Café Budapest: 9 ezren váltottak jegyet

Mintegy kilencezren váltottak belépőt idén a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra, amelynek keretében tíz nap alatt negyven helyszínen 58 eseményt, köztük számos ingyenes programot tartottak.

A fesztivál vasárnap este az ausztrál Chunky Move Glow, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Forte Társulat Peer Gynt című előadásával zárult - tájékoztatta a Budapesti Fesztiválközpont szerdán az MTI-t.
Mint a közleményben szerepel, nyolc program, köztük a kávéházi események és a Paint UP! épületfestő verseny döntője ingyenes volt. A fesztivál főhadiszállásaként működő café budapEST BAR az Erzsébet téren várta a közönséget tíz napon át különböző, szintén ingyenes kulturális programokkal, koncertekkel, performanszokkal.
"Az idei eseménysorozat magas látogatószámmal zárult, csaknem kilencezren váltottak belépőt a fesztivál programjaira.
A fesztivál kiemelkedő sikerei között volt a vizuális színház úttörőjeként számon tartott dán Hotel Pro Forma vendégjátéka, valamint az ausztrál kortárs tánc nagykövetének tartott Chunky Move Glow című előadása" - áll az összegzésben.

A Thália Színházzal két közös bemutatót is tartottak, az EMKE - volt egyszer egy kávéház... című zenés játék Bagó Bertalan rendezésében, Ibsen Peer Gyntje pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Színház és a budapesti Forte Társulat koprodukciójában, Horvát Csaba rendezésében aratott közönségsikert a fesztiválon.
A Café Budapest keretében idén először rendezték meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot. A középkori dalnokversenyekhez hasonlítható, az amerikai kocsmakultúrából önálló műfajjá vált slam poetry a kortárs költészet, a rap és a stand-up sajátos elegye. A döntőt követően a bajnokság díjazottjai mutatták be három estén át tudásukat a Slammer Solo keretében belvárosi kávéházakban.
Új kezdeményezés volt idén a Kortárs Galériák Éjszakája: egyetlen éjszakán át a város 23 kortárs művészetekkel foglalkozó galériája várta ingyenes tárlatvezetésekkel, koncertekkel, beszélgetésekkel a látogatókat.

süti beállítások módosítása