Új játszóhelyre költözött a Karaván Színház

A 2012/2013-as évadtól a belvárosi Aranytízben játssza tovább előadásait a Karaván Színház. Elsőként, október 14-én délelőtt Dunai Tamás főszereplésével látható a Mese a tűzpiros virágról című élőzenés mesejáték.

A Pinceszínház után mostantól az ötödik kerületi Aranytízben látható a Karaván Színház Mese a tűzpiros virágról című előadása. A mesejáték a szépség és a szörnyeteg történet eredeti, orosz változata - ahol minden attól válik széppé, gyógyító erejűvé, hogy Mása, a kereskedő legkisebb lánya, aki önként megy vissza apja helyett a Szörny birodalmába, meglátja és megtalálja a szépséget, ami őbenne is rejlik.

tzpiros

Októbertől még két előadást játszanak majd rendszeresen: A show folytatódik című interaktív életútjátékot, valamint a Banyameséket.
Előbbi a felnőtt és a középiskolás korosztálynak szól, a Szerencsés találkozások projekt keretén belül jött létre. Alapja egy „lapozgatós szerepjáték könyv”, ennek megfelelően az előadás bizonyos pontjain a nézők szavaznak, és ennek mentén folyik tovább a történet.

show

A Banyamesék élőzenés mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak, mely három rövid népmeséből áll: A pletykás asszony, A három leány és a Répamese.
A humoros előadást nem csak bábok, hanem a gyerekek bevonása is színesíti.

Banyamesek

Mese a tűzpiros virágról

Apa: Dunai Tamás
Olga: Varga Klára
Ánja: Nyári Szilvia
Mása: Kovács Lotti
Dada: Márton Eszter
Iván: Horváth Kristóf
Szörny: Jászberényi Gábor
Herceg: Szegedi Tamás
Zsizsi: Kovács Vivien
valamint: Fodor Judit és  Farkas Krisztián
zenészek:  

Barabás Edit, Horváth Gyula, Oláh Zoltán, Veér Bertalan, Váradi Elek

Rendező:  Tóth Géza
Jegyár:

elővételben 1200Ft, az előadás napján 1500Ft

show2

A show folytatódik

Írta és rendezte: Nyári Oszkár
Zene: Karaván Familia, közreműködik Jammal Fekete János
Színészek: Horváth Gyula, Horváth Kristóf, Csányi Dávid, Feuer Yvette, Jászberényi Gábor,

Márton Eszter, Mózes Balázs, Rácz Panni, Szegedi Tamás, Varga Klára
Jegyár:

elővételben 1500 Ft, az előadás napján 2000 Ft

Banyamesék
Színészek: Babócsai Réka, Illés Alexa, Horváth Gyula, Horváth Kristóf, Jászberényi Gábor
Rendező: Tóth Géza
Jegyár:

elővételben 800Ft, az előadás napján 1200Ft

süti beállítások módosítása