Halász Judit: "Még mindig érdekel minden"

Halász Judit Ma is színésznek menne, mert –ahogy ő mondja- ez a hivatás örök szerelem. A hetvenedik születésnapját ünneplő színésznőt a Vasárnap Reggel kérdezte. Lapszemle.

halasz2

Halász Judit szavaival:

Halász Judit a hetvenedik születésnapját ünnepli, de azt mondja még nem öregszik. Addig ugyanis fiatal az ember, amíg van benne érdeklődés az élet és a munkája iránt. Azt, hogy a pályája ilyen kerek a szerencsének és annak köszönheti, hogy tudott nemet is mondani. “Talán tényleg erre teremtettek és isteni gondviselés, vagy szerencse, ki hogy hívja. Az biztos, hogy szerencse sok kell ezen a pályán. Amit én magam hozzá tudtam tenni, hogy mindig érdekelt mi történik a világban, a színházakban, a filmen. Az ugyanis nagyon fontos, hogy mikor, hol és mit csinál az ember ebben a szakmában. (…) Sok filmes és tévéjáték főszerepről mondtam le a kezdetekkor csak azért, mert úgy éreztem, hogy olyan irányba vinnének, amit nem szeretnék. Sokan nem is értették, hogy egy ismeretlen, fiatal színésznő, ezt mire fel engedheti meg magának? Talán az adott bátorságot, hogy nem voltam ezekben a döntésekben egyedül. Sok olyan barátom volt, akikben hittem és megbíztam az ízlésükben, egyezett az értékítéletünk” – árulta el Halász Judit.

Várkonyi Zoltán szeretett vígjátékokat játszatni velem. Az Esős vasárnapban a cserfes kislány karakterét alakítottam, kétcentisre vágott hajjal, ez sokáig megpecsételte a szerepkörömet. Eleinte bántam, nagyon meg akartam mutatni, hogy képes vagyok egy igazi, értelmiségi fiatal szerepére is. Aztán rájöttem, hogy Várkonyi tudja, mit csinál: a közönség szeret nevetni, szereti a vígjátékot és sokan megismertek, másrészt a vígjátékokon tanulja meg a szakmát az ember a legjobban. Egyúttal azt is megtanultam, hogy a színház nem az a hely, ahol lehet nemet mondani, vagy legalábbis nem illik. Azt a szerepet is a teljesség igényével kell csinálni, amit nem igazán szeret az ember” – mesélte a színésznő.

Arról, hogy mennyiben más énekelni, mint egy színpadon, prózai szerepet játszani így szólt: “Az előadóművészet egész más, mint a színészet. A színész a partnerével van kapcsolatban, nem figyeli, legfeljebb érzékeli, hogy mi történik a nézőtéren, az előadóművész viszont a közönséggel él együtt, arra figyel. Ez állandó visszacsatolás, ami nagy élmény és rengeteg energiát ad, főleg ha gyerekeknek énekel az ember” – fogalmazott Halász Judit.

A kerek születésnap kapcsán pedig elmondta, még őt is megdöbbenti, hogy betöltötte a hetvenet. “De, amíg jól érzem magam, nem számolom. Várkonyi Zoltántól tanultam, hogy az öregedés a munka utálatával és a saját művészetünkbe való belefáradással kezdődik. Én egyelőre nem érzem, hogy öregednék. Még mindig érdekel minden, amit csinálok, ami a világban és a szakmában történik, és rengeteg tervem van” – nyilatkozta Halász Judit a Vasárnap reggelnek.

halasz

A jóság természetrajza - Halász Judit születésnapjára:
Nehéz róla elfogultság nélkül beszélni. Valószínűleg nem is lehet. Olyan természetességgel , ahogy más leugrik a közértbe kifliért, vagy befizeti a csekkeket. Valahogy úgy van „összerakva”, hogy a rosszat nem fogadja be a személyisége. Taszítja a taszítót. Szeretetreméltóra van hangolva.
Kollégákban, nézőkben és egyáltalán, minden színház közelébe sodortatott emberben működik egy furcsa jeladó, egy relé, amely kijelzi az emberi jóságot (és persze, a rosszaságot is). Mert az emberi jóság valahogy „meglátszik” a színpadon is; átjön, kisugárzik a nézőtérre, illetve besugárzik a színészi alakításba. Mintha a jóság valamiféle természettudományos, fizikai jelenség volna. Mintha a jóság hullámtermészetű lenne, mint a fény. 
Halász Judit egész pályájával igazolja ezt a különleges természettudományos jelenséget. Akár érzékeny lányt játszik – mint aMacskajáték Egérkéje –, akár igazi „nagy nőt” – mint Mirandolina –, vagy kemény, sőt kegyetlen családanyát – mint Az ünnep Elséje –, minden alakításából a páratlan tehetséggel elegy emberi tartás sugárzik. És ez több mint a szakmai talentum.
Vannak olyan színészek, akiket „meg kell találnia” egy szerepnek, egy darabnak, egy szerzőnek. Ezzel nincs semmi baj; nem mindenki játszhat egyszerre Don Quijotét és Sancho Panzát is. Halász Judit viszont azon kevesek közé tartozik, aki Szomory Bellája és Csehov Dunyasája is tud lenni. Himaláj hercegné Gombrowicz Operettjében, vagy Szőke lány Örkény Pistijében – ugyanolyan gazdag, átélt és – ami még fontosabb – ugyanolyan egyedi alakítás mindegyik. És ha ezt átérezzük, akkor azt is megértjük, miért nem lehet Halász Juditot beskatulyázni. Mert kategóriákon felül áll. Mert nem őt hasonlítjuk másokhoz, hanem mások próbálnak hasonlítani hozzá. Még akkor is, ha ez a próbálkozás nem sok reménnyel kecsegtet. 
Halász Judit nagy színésznő és nagy ember. Kár, hogy a „nagy embereinket” általában csak akkor vesszük észre, amikor velünk (az országgal, a világgal stb.) valami baj van. Ilyenkor nagyon, már-már végtelenül szeretjük őket; de ilyenkor sem mindig érdek nélkül, hisz tőlük várjuk a jó szót, a tiszta tekintetet – magunknak, magunk helyett. Pedig a nagy emberek a hétköznapokban is itt vannak velünk, mellettünk, értünk. Jó lenne kicsit gyakrabban „megismerni” őket.

Deres Péter

Forrás: Színház.hu, Vígszínház Imedia, Vasárnap reggel

süti beállítások módosítása