Rizsakov a Csokonai Fesztiválon

A kortárs orosz színház egyik nagy újítójával, Viktor Rizsakov rendezővel több alkalommal is találkozhatnak a nézők a Csokonai Fesztilávon. Rizsakov jegyzi a POSZT-díjas debreceni Fodrásznőt, a tavalyi Illúziókat, a pilseni fesztivált megjárt vihar.opus.post című előadást, valamint az Aidát.

Viktor Rizsakov a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a „Kiszlorod" (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert: moszkvai Csehov Művész Színház (MHAT) mellett működő Nyemirovics-Dancsenko iskolastúdió rendező-oktatója, a moszkvai Mejerhold Központ vezetője. A Csokonai Színház visszatérő vendégrendezője.

A Fodrásznő a Csokonai Színház legtöbbet utazó előadása: nemcsak a POSZT-on aratott sikert, hanem a sepsiszentgyörgyi Relfex Fesztiválon és megszámlálhatatlan vendégjátékon. A minszki Panoráma Fesztiválon közel ezer néző álláva ünnepelte az előadást.

A szó végtelen

Rizsakov rendező Ivan Viripajev dámaíróval és színésszel szoros együttműködésben szinte kultikus figurája lett az „új dráma” meghonosításának, a kortárs orosz színház megújításának. Rizsakov a színházi iskolák elvégzése után két évet dolgozott színészként a moszkvai Ifjúsági Színházban, két neves rendező, Kama Ginkas és Genrieta Janovszkaja vezetése alatt. Már 1993-ban az ő kezdeményezésére jött létre Szocsiban az első független színházak fesztiválja. 1995 és 2001 között a Kamcsatkai Dráma és Komédia színház művészeti vezetője volt. A színház színészeivel megvalósította híressé vált Őrség nr. 8 nemzetközi projektjét, melyet Edinburghban, Los-Angelesben, Łódzban, Bécsben, Tbilisziben és más városokban és fesztiválokon mutattak be.

2001-óta rendező pedagógusa a Moszkvai Művészszínház Stúdióiskolájának. 2002-ben Szentpéterváron megszervezte az első drámai fesztivált „Öt este” címmel A. M. Vologyin neves drámaíró emlékére. Az iskola orosz és észt színészeivel Vologyin „Ne váljatok el a szerelmeitektől” című szövege alapján készített bemutatót, amelyet „társulatra szabott gyakorlatnak” nevezett.

rizsakov_01

Ivan Viripajevvel együtt létrehozott előadásait – Oxigén, Genezis 2, Valentin nap, Én, Július  számos hazai és nemzetközi díjjal tüntették ki: Innováció Díj (Arany Maszk fesztivál), Új Dráma – Grand-Prix, KONTAKT fesztivál (Torun, Lengyelország- Grand-Prix), Új Színház (Lengyelország, Gdańsk – a „legjobb rendező” díj). 2011-ben Rizsakov nyerte el az egyik legnagyobb színházi elismerésnek számító Sztanyiszlavszkij-díjat a legendás Ariane Mnouchkine-nal együtt. Rizsakovot a kritika „az új dráma rendezőklasszikusának” nevezi, mivel számára a szöveg, a szó az elsődleges a színházban.

„Azt hiszem, a színház végtelen tér. És csak úgy lehet megközelíteni, hogyha a szöveg áll az első helyen. A szó az, ami végtelen. Mint Bruegel a festészetben, amely többsíkú élményt nyújt. A színházi tér nem horizontális, hanem függőleges. Alapja pedig – a szó. És az új szöveg számomra az a szöveg, amely visszavezet bennünket örökérvényű fogalmakhoz.”

Ez a nyilatkozat egybecseng Viripajev drámainak a lényegével, amely nem más, mint a bibliai és az evangéliumi szövegek modern olvasata.
A rendezői munka Rizsakov számára egy olyan bonyolult partitúra létrehozása, amely alapján hang, fény, zenei, színészi gesztus összehangolásával térbeli képekben pontosan lehet hallani a szöveget.

illuziok_06Illúziók

 

Szerinte manapság „az előadást nem a színpadon kell megvalósítani, hanem a nézőtéren. Ott kell megtörténnie. A mai ember gazdagabb annál, amit felajánlani tud neki a színház. Amikor Tolsztoj regényét olvassuk, az feléled bennünk, visszacseng, él minden sejtünkben. A befogadó képességünk hihetetlenül gazdag. Hogyan érjük el azt, hogy a színházban is a néző ne kukucskáló legyen, hanem történetek résztvevője, hogy a színház belül játszódjon le, a néző fejében, szívében?”

Az Illúziók október 15-i, valamint A Fodrásznő október 16-i előadása előtti hangolón és 22 órától közönségtalálkozón találkozhatnak a neves rendezővel. Október 16-án a Csokonai Színházban tevékenykedő színházi újítókról szóló beszélgetésen vesz részt Viktor Rizsakov mások mellett Vidnyánszky Attilával.
A kaposvári színházi intézetben tartott 2012 nyári kurzusa kapcsán Rizsakovot a TV2 látta vendégül Tények című műsorában.

Forrás: csokonaiszinhaz.hu

süti beállítások módosítása