Magyar sikerek New Yorkban

Sikert aratott kéthetes New York-i vendégszereplésén a győri Vaskakas Bábszínház és a Fitos Dezső Társulat, ahol egy újabb meghívás lehetősége is felvetődött; egy jövő nyári washingtoni fesztiválon való részvétel került szóba - mondta Kocsis Rozi, a bábszínház igazgatója szombaton, hazaérkezésük után az MTI-nek.

A Blattner-díjas bábszínész kiemelte, hogy A suszter álma és a Metamorfózis című kompozícióval sikert arattak a tengeren túl. "Produkciónkat egy érdeklődő elismerően igazi Broadway-shownak nevezte" - fűzte hozzá.

ny A magyar művészek a Grand Streeten álló Abrons Arts Centerben, továbbá a Magyar Házban és egy iskolában léptek fel. Két hét alatt összesen tizenkét előadás tartottak. A suszter álmát, ezt a különleges tánc- és bábszínházi előadást - amely a magyar néptánckincsre épül - a győri társulat igazgatója rendezte. A suszter és felesége szerepét Fitos Dezső és Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész alakította.
A Metamorfózisban fehér zsebkendőkből varázsoltak madarakat és elefántot, lovagló cowboyokat és szerzeteseket a bábművészek: Kocsis Rozi, Rab Viki, Ragán Edit és Szúkenyik Tamás. A tárgyanimációs produkciót Krzysztof Rau professzor állította színpadra. A megértést nyelvi probléma nem akadályozta, ugyanis mindkét produkció a zene, a tánc és a mozdulat nyelvén, s nem a szó, a beszéd révén szól a közönséghez.
A New York Times ajánlót jelentetett meg rövid méltatással a darabokról, s főként a gyerekek figyelmét hívta fel a produkciókra. Ezen túl a helyi magyar rádió és a magyar nyelvű újság is foglalkozott a magyar művészek vendégjátékával - jegyezte meg Kocsis Rozi.

meta A Vaskakas vezetőjének számításai szerint legalább ezer nézője volt az előadásaiknak. Ezzel kapcsolatban felelevenítette, hogy az iskolai előadás után a kilencéves gyerekek leveleket írtak a Metamorfózisról a magyar művészeknek, és megköszönték az élményt.

süti beállítások módosítása