Ötven éve a pályán - Nemes Levente

Spiró György Az imposztor című darabjának 'Színházigazgató' szerepével Nemes Levente elkezdte pályafutásának 50. évadát.

A Tamási Áron Színház köszöntője:

Megújulásra való örök törekvésének, a Tamási Áron Színház életében való negyven éves hangsúlyos jelenlétének köszönhetően Nemes Levente a szentgyörgyi társulat emblematikus alakjának számít; állandó belső vívódásai, néha lehetetlennek tűnő vállalkozásai, mindig eredeti és hiteles alakításai és bölcs, megfontolt emberi megnyilvánulásai ugyanakkor a magyar színházi szakmának is az egyik legismertebb és legelismertebb személyiségévé tették.

Horváth Sz. István színikritikus 1986-ban írta róla: „Jelenleg – kétségkívül – színjátszásunk élvonalába tartozik, és nevét Sepsiszentgyörgy határain túl is jól ismerik. Színházánál az örök-tevékeny alapemberek közé számítják, ő maga mégis nagyon szűkmarkú, mikor alakításairól esik szó. (...) Ahogy fogalmaz, ahogy visszatér egy-egy mondatra, kifejezésre, az jár az eszemben, hogy ugyanez a pontosságra, megmunkáltságra való míves törekvés jellemzi a színpadon is. Mégsem mondhatni, hogy hidegen, tűz nélkül játszik. Hiszen egyik legfőbb jellemzője játékának a nagy belső hév és hit. S különösen hisz a szóban, a versben – mely egész pályáján végigkísérte. Tépelődő, magát emésztő, örök elégedetlen és kételkedő színész. Önmagával szemben leginkább.”
Nemes_Levente_2Fotó: tamasitheatre.ro
Nemes Levente 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, az azóta eltelt ötven év alatt színészként és színházigazgatóként egyaránt igen jelentőset alkotott. 1972-ig a Marosvásárhelyi Állami Magyar Színház színésze volt, utána pedig mindmáig a sepsiszentgyörgyi színház társulatának tagja. Szentgyörgyi István-díjas, Jászai Mari-díjas, Kaszás Attila-díjas, többszörös EMKE-díjas, a Kultúra Szabadságáért-díj többszörös kitüntetettje, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életműdíjasa és az Erdős Irma Emlékgyűrű tulajdonosa. 1992-től tizenhárom éven át a Tamási Áron Színház igazgatója volt, az ő igazgatásához fűződik a sepsiszentgyörgyi színház művészi célkitűzésének újrafogalmazása. 2008-tól nyugdíjas színészként is folyamatosan játszik, szerepei alakításában ma is ugyanaz a lendület, igényesség, és művészi alázat jellemzi, mint egész pályája során.
A Tamási Áron Színház társulata azt kívánja Nemes Leventének, hogy rangos művészetével még sokáig mutasson példát kollégáinak, közönségének pedig további felejthetetlen színházi élményeket szerezzen.
Forrás: tamasitheatre.ro

süti beállítások módosítása