is: valójában kik az őrültek? A felfedezéseik bűnét és erkölcsi terhét viselő tudós „elmebetegek”, vagy az országainkat vezető politikai szereplők, akik hasznot húznak ezekből a felfedezésekből?

258_main_kep

Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok
Ungvári Tamás fordításának felhasználásával
Mathilde von Zahnd    Kató Emőke
Herbert Georg Beutler, más néven Newton    Váta Loránd
Ernst Heinrich Ernesti, más néven Einstein    Molnár Levente
Johann-Wilhelm Möbius    Dimény Áron
Martha Boll    Skovrán Tünde
Oscar Ruse, Uwe Sievers, főápoló    Keresztes Sándor
Richard Voss felügyelő    Szűcs Ervin
Monika Stettler ápolónő    Pethő Anikó
Lina Rose, nővér, ápoló    Varga Csilla
Irene Staub, ifj. Rose    Vindis Andrea
Nővér, Dorothea Moser, Jörg-Lukas    Kántor Melinda
Adolphe Friedrich, rendőr, ápoló    Farkas Loránd
Guhl, Wilfred-Kaspar, ápoló    Bodolai Balázs
Bolcher, ifj. Rose, ápoló    Köllő Csongor
Murillo, ifj. Rose, rendőr    Buzási András
McArthur, ifj. Rose, rendőr    Balla Szabolcs
Ifj. Rose, ápoló, rendőr    Fogarasi Alpár

*
dramaturg: Vajna Noémi
díszlettervező: Steven C. Kemp
jelmeztervező: Emily Deangelis
ügyelő: Györffy Zsolt

rendező: Lori Petermann

*

Bemutató: 2012. október 12. 20 óra  Kolozsvári Állami Magyar Színház

süti beállítások módosítása